Szilágyi János egykori népszerű rádióműsorát a Halló, itt vagyok címűt, ha tehettem, mindig meghallgattam. Úgy emlékszem, az 1970-es és 90-es évek között, hétfőnként adták. A műsor népszerű volt, mert érdekes, változatos, sokszor egészen furcsa beszélgetések hangzottak el. Egyik este egy Bécsben élő magyar házaspár mesélt az életükről. Annak, hogy a megadott telefonszámot felhívták, különös oka volt. Meg szerették volna osztani fájdalmukat, figyelmeztetni akarták a sorstársakat, hogy ne kövessenek el az övékhez hasonló hibát.
Közvetlenül a Forradalom után, 1957-ben hagyták el ők is hazájukat. Szerencséjük volt, Ausztriában kaptak letelepedési engedélyt. Ezért nagyon hálásak voltak, mindent elkövettek, hogy az osztrákoknak ne kelljen megbánniuk befogadásukat. Valamennyire tudtak németül, az osztrák idióma ragadt rájuk. Úgy vélték, az lesz a legjobb, ha gyerekükhöz is németül beszélnek, természetszerűen a gyerek előtt egymással is.
A tavalyi táborzáráskor hangzott el hivatalosan először, hogy a 2016-os jubileumi év lesz. Bizony, idei magyar nyelvi táborunk a huszadik volt a sorban. Szép, hosszú idő ez, sem az akkori gyerekek, sem a szervező felnőttek nem gondolták volna, hogy a szerény kis gyülekezet megéri ezt a kort.
A tavaly augusztus óta időnk a valami nagyra, rendkívülire, a várakozás jegyében telt el, s talán éppen ezért kicsit másként történt minden. Az a jól ismert izgalom, feszültség, ami a szervezés állandó velejárója, mintha oldódott volna! Valahogy magabiztosabban, rutinosabban folyt a készülődés. Hiszen 20 éves tapasztalatot tudhatunk a hátunk mögött, mindig „frappánsan” megoldottuk, elrendeztünk minden problémát! Nem csak táborunk vált felnőtté, mi is felnőttünk a feladathoz! Hogy Annát idézzem, a táborszervezés ment az eldobott kő útján. Az utóbbi években már a könnyes arcocskák törölgetése, szipogó „anyátlanok” vigasztalásának feladata is elmaradt, hiszen a legtöbb gyerek „visszaeső”, az újakat meg kellőképpen felkészítik lelkileg a testvérek, barátok, az ismerős, már tábort-járt gyerekek.
Táborzáró beszédemet Wass Albert szavaival kezdem: „végzem, amit végeznem kell, amit végeznem jó és illő, mert a bennem lévő nyugalomérzés igazolja, hogy helyes úton járok. Szeretném, ha hitem akkorára növekedhetnék, mint egy mustármagocska, hogy hegyeket mozdíthassak vele”
És ha hegyeket nem is mozdíthatnék, akkor is belevágnék újra e csodálatos munkába. Hiszem, hogy nem volt hiábavaló e munkával eltelt húsz esztendő, és nem lesz hiábavaló a munka, amit tovább folytatnak gyermekeink, társaink, és mindazok, akiknek fontos, hogy megtartsuk nyelvünket, kultúránkat. Hiszen „egy vérből valók vagyunk”!
Most pedig köszönetet mondok, elsősorban Istennek, hogy álmot adott, és hozzá erőt, kitartást, türelmet. A sok-sok szeretet, amit e húsz esztendő alatt kaptam és adhattam.
Köszönetet mondok mindazoknak, akik mertek velem álmodni, akik mellém álltak, azoknak, akik egy kövecskét, egy téglát raktak e vár felépítéséhez, hogy e védővár falai közt őrizhessük kincsünket, a ránk hagyottat.
Köszönöm azoknak a felnőtteknek, akik lelkesedésükkel, szakértelmükkel, idejükkel segítették odaadóan a tábor mottójának megvalósulását: „Magyar vagyok, s e kincset őriznem kell!” Köszönöm, hogy ezt a kincset sokféleképpen tudtuk őrizni, szellemi, lelki és testi táplálékkal.
Kedves Híradó Olvasók! Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…
Támogasd újságunkat!
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Nem kapta kézhez a Híradót?
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
.jpg)
