Lohn Annamária – Jönköping, Borås
„A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg.”
(Auguste Rodin)
A világszerte kialakult járványhelyzet, mint ahogyan minden másra is, az egyesületek mindennapi életére is rányomta a bélyegét. A felelősségteljes viselkedés jegyében megszűntek a fizikai értelemben vett közös programok, a tagok találkozásai. Ez értelemszerűen az ösztöndíjas munkát is érinti, hiszen a közösségi életet virtuális szintre kellett emelni, mely új, a korábbiakhoz képest egészen másfajta szemléletmódot igényel. Az internet adta lehetőségekkel élve, új programot nyitottam a svédországi egyesületek számára. Híres múzeumokat tekintünk meg közösen, virtuális sétákat téve. Az idegenvezető szerepét szívesen öltöttem magamra, hiszen végzettségemből kifolyólag (új- és legújabbkori történeti muzeológus vagyok) a kiállítások mindig az életem részei voltak. Egy kiállításba lépve a tárgyiasított történelemmel találjuk szembe magunkat. Egy kép többet mond ezer szónál – állítja a szállóige.
Az eddigiek során két múzeumot tekinthettek meg az érdeklődők a Google Arts&Culture Projektnek köszönhetően. Az első alkalommal az Iparművészeti Múzeumba kalauzoltam a lelkes résztvevőket. Azért is volt érdekes madártávlatból bekukkantani az intézménybe, mivel néhány éve felújítás miatt zárva tart, tehát nem a vírushelyzet miatt kellett a múzeum ajtajára lakatot tenni. A második múzeumi tárlatvezetés New York szívébe, az idén 150 éves Metropolitan Művészeti Múzeumba repítette a résztvevőket. A kiállítások hatalmas anyagából itt három részt tekintettünk meg közösen. Belestünk az asszír és egyiptomi gyűjteménybe, illetve szó volt a lenyűgöző impresszionista képekkel díszített termek műalkotásairól is.
Kiemelkedő eredmény továbbá, hogy mivel a svédországi ösztöndíjasok mindannyian meghirdették a programot, így az egész országból voltak résztvevői a virtuális sétáknak. Ezúton is köszönöm a részvételtelt mindenkinek, és remélhetőleg találkozunk még több programon is az online felületeken!
Sebestyén Marianna (Malmö, Lund, Helsingborg)
Az új helyzethez alkalmazkodva 2020. március 20. után online folytattuk ösztöndíjas munkánkat. A Svédországban szolgálatot teljesítő ösztöndíjasok kreatív, friss, hatékony és kompetens emberek, akik már eddig is együttműködtek. Hirtelen hazautazásunkat követően nagyon rövid időnk volt arra, hogy egy ötletbörze keretében kidolgozzuk, miképp tudjuk folytatni a munkánkat online formában. Amikor Bihari Szabolcs, a SMOSZ elnöke konferenciabeszélgetésre hívott bennünket a hogyan továbbról, már konkrét elképzelésekkel álltunk elő. Ötleteinket megvalósíthatónak és igen jónak értékelte. Nem csupán a mentorommal, hanem azokkal az egyesületi vezetőkkel is értekeztem arról, hogy ők mit szeretnének, hogyan képzelik el a további együttműködést, ahol szolgálatot teljesítettem. E megbeszélés után Rosenheim Ilona (Malmö) és Szilasi László (Helsingborg) online programajánlókra tartott igényt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy naponta, kétnaponta küldtem e-mailben a kulturális online előadások címét mind a gyerekek, mind a felnőttek számára, valamint gyerekeknek szóló online kézműves foglalkozások, készségfejlesztő, ismeretterjesztő programok, játékok elérhetőségét. Az általam felnőtteknek ajánlott programokat a Pannónia Klub a Facebook oldalán publikálta, melynek örvendek, hiszen így az egyesület minden tagjához eljutott az „üzenetem”. A gyerekeknek szóló ajánlataimat pedig egy zárt csoportban tették közzé. A Lundi Magyar Kultúrfórum elnökétől, Mészáros Mártától felkérést kaptam arra, hogy a programajánlók küldésén és az egyesület adminisztratív feladatainak elvégzésén kívül feltétlenül folytassam a gyerekfoglalkozásokat is. Az igények összesítését követően a legkisebbek esetében individuális Skype foglalkozásokban láttam a megoldást, hiszen ezzel a gyerekek életkori sajátosságai is figyelembe vehetők.
A próbaórát követő első benyomásaim nagyon kedvezőek voltak és a virtuális tér másik oldalán lévő kismanó is nagyon élvezte a találkozást. A tapasztalatokkal felvértezve folytattam online munkámat különböző életkorú gyerekekkel, valamint témákkal és álmomban sem gondoltam, hogy ilyen jól fog működni. A többi gyerek esetében is bebizonyosodott, hogy van létjogosultsága, van igény arra, hogy ilyen formában legyenek megtartva a foglalkozások. Ezen kívül Lundban az írni-olvasni tudó gyerekeknek e-mailen küldtem ki otthon végezhető feladatokat. Az aktivitás változó volt. Szeretném azonban kiemelni Benkő Esztert, aki villámgyorsan visszaküldte minden feladat megoldását, ráadásul mindig hibátlanul. Igazán büszke vagyok rá. Hálás vagyok a megbízásért az LMKF elnökének, Mészáros Mártának és köszönettel tartozom a szülők odaadó támogatásáért, illetve a gyerekek együttműködéséért![1]
Szalóki Petra (Stockholm, Uppsala)
Lassan két hónapja, hogy online munkavégzésre kényszerültek világszerte nagyon sokan, többek között mi, a KCSP ösztöndíjasai is. Ilyen távlatból már jól látjuk, hogy a negatív következmények mellett meglepően sok pozitív hozadéka is lett ennek az időszaknak.
Az online munkavégzés első fázisában a legfelemelőbb élmény számomra az volt, hogy svédországi ösztöndíjas társaimmal milyen komoly összefogás indult közöttünk az első pillanattól kezdve. Szerencsére előtte is jó kapcsolatot ápoltunk, de többnyire mindannyian a saját közösségeink, városaink kulturális életének szervezésével voltunk elfoglalva. Amint megérkezett a hír, hogy haza kell térnünk és átállni online munkavégzésre, rögtön megindult az élénk eszmecsere. Amellett, hogy mindenki igyekezett mihamarabb megoldani a hazajutását, miközben pár nap alatt kellett felszámolnia az addigi svédországi életét, néhány óránként felmerült egy-egy újabb ötlet arra, hogy hogyan is helyezhetnénk át eddigi tevékenységeinket az online térbe. Közös ötletelésünk eredményeképpen gyakorlatilag szünet nélkül tudtuk folytatni a munkát az egyesületeinkkel.
Számos olyan visszajelzés érkezett az online munkában résztvevő gyermekektől és szüleiktől, amik segítettek átlendülni a mélypontokon, mert – valljuk be – abból is akadt bőven ebben az új, szokatlan és sokszor nehéz helyzetben.
A kedvenceim közé tartozott, amikor a magyar nyelvoktatáson résztvevő gyerkőcöktől visszaérkezett a heti nyelvtörő „felmondása” hangfelvétel vagy videó formájában. Jó volt látni, hallani őket, hogy hétről hétre mennyit fejlődnek és külön öröm volt például, amikor több hét elteltével az egyik iskolás nagylány hangfelvételének végén a még óvodás öcsikéje is bejelentkezett és hibátlanul elmondta az aktuális nyelvtörőt.
Örülök, hogy a magam elképzelt korlátait megugorva saját videós tananyagot készíthettem a diákjaimnak, hiszen ez a visszajelzések alapján számukra nagy segítséget jelentett. Igazán elérzékenyültem akkor, amikor megérkezett a videó az egyik kisfiú első locsolásáról, amely során az általam elküldött locsolóverset szavalta, vagy amikor láthattam, hogy az egyik kislány a szorgalmi feladatként kapott kézműves foglalkozást elvégezve készítette el édesanyjának az anyák napi ajándékát.
Ámultam, amikor a szülők arról számoltak be, hogy két unokatestvér videócseten játszotta le az egyik nyelvtani társasjátékot – amely közben az elmondások alapján ugyanúgy tudtak „vihorászni”, mintha személyesen találkoztak volna – és igazán jó volt látni azt is, hogy a virtuális SOMIT tábor zárófeladataként utasításainkra hogyan szaladgálnak a versenyzők fel-alá otthonaikban, hogy elnyerjék a legboszorkányosabb boszorkány címét.
Köszönöm az élményeket!
Bálint Réka (Halmstad, Ljungby)
Ösztöndíjas társaimhoz hasonlóan én is hirtelen szakadtam ki svédországi életemből, egyik napról a másikra, személyes búcsú nélkül kellett otthagynom az egyesületeket, az embereket, akikkel másfél évig napi kapcsolatban voltam. Szinte fel sem fogtam még, mi is történt, amikor már azon ötleteltünk az ösztöndíjasokkal, hogyan tovább, miként lehet a lehetőségekhez képest a legjobban folytatni munkánkat.
Ez az én esetemben is a gyerekfoglalkozások folytatását jelenti elsősorban. Nehéz dolog ezt távolról csinálni, hiszen a foglalkozásoknak a legnagyobb haszna és értelme elveszik, mert a gyerekek nem találkoznak személyesen, ilyen módon nem épül a közösségük, nem gyakorolhatják természetes módon a magyar nyelvet.
