A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését

Sorra beszéli, kacagva, vígan, –

Reszketve, ijedten suttogom én el:

– „Csak lassan,

Csak lassan, okosan, Peti fiam!”

 

(Kaffka Margit: Petike jár)

 

Ezt a rovatot szülőknek, nagyszülőknek, érdeklődőknek indítottuk. A gyermeknevelésről, a nevelés nemes feladatának örömeiről, kacagtató helyzeteiről, buktatóiról, problémáiról, különös tekintettel a svédországi két-, illetve többnyelvű közegre. A nagyszülők szeretnek mesélni unokáik humoros és néha bizony felnőtteket is meghökkentő éleslátást bizonyító mondásairól. Itt az alkalom, hogy megosszátok a Híradó olvasóival a sok kedves történetet. E rovat jóvoltából remélhetőleg gondjaitokra is gyógyírt találtok.

Az írásokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. villanyposta címre várom.

 

Rovatszerkesztő: Tóth Ildikó

 

A hegyekben

  • Gyerekek, jó hírem van! Végre mindent elrendeztünk, megyünk sízni a hegyekbe!- újságolta boldogan családjának az egyik ismerősöm. A gyermekei kitörő örömmel fogadták a bejelentést, a legkisebbet, Violát kivéve.
  • Én oda nem akarok menni!
  • Miért nem? – kérdezték csodálkozva a családtagok.
  • Azért, mert ott minden piszkos! – felelte Viola kissé utálkozva.
  • Piszkos? De hát honnan veszed ezt? – értetlenkedett az édesanyja.
  • Nagymama mondta.
  • Nagymama??? Hát én ezt nem tudom elhinni.
  • De igen! – bizonygatta Viola. – Mindig mondja, hogy a hegyekben minden piszkos.
  • Nahát! És ezt vajon mire fel állítja? Tudod mit? El tudnád ismételni pontosan úgy, ahogyan ő mondta?
  • Hát persze! – mondta Viola magabiztosan. – Azt mondta, hogy nem tud velem játszani, mert hegyekben áll a szennyes.

 

A-hegyekben---forrs---pixabay

 

Olvasni tudni, a szavakat érteni kell

A mi családunkban még dívik a könyvajándékozás szokása. Születés-, vagy névnap, de akár karácsonyi ajándékként is, gyakran adunk könyvet egymásnak. Míg kicsik voltak az unokáink, valósággal elhalmoztuk őket a különböző, sok színes képpel ellátott meséskönyvekkel. Mikor nagyobbacskák lettek, inkább olyan könyveket ajándékoztunk nekik, melyeket tartalmuknál, nyelvezetüknél fogva könnyen érthetőnek véltünk. Tizenéves korukban már kölcsön is kértek a mi könyvtárunkból. Mi, többek között Gerald Durrell kedves szellemességgel megírt könyveit találtuk nagyon alkalmasnak olvasási kedvük kielégítésére.

- Na, hogy tetszik a könyv? – érdeklődtem

- Hát… tetszik…– jött a kissé vontatott, nem egészen őszintének ható válasz.

- Szóval nem nagyon. Igazam van?

- De, de, tetszik, csak van benne egy csomó hülyeség is.

- Mi lenne az? – kérdeztem csodálkozva.

- A villák.

- Hogy-hogy a villák? Mi baj van velük?

- Azt írja, hogy: „Madame Durell – mondta végül –, én megmutattam minden villát, amit csak ismerek, de önnek egyik sem kell. Mi az, madame, amit ön keres? Mi a kifogása ezek ellen a villák ellen? Mama csodálkozva nézett rá. – Maga nem vette észre? – kérdezte – Egyikben sincs fürdőszoba.” – Na, ez az. Hogy lehet egy villában fürdőszoba?

- Miért ne lehetne? – kérdeztem csodálkozva.

- Mama, gondolkodj! Minden villa egyforma: van egy nyele, meg az ágai. Hogy jön ide a fürdőszoba?

- Édes gyerekem! Az író nem az étkezéshez használt evőeszköz villáról, hanem házról beszél. Egy VILLÁRÓL! Ezt értened kell, hiszen svédül is így nevezik az ilyen házakat!

- Jé… tényleg! – csodálkozott, majd szemrehányó hangsúllyal folytatta: – Mama, éppen te magyaráztad, hogy vigyázzak, mert vannak olyan szavak, amelyek pont úgy néznek ki a svéd nyelvben is, mint a magyarban, csak mást jelentenek: az igen, a barna, meg a többiek. Honnan tudjam, hogy ez a villa az Villa?

