Erdélyben, Marosvécsen születtem a báró Kemény János kastélyának udvarán épült kis paraszt-barokk tanítói házában. Apám, id. Bartha István, akkortájt került Vécsre felekezeti kántortanítóként.

Elemi és középiskoláimat Erdély több községében végeztem, attól fügően, hogy édesapámat merre vitte a vándorlás szele. 1943-ban érettségiztem a marosvásárhelyi Református Kollégiumban, majd ugyanazon év őszén beiratkoztam a Budapesti Műegyetem Gépészmérnöki Karára. A katonai szolgálat és a szovjet hadifogság miatt négy évet veszítve 1951-ben szereztem gépészmérnöki diplomát.

Dr.Bartha István, a Kockums volt kutatómérnöke

Eleinte a BME Technológiai Tanszékén voltam tanársegéd, majd később más vállalatoknál is dolgoztam. 1955 májusában vallásos meggyőződésem miatt letartóztattak, és megjárva a bukaresti Secu és a pesti Ávó börtönét, 1955 novemberében szabadultam.

1956 decemberében búcsút vettem Magyarországtól és Svédországba disszidáltam.

A malmöi Kockums-hajógyárban kaptam állást, a géptervező osztályon. Két évig dolgoztam, mint szerkesztő, ám később a rozsda iránti érdeklődésem új perspektívát nyitott előttem. A hajógyár elfogadta javaslatomat egy korróziós-laboratórium, valamint egy műanyag-bevonó üzem felállítására, s így teljes idejű korróziós kutató lettem, sok érdekes feladattal. A laboratóriumban 8-10 fővel dolgoztam és jó eredményeket tudtunk felmutatni a korrózióvédelemben.

1958-ban a Svéd Mérnöki Akadémia Korróziós Alosztályának lettem a tagja.

A világon elsőként rendeztem "korróziós-kiállításokat" Svédországban, Magyarországon és máshol is. Korrózió és szerkesztés lett a vesszőparipám. Két kézikönyvem is megjelent: Felületkezelés  1967-ben és Konstrukció és korrózió 1998-ban. Ezen munkáimért a BME 1994-ben doktori címet adományozott, ugyanakkor a Magyar Mérnökakadémia tiszteletbeli tagjává fogadott.

Műszaki tárgyú kutatásaimon kívül foglalkoztam a tengeri organizmusok problémájával is. Ezek a telepképző organizmusok sűrűn benövik a hűtőcsövek belsejét, olyannyira, hogy a motorok hűtését akadályozzák. Több kutatóállomást szerveztem ezen organizmusok tenyésztésére és tanulmányozására, Svédországban, Máltán és Spanyolországban. Az eredményekről német, svéd és francia folyóiratokban számoltam be. Kutatásaim révén beválasztottak svéd képviselőnek az OECD Mélytengeri Kutatók Csoportjába.

Eleinte klórozással pusztítottuk az organizmusokat, később azonban rájöttem, hogy ezek az élőlények megszűnnek telepeket kialakítani, ha a csövekben magasabb az áramlási sebesség. A felismerés fordulópontot jelentett egész műszaki felfogásomban. Rádöbbentem arra, hogy technikánk (a klórozás), durva és káros volt, az áramlási sebesség megváltoztatása pedig természetkímélő. Ez a pálfordulás vezetett oda, hogy 1983-ban, Bertram Broberg professzorral létrehoztuk a Nemzetközi Ökológiai Konstrukció nevű társaságot (ökokonstrukció = természeti modellek utánzása alapján készített műszaki konstrukciók).

1983 és 2001 között tizenöt nemzetközi kongresszust és több mint 2500 oldalnyi előadás tartottunk e témakörben. Az ökokonstrukciókkal kapcsolatban benyújtott disszertációmért a MTA Fil. Dr-i címmel ajándékozott meg. A debreceni Református Kollégium pedig tiszteletbeli professzorává avatott a Természettudomány és Isten Igéje című előadásaim elismeréséül. 1966 és 78 között meghívott előadó voltam a Chalmers és a Lundi Műegyetemen, 1978 és 1992 között nyugdíjaztatásomig lektorként tanítottam a malmöi Pauli Mérnökképzőn.

1951-ben megkötött első házasságomból született Ildikó lányom (1959), aki szintén Svédországban él.

