„A világ - minden rossz ellenére - gyöngyörű tud lenni” - Beszélgetés Bödy-Eklund Gyöngyi festő- és fotóművésszel

Bödy-Eklund Gyöngyi

 

Kedves Gyöngyi! Stockholmban a tavalyi Szent István-napi emlékműsort megelőzően láthattuk munkáidat a Magyar Házban. Hol és mikor kezdtél képzőművészettel foglalkozni? Kik voltak a mestereid?


Azt hiszem a legelején kell kezdeni az élettörténetemet, ha csak dióhéjban is, ahhoz, hogy a kérdésre teljes értékű választ adhassak. 1958-ban Budapesten születtem, művészcsaladban. A szüleim Bödy Oszkár és B. Várdeák Ildikó kerámikus iparművészek, akik éjjel-nappal dolgoztak. Így a testvéremet és engem az anyai nagyszüleink: Várdeák Ferenc festőművész és rajztanár és V. Erdélyszky Jolán festőművész nevelt fel. Gyakorlatilag amint a kezembe tudtam fogni a ceruzát, természetes időtöltésem, hobbim, kifejező eszközöm lett a rajzolás. Nem voltam csodagyerek, csak éppen beleszülettem ebbe a speciális helyzetbe. És a rajzolást, festést nem csináltam egyedül. Mellettem tanult festeni nagymamámtól a legkedvesebb barátnőm Petőné Szentes Ilona, aki családjával Bécsben él. Amikor Budapesten, a Várban Tamás György segítségével a külföldön élő magyarok kiállításán résztvettem, a barátnőm is gyöngyörű rajzokat állított ki. Hat évesen az általános iskola kezdete előtti évben Budapesten rajzversenyt nyertem. Erre mind a mai napig igen büszke vagyok, és igen nagy hálával gondolok nagymamámra, aki többek között ehhez hozzásegített. Az általános iskolám egy teljesen hétköznapi, de nagyon jó iskola volt, ahol a rajztanárnőm gyorsan felismerte a tehetségemet. És Szabados Magdi néni mindent elkövetett, hogy buzdítson. Rengeteget segített az önbizalmam növelésében. Budapesten a Magyar Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolaban érettségiztem 1977-ben. Mivel ott iparművészetre koncentráltunk, ezért rengeteget rajzoltunk, és a festés háttérbe szorult. De akkorra már szokásommá vált, hogy bárhová mentem, vittem magammal az ecsetet. A téma természetesen kínálta magát. Például az esti Budapest rendkívül szép. A családalapítás előtt sokat sikerült festenem. Utána a Magyar Állami Pénzverőben két évig tanultam Nagy Józsefné Olgánál az ékszerkészítés alapjait. Erre azért volt szügség, hogy a Magyar Iparművészeti Föiskolára bejussak az ötvös szakra. Ebben az időben intenzíven tanultam szobrászatot is. Végül is 1986-ban diplomáztam ötvösként Engelsz József és Pölöskei József tanítványaként. Abban az időszakban is háttérbe szorult a festészet. Itt Svédországban fontos tanácsadóim többek között Carina Wall, Lars Holm, Maya Rygaard és Weikko Kuusola.

 

 

Corsika

 

 


Áttelepültél Svédországba; hogyan befolyásolta a terepváltás művészi felfogásodat, témaválsztásodat, egyáltalán: milyen kihívást jelentett az új környezet?


1986 márciusában jöttem Svédországba, házasság révén. Az országot először a magasból láttam meg - még 1984-ben - az esküvőnk után. Mivel akkor még nem volt egyenes járat, Koppenhágából viszonylag alacsonyan repültünk. Soha nem felejtem el az legelső benyomásomat! A naplementében megcsillantak a délsvédországi tavak, mint folyékony ezüst. És mindenhol csupa zöld. Ez meg is pecsételte hosszú időre a témaválasztásomat. És mivel  itt kristálytiszta a levegő, a színek is sokkal tisztábbak, élénkebbek, mint Közép-Európában. Lapp barátnőm, Ellen Simma Fjellgren festézete döntően befolyásolta az utóbbi idöben a színhasználatomat.