Olvasni--forrs-Pixabay

 

A hagyomány szerint december 5-én este kell a csizmákat, cipőket kirakni az ablakba, a Mikulás 6-án reggelre érkezik meg. Kisgyerekkoromban, ha ráért, hozzánk már ötödikén este személyesen is eljött a Mikulás. Az öcsémmel izgatottan készültünk a találkozásra. Már napokkal azelőtt megpróbáltunk nagyon szófogadó, jó gyerekek lenni, tudtuk, hogy a Mikulás figyeli a viselkedésünket. Persze nem ő maga, hanem a segítői, a Krampuszok leskelődtek az ablakok alatt és híven beszámoltak a Mikulásnak arról, amit láttak, hallottak. Volt, amikor versbe szedték apró tévedéseink, hibáink, rosszalkodásaink listáját. A Mikulás meg felolvasta nekünk, felolvasását időnként meg-megszakítva egy-egy fejcsóválásnyi időre, ha túl hosszúra sikeredett a lista. Szerencsére ennyivel be is érte a Mikulás, a Krampuszokkal nem kellett találkozzunk. Töredelmesen bevallottuk a Mikulásnak, hogy a felolvasott hibák mind igazak, én tényleg eléggé rendetlen vagyok, az öcsikém meg túl sírós. Erősen megígértük, hogy próbálunk megjavulni, karácsonyig mindenképpen, hogy az angyalkák nehogy megfeledkezzenek rólunk. A Mikulás megdicsérte őszinte fogadkozásunkat, megkérdezte, kitettük-e az ablakba a kitisztított csizmánkat, vagy cipőnket, úgy-e nem feledkeztünk el róla? Aztán kaptunk tőle pár szem mézes kekszet és cukorkát. Reggel meg ott találtuk a lábbelinket telerakva dióval, almával. És…, bizonyára emlékeztetőül arra, hogy azt ígértük, jók leszünk,  néhány virgács is volt a gyümölcsök közé szúrva.

Tóth Ildikó

 

Paulo Coelho: Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei.

Youn In-Wan: Ha valakit szeretsz, olyannak látod, akár egy angyalt. A mosolya bearanyozza a napod. Ez az érzés semmihez se fogható.

Én olyan kíváncsi vagyok arra, - mondta a hat éves Hajnalka – hogy a Mikulás és az angyalkák írni is tudnak, vagy csak olvasni?

Tavaly otthon nyaraltunk, Erdélyben.

Nyugi, nem részletes élménybeszámolóra készülök....

Erdély =otthon, nekem. Nem sokat utazgattunk, direkt terveztük így, családdal lenni - lenyugodni.

Csendes, gyergyói faluban, ahol még el lehet vonulni a világ zaja, pörgése, vonzása és káosza elől. Egy falu, a sok erdélyi magyar falvak között, ahol az elmúlás, kihalás kézzelfogható. Ahol a temetőkben alig van már hely új síroknak, de egyre több a gondozatlan, elfelejtett sír mert:i”de már gyertyát gyújtani sem jönnek haza”. Falvak, ahol az idősebbeket sokkoló gyorsasággal tör be a jövő, de a fiatalok így is elégedetlenek, mert nyugaton már „az-olyan” is van. Közösségek, ahol a szomszédnak még eszébe jut átugrani, (csak kis időre, mert ezer dolga van) megkérdezni, hogy megy a boltba, nem kellene valami. De a fiatalok már sms-ben közlik az elképedt nagyszülőkkel, hogy mit szeretnének karácsonyra. Akik aztán szégyenkezve suttogják a boltosnak, hogy az unokának vennének „láb dobot”, de azt, amelyiken lehet intelnezni-vagymi...

Ahol az emberek egy tábla csokit visznek a rendelőbe a nővéreknek, akik majd leveszik a vért, és ahol a boltos odasúgja, hogy „ma ne tessék venni zöldséget, nem friss”. És könnybe lábadt szemmel ajánlják egymásnak az új fogorvost, mert olyan kedves, mert nem ordít a beteggel, mint az előző, és a polgármester úr is olyan rendes, mert köszön a hétköznapi embernek, és különben is járdát csináltatott. Igaz, hogy nyolc év alatt és csak a nagyút mellett, dehát na... Falvak, ahol egyre kevesebb a fiatal, és nincs olyan család, akinek ne lenne legalább egy gyereke vagy unokája külföldön. De ezekben a közösségekben még meglátják egymást az utcán, és ha nem is hallja elsőre a kérdést, de kiveszi a fülhallgatót a füléből...

