Nyelvi bonyodalmak

Egy dél-svédországi kisváros egyik iskolájában a rektor éppen hazafelé indult, mikor észrevett egy, az átlagosnál sötétebb bőrű, az iskola folyosóján tébláboló, eléggé tanácstalannak kinéző férfiút. Szolgálatkészen odament hozzá, és megkérdezte:

-          Segíthetek valamiben? Keresel valakit?

-          Hüá! – válaszolt a férfi.

-          Ja, igen, Hüát keresed! Ő a titkárnőnk. Menj egyenesen, a második ajtón kopogtass, ott van az irodája.

A férfi nem úgy reagált, ahogyan azt a rektor várta, hanem meglepett arccal, kissé irritált hangon megismételte:

-          Hüá!

Bővebben: Nyelvi bonyodalmak

Féltő szeretettel

S míg sok vidám csínyét nagy küszködését

Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"”

 

(Kaffka Margit: Petike jár)

Új rovatot indítottunk. Szülőknek, nagyszülőknek, érdeklődőknek, szülők, nagyszülők, érdeklődők tollából.

A gyermeknevelésről, a nevelés nemes feladatának örömeiről, kacagtató helyzeteiről, buktatóiról, problémáiról, különös tekintettel a svédországi két, illetve többnyelvű közegre. A nagyszülők szeretnek mesélni unokáik humoros és néha bizony felnőtteket is meghökkentő éleslátást bizonyító mondásairól. Itt az alkalom, hogy megosszátok a Híradó olvasóival a sok kedves történetet. E rovat jóvoltából  remélhetőleg gondjaitokra is gyógyírt találtok.

Az írásokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.villanyposta címre várom.

 

Pótmamaszolgálat

Szépen nőtt, növögetett, fejlődött elsőszülött kisfiúnk, s mikor aztán akkorára cseperedett, beírattuk az óvodába. Azt reméltük, megszereti a gyerekeket, megszokja a felnőtteket, nem lesz vele gond. Ilyen téren, mármint a megkedvelésen, nem is lett semmi probléma. Hogy igaziból mégsem érzi ott jól magát, azt onnan tudtuk meg, hogy elég volt neki alig egy-két napi óvodai tartózkodás, máris megbetegedett. Végül többet voltunk vele otthon, mint ő az óvodában. Váltottuk egymást a feleségemmel, csakhogy mindkettőnknek felelős állása volt, sem munkaadóink, sem munkatársaink nem díjazták a lassan állandósuló hiányzásunkat. Valamit tennünk kellett. A nagyszülők, mint olyan, szóba sem jöhettek, messze éltek tőlünk. Mint egyetlen lehetséges megoldást, a „dagmamát”, a Svédországban oly szépen működő pótmamaszolgálatot választottuk. Találtunk is egy ismerős hölgyet, Karint, aki gyalog is elérhető távolságban lakott tőlünk. A pótmama eléggé nagydarab, testes alkatú, nagyon kellemes modorú, kedves nő volt, szép, tágas lakásának hatalmas nappalijában a gyerekek kedvükre játszhattak. Fiunkkal egyidős unokájára, és egy rokonának a gyerekére vigyázott, örömmel fogadta oda harmadiknak a mi gyerekünket. Nekünk egyetlen kikötésünk volt: minél kevesebbet hagyja tévézni a gyerekeket.

Bővebben: Pótmamaszolgálat