Milyen témák ragadják meg a figyelmedet, honnan gyűjtöd az ötleteket, ihletet?


Ez egy érdekes kérdés számomra. Mivel ebben az országban rendkívül erősen tud sütni a nap, a fény-árnyék hatások egyedülállóak. Gyakori a fából való építkezés. Például Dalarnában, a férjem szülöfalujában, Gagnefben bőven van erre példa. Sajnos, így tűz is könnyen támadhat. És mindenhol rengeteg víz van. Ez mind ihletet ad.

 

 

Antarktis

 

 


Milyen a mai képzőművész közérzete?


Azt gondolom hogy nem mindig a legjobb. Nagyon nehéz a képzőművészetből megélni. Nagyon nagy a konkurencia. Sokszor meglehetősen nehéz olyasmit előteremteni, ami a közérdeklődését igazán felkeltheti. 


Fontosak-e számodra a szűkebb-tágabb környezetedből érkező visszajelzések? Szükséges-e, hogy a művész megértse közönsége esetleges elvárásait, vagy elég, ha öntörvényűen láttatja a világot?


Erről a kérdésről rengeteget beszélgettünk már a grafikus nagynénimmel, Nagyné Várdeák Csillával. Nem találtunk egyértelmű választ. Egyébként a környezet pozitív visszajelzése természetesen sokat jelenthet. Az is eredmény,  ha az én képeim láttán valaki - a reggeli rohanásban -  feljebb emeli a fejét, és így meglátja a napfelkeltét, amit különben elszalasztott volna. Ugyanakkor készülhet olyan alkotás is, amihez magyarázat kell, hogy más is megértse. Én a képeim jó részével szeretném elérni, hogy aki látja, az jól érezze magát, nyugalmat és harmoniát találjon. A képek segítségével vegye észre a szépet a környezetében, és próbálja élvezni. A körülöttünk levő világ - minden rossz ellenére - gyöngyörű tud lenni.

 

 

Tópart

 

 


Kisgyermekes anyaként hogyan tudsz időt, nyugalmas perceket találni az alkotáshoz?


Ez sokszor nagyon nehéz. Számomra a család az első. A Magyar Házban rendezett kiállításom képei két harmadát 2005-ben és azután festettem. 2003-ban meghalt nagymamám. Akkor leszázalékoltak, és egyik svéd barátnőm, Barbro Wallgren bíztatására - mintegy terápiaként - 2004-ben újra kezdtem festeni. És az édesanyám az utóbbi években rendszeresen meglátogat minket, és mi is a nyarak felét Magyarországon töltjük. Így aztán több lehetöségem van arra, hogy fessek. Most az édesanyám vette át a fő tanácsadó szerepét, ami igen fontos számomra.


Hogyan viszonyul egymáshoz a festészet és a fotózás a Te művészi gyakorlatodban, hiszen az eltérő technikák talán más megközelítést, élményfeldolgozást feltételeznek?


A fotózást mint hobbit a dédmamámtól Erdélyszky Endréné Leustach Jolántól örököltem. Újabban pedig kiegészítője lett a festészetemnek. Ha végigmegyek az utcán sokszok akár tíz képre való témát is látok úgy, ahogy annak idején a nagyapám is tette. Ennyit megjegyezni nem lehet, de fényképezni igen. Utána pedig nyugodt körülmények között ihletet meríteni belőlük számomra a legfontosabb.

 

 

Tópart

 

 


Végezetül: mit szeretnél képzőművészként elérni a közeli-távolabbi jövőben? Hol találkozhatunk legközelebb a képeiddel?


Itt Svédországban jelenleg a lakóhelyemen az Upplands Väsby-i ABF segítségével több csoportos kiállításon veszek részt. A továbbiakban pedig szeretnék kiállítani Stockholmban, többek között az Óvárosban, majd Budapesten a Várban (a Koka alapítvány kiállító termeiben), Tamás György segítségével pedig Szentendrén, aztán Petőné Szentes Ilonával Bécsben. És - ha lehetöség lesz rá -  a Házsongárdi temető magyar műemléksírjainak a megmentéséért is újra szívesen részt vennék erdélyi kiállításon.

 

Kérdezett Sántha Ferenc