A tavalyi táborzáráskor hangzott el hivatalosan először, hogy a 2016-os jubileumi év lesz. Bizony, idei magyar nyelvi táborunk a huszadik volt a sorban. Szép, hosszú idő ez, sem az akkori gyerekek, sem a szervező felnőttek nem gondolták volna, hogy a szerény kis gyülekezet megéri ezt a kort.
A tavaly augusztus óta időnk a valami nagyra, rendkívülire, a várakozás jegyében telt el, s talán éppen ezért kicsit másként történt minden. Az a jól ismert izgalom, feszültség, ami a szervezés állandó velejárója, mintha oldódott volna! Valahogy magabiztosabban, rutinosabban folyt a készülődés. Hiszen 20 éves tapasztalatot tudhatunk a hátunk mögött, mindig „frappánsan” megoldottuk, elrendeztünk minden problémát! Nem csak táborunk vált felnőtté, mi is felnőttünk a feladathoz! Hogy Annát idézzem, a táborszervezés ment az eldobott kő útján. Az utóbbi években már a könnyes arcocskák törölgetése, szipogó „anyátlanok” vigasztalásának feladata is elmaradt, hiszen a legtöbb gyerek „visszaeső”, az újakat meg kellőképpen felkészítik lelkileg a testvérek, barátok, az ismerős, már tábort-járt gyerekek.
Táborzáró beszédemet Wass Albert szavaival kezdem: „végzem, amit végeznem kell, amit végeznem jó és illő, mert a bennem lévő nyugalomérzés igazolja, hogy helyes úton járok. Szeretném, ha hitem akkorára növekedhetnék, mint egy mustármagocska, hogy hegyeket mozdíthassak vele”
És ha hegyeket nem is mozdíthatnék, akkor is belevágnék újra e csodálatos munkába. Hiszem, hogy nem volt hiábavaló e munkával eltelt húsz esztendő, és nem lesz hiábavaló a munka, amit tovább folytatnak gyermekeink, társaink, és mindazok, akiknek fontos, hogy megtartsuk nyelvünket, kultúránkat. Hiszen „egy vérből valók vagyunk”!
Most pedig köszönetet mondok, elsősorban Istennek, hogy álmot adott, és hozzá erőt, kitartást, türelmet. A sok-sok szeretet, amit e húsz esztendő alatt kaptam és adhattam.
Köszönetet mondok mindazoknak, akik mertek velem álmodni, akik mellém álltak, azoknak, akik egy kövecskét, egy téglát raktak e vár felépítéséhez, hogy e védővár falai közt őrizhessük kincsünket, a ránk hagyottat.
Köszönöm azoknak a felnőtteknek, akik lelkesedésükkel, szakértelmükkel, idejükkel segítették odaadóan a tábor mottójának megvalósulását: „Magyar vagyok, s e kincset őriznem kell!” Köszönöm, hogy ezt a kincset sokféleképpen tudtuk őrizni, szellemi, lelki és testi táplálékkal.
Hálámat szeretném kifejezni minden szervezőnek és segítőnek Özséb és Zselyke nevében is, azért a nyolc napért, amit otthonuktól távol tölthettek egy szívet és lelket melengető helyen, ahol gyermekeim életükben először szembesülhettek azzal, milyen kincset is őriznek. Hogy mekkora ereje van az összetartozásnak, és nem csak a hely az, ami miatt valahol otthon érezheted magad, hanem sokkal inkább az emberek, a kapcsolatok, az együvé tartozás. Ez az ami ráébreszt, bárhol is élsz a világon, NEM VAGY EGYEDŰL.
Kedves Híradó Olvasók! A tavaly márciusi Híradóban búcsúztam el Tóth Ildikótól – hihetetlenül gyorsan lepergett ez az egy év. Sajnos a mostani szám is több nekrológot rejt magában: az egyik Lázár Oszkárra, a Híradó egykori főszerkesztőjére, a másik pedig Dr.…
Ég veled, Mester! – ezekkel a szavakkal búcsúztunk David Lynchtől, attól az alkotótól, aki nem csupán filmeket készített, hanem kapukat nyitott egy másik valóságba. Egy olyan művésztől, aki képeivel és hangjaival arra tanított, hogy a fény és a sötétség ugyanabból…
Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében Az alábbiakban a kétrészes, Tilajcsik Roland szobrászművésszel 2024. április 8-án készült interjúsorozat második része olvasható. Az első rész a Híradó 2024. decemberi számának 22–25. oldalán, illetve a lap weboldalán érhető el. Kérdező: Csikós…
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Nem kapta kézhez a Híradót?
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
.jpg)
.jpg)