És minden szülői kényeztetés ellenére, jó volt visszajönni nekem. Ide, Svédországba, ahol nem kell aggódnom, hogy valaki betegnek tart, ha lefogynék, és a „de jól nézel ki, hogy meghíztál” kommentektől sem kell sírógörcsöt kapnom, mert a kutyát sem érdekli. De meleg otthonomból, sorban állás nélkül fizetem a számlát, és csúszó pénzt sem kell adnom az orvosnak egy-egy kétperces vizsgálat után, már ha eljutok hozzá. És ha valaki meg is kérdi, hogy vagyok, nem kell gyanakvóan ránézni, hogy talán megtudott valamit rólam, elég, ha úgy teszek, mintha nem hallanám, mert őt sem érdekli a válasz.

Idén Magyarországon voltunk otthon. Két hétre. Sok utazással, sok élménnyel - így terveztük. Egy vissza a múltba élmény - első benyomásra. Egy ország, ahol sok évet éltem. Ahol a kétségbeesett jelen pesszimistái keverednek a jobbjövőt jósoló optimistákkal. Ahol elvétve még látni könyvet olvasó polgárt a sok okoskészülék világában. Ahol a buszon vadidegenek szóbaelegyednek egymással, és az idegen nyelvet nem beszelő is készségesen gyalogol két utcasarkot, hogy megmutassa merre az arra. Ahol járda még nincs a mellékutcákban, de a megmaradt élelmiszert gondosan csomagolva kiteszik a kapu elé, hátha valaki hasznát veszi.

Egy élménydús nap után estefelé megszólalt a kicsi fiam: „Anya, menjünk haza!”

Csodálkozva néztem rá: „Haza? Kicsim. Hova?”

-          „Tudod anya, oda.... És nézzünk tévét.”

Nyilvánvalóan nem a tv hiányzott neki, hanem az otthona. És igen. Ő is már itt van otthon. Ezt a világot érti, az ő szintjén. Egy világ, ahol a médián keresztüli kapcsolatok teszik ki a szociális hálózatunk nagy részét. Ahol nem kell attól tartani, hogy egy hétvégére hívatlanul beesik a fél rokonság. Ahol nem fognak külön misét tartani annak tiszteletére, hogy ötven évesek lettünk, és még csak azért sem kell aggódnunk, hogy leragadunk egy régi kollégával a közért előtt, mert valószínű meg sem ismer (vannak kivételek).

És igen, mi így tudunk otthon lenni: Erdélyben, Magyarországon, Svédországban. Mi, magyarok otthon vagyunk mindenhol (aki szeretné, tegye hozza „és sehol”).

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2022. december 27.
Uraji köd / Fotó: Antal József Kedves Híradó Olvasók!
Tovább
Tao Te King

Tao Te King

Könyvespolc 2022. december 27.
Pár útravalót már felpakoltam erre a képzeletbeli könyvespolcra azokból az olvasmányokból, melyek az embert az olvasás örömén túl, mintegy segítőtársként kísérhetik életútján. Szóba került már jó pár meghatározó név, eszme, vallás, de ma álljon itt egy igazi klasszikus, amely immáron…
Tovább
„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

Képzőművészet 2022. október 23.
2022 Angi István: Hegyek napsütésben, akril - vászon 2022.07.07 – 08.31. Bárczay kastély galériája, Felsőzsolca. Mintegy két tucat frissen készült olajfestmény és körülbelül ugyanennyi, főleg fából készült kisplasztika fogadja a látogatót Angi István kiállításán. A képek figuratívak, a legelvontabb alkotásokon…
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább
„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

Portré 2022. október 23.
Jégkorong kapus, többszörös magyar válogatott, egyben az első magyar játékos, aki az észak-amerikai jégkorong ligák legfelső osztályában játszott (NHL). 2008-ban tagja volt a szapporói jégkorong-világbajnokság győztes csapatának, de részt vett a 2009-es A csoportos jégkorong-világbajnokságon is. Kisgyerekkorban kezdett jégkorongozni, hatévesen…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Mindössze néhány héttel a rendkívül jól sikerült SOMIT családos tábor után egy hétvége erejéig (2022. október 21. és…
Újra elindulóban az ifik társasága

Újra elindulóban az ifik társasága

A tavaszi közgyűlésen bemutatkozott hat magyar fiatal, akik akkor lelkesen meséltek a jövőbeli céljaikról és arról, hogy miképpen…
Pedagógusok a házban

Pedagógusok a házban

A jó pedagógus olyan, mint a télen a kamrában lógó szárazkolbász, szalámi: minél több van belőle, és minél…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME