A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Vándorélet

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis barnásszürke, hosszúfarkú állatka. Emberszemmel nézve nem volt valami szépség. Hosszú érzékeny orrocskája, gömbölyű fülecskéi elég mutatósak voltak, csak a farka… az bizony hosszú és csupasz volt! Az emberek, akik persze ismernek minden állatot, hivatalosan úgy nevezték, vándorpatkány. De mondták rá azt is, hogy erdei meg mezei pocok, vagy cickány, de ez téves elnevezés volt, mert ő igenis patkány volt, és mert szeretett eljutni újabb és újabb vidékre, ahol több az élelem, csendesebb a környék és nem kell félni ellenségtől, hát vándorolt.

 

Egyszer, hosszú-hosszú vándorlás után egy kicsi erdőcskébe érkezett. Nem volt ez igazi erdő, csak amolyan utat szegélyező erdősáv, de jó hely volt. Az erdősávocska egyik felén egy széles út vezetett, másik felén az emberek házai sorakoztak, így róka, vagy más ragadozó állat, kitől tartani lehetett, nem volt a közelben. Az emberektől meg nem félt a kis vándor. Nem is nagyon találkozott velük, mert az emberek inkább nappal mutatkoztak, ő meg éjjel szeretett járkálni. Akkor is nagyon-nagyon óvatosan.

 

– Cin-cin – cincogta csak úgy, magának – úgy látom, elég jó ez a vidék. Azt hiszem, itt megállapodok, nem vándorolok tovább. Ennivaló van bőven, most csak egy jó kis csendes, biztonságos helyet kell találnom, ahol felnevelhetem a fiókáimat, ha majd lesznek.

 

Az egyik ház nagyon megtetszett neki. Gyerekek nem laktak benne, így nem volt zaj, ijesztő lábdobogás a közelében. Többször körüljárta, sokszor próbálkozott, különösen a ház hátsó részén, mert közvetlenül az udvarról nyíló helységből igazán mennyei illatok szálltak ki. Igaz, időnként valami nyugtalanító zaj is hallatszott, mintha valami gép duruzsolna halkan. Reménykedve figyelte, leste az ajtót, hátha-hátha nyitva maradna éjszakára! És nem reménykedett hiába! Egy este a gazda bement valamiért a helyiségbe, mikor kijött, foglalt volt mindkét keze, és így nem tudta azonnal becsukni az ajtót maga után. Kis vándorunknak csak ennyi kellett. Huss! És már bent is volt a kamrában. Gyorsan körülnézett, majd besurrant egy biztonságosnak ígérkező polc alá. Ideje is volt az elbújásnak, mert a gazda máris visszajött, hogy becsukja az ajtót. Kis vándorunk halkan kuncogott magában:

– Cin-cin-cin, most már csukhatod nyugodtan… cin-cin-cin…most már itt vagyok, benn vagyok… cini-cini cin cin!

 

Türelmesen várakozott, míg leszállt az éjszaka, elült minden külső zaj, nesz. A kamrában időnként bekapcsolódó motor hangját hamar megszokta, s mert a zajjal semmi neki ártó dolog nem történt, nem törődött vele. Nekilátott, hogy alaposan feltérképezze a terepet. Az orrocskájába áradó felséges illatok már előre jelezték, hogy a legvadabb álmaiban sem képzelhetett volna jobb helyet magának. Micsoda bőség! És nem csak ennivalót talált, hanem jól védett zugokat, fészekbélésnek való puha rongyot és papírt! A kis vándor nem sietett, óvatosan, figyelmesen mozgott. Teltek a napok, egyre otthonosabban mozgott a kamrában. A gazda időnként bejött, behozott, vagy kivitt ezt-azt, de a kis vándor kitűnő hallásával hamar megneszelte, mikor kell idejében beosonni a polc alatti rejtekhelyére. A gazda nem vette észre, hogy társbérlője akadt, mivel a kis vándor egyelőre csak a polcok mélyén lévő ételekből fogyasztott. Lassan-lassan felderített mindent. Hamar megszokta a hűtőszekrény működésének zaját, és mivel annak közelében meleg volt a levegő, gondolta, megnézi, milyen lehet alatta. Mikor óvatosan bemerészkedett, körülnézett és rájött, hogy rátalált álmai kuckójára. Itt nem láthatta őt senki. Meleg volt, akkor sem érte a hideg levegő, ha a gazda kinyitotta a bejárati ajtót. Gyorsan berendezkedett: becipelt egy csomó rongyot, papírt, jól összerágicsálta és a vattaszerű anyagból fészket készített magának. Az egyik polcon felfedezett egy doboz kockacukrot. A finom eledelt kockánként szállította a kuckójába, ügyesen sorba rakta őket, éppen úgy, mint ahogy a dobozban állottak. A kis vándor olyan jól és olyan biztonságban érezte magát, mintha az övé lett volna a ház! Csak az volt a baj, hogy nagyon egyedül érezte magát. Társra vágyott! Elhatározta, sétára indul, nem is akárhová, hanem abba az erdőcskébe, ahonnan felfedezte a kellemes lakóházat! Figyelte nagyon a bejáratot és mikor legközelebb bejött a gazda, a kis vándor hirtelen elhatározta magát, és a gazda háta mögött kisurrant a szabadba! No, ha kisurrant, ott is maradt! Mert akármilyen óvatosan mozgott, a gazda csak észrevette, hogy hívatlan látogatója volt a kamrájának és gyorsan becsukta utána az ajtót!

