„valami érzést

gyönyörűt, szépet

valami hangot

valami képet

napfény ecsetje

napsugár húrja

valami újat

valamit újra

valami ősit

valami égit

valami hősit

valami régit

valami földit

valami gyarlót

fagyöngyöt vágó

holdsugár-sarlót”

Misztrál: Gyöngyöt az embernek

Oly’ távol és mégis közel, csupán 2000 kilométerre Erdély szívétől, megalakult a Petőfi tánccsoport Ljungby városában. Baráti kedélység, víg kompánia, talán így is jellemezhetnénk e kis közösséget, mely a Petőfi Magyar Egyesület jelentősen kibővült tánccsoportja.

A ljungby-i Petőfi Magyar Egyesület életútjában számos alkalommal láthattunk néptánc előadásokat. Imreh Köpe Erika, az egyesület vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy már 1988 őszén, az akkor még egymást alig ismerő fiatalok – az akkori elnök, Bokor Domokos biztatására – létrehozták az első tánccsoportot 20 lelkes közreműködővel.

„A női népviseletet Csíkból vásárolták, míg a férfiakét Benedek Öcsi adományozta, amelynek létszámát növelte az évek során még több felajánlás az egyesület számára. Akkoriban lovas felvonulással indult a szüreti bál, melynek fénypontja a csősztánc volt” – írja mindezt Antal Imre a Petőfi Magyar Egyesület 15-ik jubileuma alkalmából kiadott Emlékkönyvben. 2000 körül elcsendesedett a néptánc háza tája, de 2013-ban új, lelkes csapat jött össze, előkerültek az egyesület székelyruhái és a régi táncos, Vass Zoltán segítségével nyolc pár mutatta be ismét a csősztáncot.

Ezután minden évben igyekeztek készülni ünnepi műsorokkal, kisebb-nagyobb táncelőadásokkal, mint például a március 15-i előadás, hagyományos farsangtemetés, szüreti csősztánc, táncház. 2015-től táncházakat is kezdtek tartani a mindenkori Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasainak vezetésével. A 2020-as koronavírus ideje után Balogh Dávid Attila Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas táncháza és táncpróbái alatt új erőkkel frissült a tánccsoport.

A közösség összetartása különösen fontos számukra, hiszen távol a szülőföldtől, diaszpórában élve nehezebb megőrizni a magyar és székely nemzeti identitást. Smid Zsófia későbbi, szintén Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas táncházai még inkább megerősítették a már kialakulóban lévő csapat számára, hogy az erdélyi tradíció egy kapocs, amely nemcsak a múlthoz köt, hanem magyart-magyarral , székelyt-székellyel és magyart-székellyel is.

„Járd ki lábam járd ki most nem parancsol senki most!” – hangzott el az előző előadásban nem véletlenül ez a csujogatás. Lányok és fiúk, közöttük érett férfiak és nők, férjek-feleségek, sőt mi több szülők és gyerekeik egyaránt járják a táncot. Bár jelenleg hivatalos tánctanár nincs közöttük, míg legtöbbjük amatőr táncos, akad köztük olyan is, aki teljesen kezdő. Közösen forrásokat gyűjtve, lépéseket elsajátítva, egymást tanítva szervezik előadásaikat. Őszi első, önálló tánctanár nélküli előadásukat Ljungby, valamint Halmstad városában is sikerre vitték.

E kis közösség úgy véli, hogy másokat is inspirálni tudnak, jó kedvükkel, odaadásukkal és táncaikkal. A tánccsoport és az egyesület közös céljai közé tartozik, hogy szeretnék az itt nevelkedő, valamint a már itt született fiatalokkal is megismertetni népszokásaikat, hagyományaikat, néptáncaikat és régmúlt elfeledett népdalaikat.

A néptánc nem egy halott dolog, nem is beteg, nem ápolni kell, hanem továbbadni, megismertetni, de legfőképpen szeretni.

Írta: Boros Szilvia