Amit én így is nyújtani tudok, hogy a magyar kultúrához, a főbb ünnepnapokhoz kapcsolódóan olyan játékokat készítek nekik, amit mindössze egy laptoppal végig tudnak játszani, ha tudnak olvasni, akkor teljesen önállóan. A témák között szerepeltek eddig például a húsvéti népszokások, a magyar népmesék, de a tavaszi állatvilág is. A játékokon keresztül tudom bővíteni ismeretanyagukat és elmélyíteni a tudásukat, ezzel párhuzamosan bővül szókincsük és fejlődik a logikus gondolkodásuk. Minden téma mellé kínálok nekik a korosztályuknak megfelelő, fejlesztő és egyszerre szórakoztató, de otthon is egyszerűen kivitelezhető játékokat, kézműves ötleteket. Hogy a közösséget is a lehetőségekhez mérten életben tudjuk tartani, létrehoztam egy Facebook-csoportot, ahol meg tudják osztani egymással, ki mit készített, alkotott. Egyelőre ez még kevésbé működik, de remélem, idővel életre kap!
Antal József (Göteborg, Borås)
A hirtelen, s így búcsú nélküli hazatérést gyors online újraépítkezés követte. Az online gyerekfoglalkozások tartásakor különösen fontos, hogy folyamatos visszajelzéseket gyűjtsünk a szülőktől, időnként egyeztessünk velük az igényeikről, hiszen a személyes együttlét hiánya többek között ettől a természetesen jövő visszacsatolástól foszt meg.
Nagyon erősen belém ivódott az utolsó nap emléke, amit a Tavaszi Szél gyermekei, s szüleik között tölthettem: a március 15-re szervezett,’48-as huszárokra finoman utaló póni lovaglás. A Nemzeti dalt szavaló egyesületi elnök lánya, a kokárdák közös feltűzése, kreatív kézműveskedés a magyar nemzeti színekben pompázó krepp papírokkal, s ahogy a lovarda épületei között járkáltunk, a göteborgi eső… Ekkor még senki nem tudta, hogy egy jó ideig ez lesz az utolsó személyes találkozás az egyesület életében. Pár nap múlva már az utolsó Göteborg–Budapest járatok egyikén ültem…
Amikor kigördült velem a transzfer busz a Nils Ericson Terminalenről, a megbeszéltek szerint felhívtam Kovásznay Ádám mentoromat, aki az első pillanattól nagyon rugalmasan állt a kialakult helyzethez, s rögtön az online munka tervezésébe, szervezésébe kezdtünk. Januárban átvettem a Híradó főszerkesztői feladatait, mely egyelőre még távmunkában is jól végezhető. Közben jött egy újabb felkérés: betanítottak a honlap szerkesztésére, s a lap weboldalra történő tartalmi feltöltését, képszerkesztést is én végeztem el Bitay Zsolt támogatásával.
Lassan két hónapja vagyok itthon. Letisztultak a feladatok, a teendők. A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület vezetőségi gyűlésén nem sokkal hazarendelésem előtt felmerült az igény arra, hogy a közös, felhő alapú tárhelyünkre töltsem fel az elmúlt 1,5 év fényképeit, videófelvételeit. A kiterjedt munka körülbelül 5000 fájl rendezését, feltöltését jelenti. Ezen keresztül is folyamatosan emlékeztetem a közösséget, rövid kommentekkel kísért letöltési linkjeimmel kicsit időutazhatunk, újraélhetjük a régi, személyes élményeket. A göteborgi egyesület után a munka folytatásaként a Boråsi Magyar Egyesület fénykép- és videóanyagát fogom eljuttatni a foglalkozáson részt vett szülőkhöz.
A Tavaszi Szél gyerekfoglalkozásai továbbra is vasárnaponként folynak, a Skype segítségével. Mondókákkal, versekkel, bábjátékkal, nyelvi játékokkal várjuk a gyerekeket hétről hétre, de a kézműveskedés sem marad el: húsvét előtt WC-papír gurigából készítettünk nyuszit, húsvét vasárnapján pedig közös tojásfestésbe fogtunk. Épp a minap beszéltem az egyik szülővel, aki nagy örömmel újságolta, hogy a hároméves Márk, mikor a nagyszülőkkel videótelefonált, kirohant, s lelkesen behozta a közösen készített nyuszit, hogy megmutathassa, mit alkotott. Nehéz idők ezek, a hasonló, közösségmegőrző erő folyamatos fenntartása különös jelentőséggel ruházódott fel. Mivel Svédországban lazábbak az előírások más európai országokhoz képest, az egyesület május elején újra találkozott, sőt a május végi záró kirándulást is szeretné megvalósítani. Reméljük, lassan az enyhülés korszaka következik! Köszönöm a gyerekeknek és a szüleiknek is, hogy velem tartottak a vasárnapi online gyerekfoglalkozásokon, a SOMIT közösségi élményét, minden összefogást!
[1] Köszönöm Andorka Benjáminnak, Benkő Eszternek, Faragó Ábelnek, Hermann Dánielnek, Imets Lehelnek, Lauridsen Marcelnek, Lauridsen Sonjának és Somogyi Annabelnek, hogy partnereim voltak. Így, együtt nem volt nehéz eredményesnek lenni az online munkában.