 

A gazda sokáig keresgélte, a kamrának melyik részében húzta meg magát a kis vándor? De sehogyan sem tudott rájönni. Megtalálta a megdézsmált ételes zacskókat, az üres kockacukros dobozt, de a fészekre csak akkor bukkant rá, mikor elromlott a jégszekrény és újat vásárolt helyébe. A gazda csak elcsodálkozott, mikor a jégszekrény aljában rátalált a gondosan berendezett kuckóra.

– Ügyes volt ez a kis vándorpatkány, hogy túl tudott járni az eszemen. Örvendek, hogy magától elment. Amilyen élelmes, biztosan hamarosan talált magának másik helyet.

 

Szentül megfogadta, hogy ezen túl jobban vigyáz majd, hogy egy percig se maradjon nyitva a kamra ajtaja. A kis vándor meg mit tehetett? Szomorkodott egy kicsit, de aztán bízva ösztönében és szerencséjében, tovább vándorolt.

Egyesületek

„A halmstadi egyesület jelenlegi mozgatórugója a fiatal, gyerekes családok közössége…” Interjú Vass Attila elnökkel

„A halmstadi egyesület jelenlegi mozgatórugója a fiatal, gyerekes családok közössége…” Interjú Vass Attila elnökkel

Mesélj kicsit magadról! Hol születtél, hol nőttél fel? Marosvásárhelyen születtem, viszont csupán 1-2 évet töltöttem ott a nagyszüleimnél.…
Beszámoló a Magyar Ház Közösség életéről koronavírus-járvány idején

Beszámoló a Magyar Ház Közösség életéről koronavírus-járvány idején

Furcsa időt él a világ, amilyet még életünk során egyikünk sem tapasztalt meg. Fertőző betegségek, járványok mindig léteztek,…
Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

A sikeres farsangi bálunk után március 7-én a Nydala Teaterben, Gajdó Delinke művésznő lépett fel a Szelíden és…
A Pannónia Klub életéből

A Pannónia Klub életéből

Szerencsére februárban még meg tudtuk tartani az évi közgyűlésünket, a vírus előtt. Nagy örömünkre sikerült megerősíteni a vezetőséget…
A SOMIT legsikeresebb virtuális tábora

A SOMIT legsikeresebb virtuális tábora

„A koronavírus-járvány továbbra is arra kényszerít, hogy a rendezvényeinket átszervezzük. A május 29-31-re tervezett családos táborunkat későbbi időpontra…
iHuset.16.

iHuset.16.

Egy magyarországi olvasótól az alábbi hozzászólást kaptam 2005-ben a legelső Huse.t-ről írt cikkemre:
Elköszönni, megköszönni, elbúcsúzni

Elköszönni, megköszönni, elbúcsúzni

Idei első vezetőségi gyűlésünket az akkor még javasolt előírásokon (tartsunk kartávolságot egymástól) kissé kuncogva ültük meg. Az előre…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME