Hóna alatt seprűt szorít,
De hát sose sepreget,
Bizony, ésszel fel nem érem,
Ez az ember ki lehet.
Hóval, faggyal nem törődik,
Tűri némán, szótlanul,
De mikor a tavaszt érzi,
Mint a patak, könnye hull.
Kedves gyerekek, ha kitaláltátok, kiről szól a versike, rajzoljátok le és küldjétek be a szerkesztőség címére 2009 január 15.-ig!
Violka a tanulóasztalánál ült, előtte egy nagy vonalas papír, kezében ceruza, de nem írt, csak nézett ki mereven az ablakon. Sokat ugyan nem láthatott, az asztalkája alacsony volt, a széke is, innen csakis az eget látta, mely jelenleg igazán nem volt valami szívet vidámító. Sötét fellegek gomolyogtak, elég gyorsan változtatták alakjukat, látszott, kinn erősen fúj a szél. Így szokott ez lenni november végén, december elején. Aztán a felhőből vagy eső esik, vagy hullni kezd a hó.
 |
-Milyen jó lenne, ha már hullna a hó! - sóhajtott fel vágyakozón Violka. Csakhogy a ”hó” szó eszébe juttatta, hogy neki most nem ábrándozni kell, hanem erősen gondolkozni, hogy nehéz feladatát a lehető legjobban tudja elvégezni. Amúgy nagyon kellemes, izgalmas volt ez a feladat. Violka egy listát írt. Sorra felírta azokat a dolgokat, amikre nagyon vágyott. Az eddig leírtak között szerepelt: sívakáció Söldenben vagy Sälenben, zenekazetta, korcsolyaruha, néhány könyvcím - még hiányzó darabok a most divatos állatkasorozatból. A listaírás azért ment nehezen, mert Violka alaposan át kellett gondolja kívánságait, rangsorolja azokat; ha később úgy találta, erre vagy arra nem is vágyik igazán, azt kihúzza. Azért volt annyira fontos, hogy mi kerül fel a listára, mert ezekből a kívánságokból csak egy fog teljesülni. Illetve kettő... esetleg három? Mert Violka az elkészült listát egy kedvesen kérő levél kíséretében három címzettnek szánja: A Mikulásnak, az Angyalnak és a Tomténak.
A Tomte szóra most biztosan felkapja a fejét sok kisgyerek. Ki azért, mert ismeri már, ki azért, mert soha sem hallott róla. Violka Svédországban él, és itt karácsonykor a svéd kisgyerekekhez nem az angyal jön, hanem a Tomte. Ez az öreg bácsi a Mikuláshoz hasonló, de nem december 5.-én, hanem karácsonyeste kopogtat be a gyerekes házakba. Ha ajtót nyitnak neki, vídáman ho-hó-zva köszönt be:
- Ho-ho-hó, vannak-e itt gyerekek? – és puttonyából ajándékokat osztogat.
Violka édesapja svéd, ő mesélte, hogy régebben Svédországban nem ismerték a Tomte nevét sem. Karácsony este a rokonok, szomszédok ajándékozták meg egymást úgy, hogy az ajándékozó nesztelenül az ajtóhoz lopakodott, letette az ajándékot, jó erősen bekopogtatott és aztán elszaladt. A háziak, ahogy meghallották a kopogást, az ajándékozó után eredtek, s ha elfogták, vidám birkózással becipelték a házba és megvendégelték. Ebből a szokásból ered a karácsonyi ajándék neve is: julklapp – karácsonykoppantás.
Violka mosolyogva emlékezett arra, hogy milyen szomorú is volt a tavaly ilyenkor. Míg óvodás volt, fel sem tűnt, csak a tavaly vette észre, hogy társainál már november végén, december elején ott áll a nappaliban a feldíszített karácsonyfa, alatta a sok becsomagolt ajándék. Megkérdezte, náluk miért nincs így?
-Hozzánk az angyal jön - mondta édesanyja mosolyogva, majd hozzátette:- és a Tomte.
Violka tudta ezt nagyon jól, csakhogy éppen akkor azt szerette volna, ha náluk is pontosan úgy lenne minden, mint az osztálytársainál.
Butaság volt ilyesmit kívánni- gondolta.- Mennyivel jobb nekünk így. Hozzánk eljön a Mikulás is december 5.-én; igaz, legtöbbször csak reggel vesszük észre, hogy itt járt, mikor megtaláljuk a cipőnkbe rejtett ajándékát. És az angyalvárás, az olyan jó, olyankor mindig együtt van a család, mindenki vidám. És olyan jó drukkolni, vajon az idén is sikerül az angyalnak észrevétlenül letenni a gyönyörű karácsonyfát és az ajándékokat? Érdekes, mindig azalatt jön, míg mi nézzük a Walt Disney filmet, a Kalle Ankát, - ennek édesanya mindig úgy mondja, Donald kacsa. Amint vége a filmnek csenget is, olyankor aztán mindenki egyszerre akar betódulni a nappaliba. És még az is jó - mélázott el még jobban Violka -, hogy csak nézhetjük az ajándékokat, találgathatunk, de még nem szabad odamenni. Édesanya megmagyarázta, tudjuk, hogy ebben az estében nem az ajándék a fontos, hanem az, hogy akkor van Jézuska születésnapja. Körülálljuk a fát és elénekeljük Neki a karácsonyi énekeket.
Violka úgy tudja, ő minden karácsonyi éneket ismer már. Most megpróbálta felidézni: ”Mennyből az angyal”, ”Pásztorok, pásztorok”, aztán az érdekes ”Kirje, kirje, kis kirjecske” - most már azt is tudja, a kirje a gyermek régi neve. A kedvencét félhangon el is dúdolta: ”Rossz a Jézus kis csizmája, nincsen ködmöne. Ázik-fázik, megveszi az Isten hidege. Hogyha volna kis csizmám, Jézuskának odadnám. Báránybőrös ködmönkémmel bétakargatnám. Akkor felém hajolna, talán meg is csókolna. Boldogabb e széles földön senki sem volna”.
Jaj, és alig jutottunk az éneklés végére, megjön a Tomte is. – emlékezett tovább Violka. Mindig megfeledkezünk arról, hogy jönni szokott, csak a kopogásakor jut eszünbe. Szegény Tomte olyan öreg, mégsem feledkezik meg rólunk egyik évben sem. Milyen kár, hogy Páppá soha nincsen jelen, mikor a Tomte megjön. Biztosan örvendene annak, hogy újra találkozhatnak, hiszen gyerekkora óta nem látta.
Violka újra átolvasta a listát, úgy érezte, sikerült minden igazán fontos kívánságát lejegyezni. Megírta még a levelet is. Mosolyogva összehajtogatta, majd ráírta: Az Angyalnak, Mikulásnak és a Tomténak. Gondolkodott egy kicsit, nem kellene külön-külön címezni, aztán eldöntötte, jó lesz ez így, az angyal biztosan van olyan okos, és kedves, hogy legalább a kívánságlistát odaadja a Mikulásnak és a Tomténak is. Hirtelen eszébe jutott még valami. Kibontotta a levelet és utolsó kívánságnak még odaírta:
”Kedves Angyal, kérlek, mondd meg a Tomténak, hogy az idén vigyázunk, hogy Páppá ne menjen el sehová, míg ő meg nem jön. És Te ne haragudj, hogy a tavaly buta voltam és azt akartam, nálunk pont úgy legyen, mint az osztálytársaimnál. Kérlek, maradjon minden úgy, ahogy eddig volt. Nagyon várlak”.
Violka újra összehajtogatta a levelet. Odament az ablakhoz, mert ez volt a postaláda, mindig ide rakta az angyalnak írott levelet. Kinézett és észrevette, valami megváltozott: a szél még fújt ugyan, de a gomolygó felhőkből hópelyhek szállingóztak. Violka nagyot sóhajtott:
-Nahát, az első kívánságom máris teljesült!
Tóth Ildikó
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
