Magyarországról érkező ösztöndíjasunk, Nagy Anett szeptember közepén költözött ki Göteborgba. Anettnak nem esett nehezére felvenni a fonalat és gyorsan megragadta a gyerekek figyelmét tematizált foglalkozásaival. Ősszel a mesék világába mélyedtek el a kicsik. Volt közös mesehallgatás és mesejáték előadás is, valamint egy közös mese kitalálása és megrajzolása, amelyből saját mesekönyvet írnak a gyerekek a félév során. A nagyobbaknak októberben Dobos Tamás interaktív történelemórát tartott, melynek témája az 1956-os forradalom volt.
Mindeközben az egyesület, a diaszpórában élőket pályázati lehetőséggel támogató Bethlen Gábor Alapon keresztül kapott pénzzel megrendelt az interneten egy pattogatott kukoricát készítő gépet, még augusztusban. A terv ezzel a masinával az volt, hogy már az első termi foglalkozásunkon felavatjuk szeptemberben, ahol egy diafilmvetítéssel egybekötött tanórát szerettünk volna megtartani. Sajnos azonban a megrendeléskor valami félrecsúszott, így a diafilmvetítés és a popcorn evés akkor elmaradt. Szerencsére Anett kész elgondolással érkezett, úgyhogy egyébiránt maga a nyitó foglalkozás nagyon jól sikerült.
Maga a gép kálváriája ezzel nem ért véget, mert ugyan a megrendeléskor a vételárat átutaltuk, de valahogy csak nem jött meg a csomag. Amikor végre kiderült, hogy egy hibás dátum miatt nem kaptuk még meg a megrendelést, felgyorsultak a dolgok, mert három nap múlva jött az üzenet, hogy másnap kiszállítják. Furcsa is lett volna, hogy ha ezek után minden zökkenőmentesen zajlott volna. Nem így lett, mert a bejárati ajtón lévő csengőben pont lemerült az elem, így a postás csak egy cetlit hagyott egy címmel, ahol a küldeményt majd személyesen át lehet venni. Úgyhogy a tényleges kiszállítás elmaradt, de másnap azért csak megkaptuk a pattogatott kukorica készítő gépet. Mivel eddigre már novemberben jártunk, nem maradt más, mint a Márton-napi eszem-iszom alatti popcorn készítés.
A Márton-napi összejövetel az őszi félév egyik csúcspontja egyesületünk életében, ahová évről évre meghívjuk a jelenleg aktív családjainkat, valamint azokat, akik hosszabb-rövidebb ideig részesei voltak az egyesület életének és szintúgy várjuk az új érdeklődőket is. Az idei évi rendezvény programjának lebonyolítását nyugodt szívvel tudtuk Anettra bízni, úgyhogy a szülőknek is jutott egy kis idő beszélgetésre, kávézásra. Természetesen a pattogatott kukorica készítés sem maradt el. Érdekes volt látni, hogy a berendezés nemcsak a gyerekek körében okozott izgalmakat, hanem a felnőttek is kíváncsian kezdték el kibontani a csomagolást, álltak neki elolvasni a használati utasítást, majd találgatni, hogy mégis pontosan mennyi lehet 2,5 deciliter kukoricaszem. Egy kis képzavarral élve aztán mégis arra jutottunk, hogy a puding próbája az evés, és nem kell patikamérlegen kimérni sem a kukoricát, sem az étolajat.
Persze egy ilyen jeles napon nem lehetett csak kukoricával jól lakni, úgyhogy újra éltünk Molli szüleinek felajánlásával, akik egy klasszikus és egyen nagyon finom sertéspörköltet galuskával készítettek az egybegyűlteknek. Az egészet pedig megtoldottuk négy tepsi süteménnyel, amelyeket Borisz és Barka anyukája, valamint Inez és Ida anyukája sütöttek nekünk. Összességében tehát egy nagyszerű Márton-napi összejövetelben volt részünk! A gyerekek örömét fokozta a pattogatott kukorica és a sok édesség, a finom pörkölt pedig a felnőttek tetszését nyerte el. A foglalkozások, mint a libás kézműveskedés és a mesemondás, lehetőséget adtak a gyerekeknek a kreatív kibontakozásra, valamint arra, hogy közelebb kerüljenek a Márton-napi hagyományokhoz. Sokan voltunk, és jól éreztük magunkat együtt!
Írta: Majoros Ferenc