Egyházi vonalon az 1960-as évektől kezdve aktív voltam itt Svédországban is; elvi szerepem volt a Tångagärde-i ház megvásárlásában.

1974-ben feleségül vettem Erdély kiváló drámai színésznőjét, Erdős Irmát, akivel az Isten majd három évtizedet engedett együtt élnem a legboldogabb házasságban. Irmámnak sokat köszönhetek: mindenben támogatott és bíztatott. Igazi alkotótársam volt.

2002 májusában az Úr magához hívta drága feleségemet, s azóta mindent igyekszem elkövetni, hogy emlékét hűen megőrizzem és megőriztessem. 2003-ban kiadtam Erdős Irma című könyvet életéről, szerepléseiről és a Székely Színházról. 2004-ben létre hoztam az Erdős Irma Ösztöndíj Alapítványt, valamint az Erdős Irma Emlékgyűrűt. Az ösztöndíjat és az emlékgyűrűt évente egyszer osztjuk ki Marosvásárhelyen a hajdani Székely Színházban, ünnepélyes keretek között. Ez az esemény egyben a Színház évadnyitó ünnepe is: szeptember 8.

Nyugdíjasként főleg bibliai kutatással foglalkozom és az "istenes" (= nem gyilkos) technika fejlesztésén dolgozom tovább. Közben fordítok svédből is (Fr. Böök: Utazásom Magyarországon, Bpest,2002, A hódtavi újtelepesek, Közdok kiadó, 2008).

Kelt Svedalában, 2008 októberében

Szerkesztői kívánságra itt vannak a lényeges dátumok is:

1925 szeptember 2-án látta meg a napvilágot Marosvécsen, Erdélyben.
1943 – Érettségizik a marosvásárhelyi Református Kollégiumban
1951 – Gépészmérnöki diplomát szerez
1956 – Svédországba disszidál, és állást kap a malmöi Kockums hajógyárban
1959 – Első házasságából megszületik Ildikó lánya
1974 – Feleségül veszi Erdős Irmát, erdélyi színésznőt
1983 – Megalapítja a Nemzetközi Ökológiai Konstrukció nevű társaságot
1998 – Megjelenik „Konstrukció és Korrózió” című kézikönyve
2004 – Létrehozza az Erdős Irma Ösztöndíj Alapítványt
2007 – Kiadja a „Három ország foglya” című önálló könyvét

Híradó

2008. december 01.

Találatok: 4642

Kedves Pista, ha az ember a mai adatszerzés egyik legnépszerűbb módszerével a Google-ban keres rólad információt, akkor legalább 16000 címszó jön elő a pillanat töredéke alatt. Ezek nagy része aktuális munkahelyeddel és munkáiddal foglalkozik és ezekből kiderül, hogy Karolinska Intézet Mikrobiológia, Tumor- és Sejtbiológia Katedráján, dolgozol mint ”associate” professzor és kutatócsoportvezető. Azt is megtudhatjuk, hogy 1997-ben orvostudományi doktori tézist védtél (több mint húsz évvel az első, a biológusi után), a Karolinska Intézetben. A rák örökléstanával foglakozol. Doktoránsok tucatját irányítod ebben a témakörben, hogy az emberiség végre közelebb juthasson a rákbetegség megértéséhez és gyógyításához . Ennél közelebb azonban a Google nem enged hozzád férkőzni. Engedd meg ezért nekünk, honfitársaidnak, hogy kicsit többet is megtudhassunk Imreh Istvánról, az emberről, kutatóról, magyarról.

Mikor és honnan érkeztél Svédországba ? Milyen képzés, milyen karrier állt ekkor mögötted és hogyan sikerült megvetned a lábad új hazádban?

Disszidálásom előtt két évvel jelent meg a Kriterion kiadó gondozásában ”A kromoszóma” című kismonográfiám. Még ma is forgatják a magyar nyelvterület biológusai, orvosai - nagyon büszke vagyok rá. Könyvemből is kiderül, hogy pontosan tudtam hol áll a genetika, tehát azt is, hogy világszinthez mérve kolozsvári kutatási lehetőségeim nem versenyképesek. Nem akartam úgy leélni életemet, hogy maximálisan ne próbálhassam ki szárnyaimat, képességeimet. Ez a - mai fiatalok számára talán furcsának - tűnő pánik csak akkor érthető, ha elmondom: bár nemzetközi politikában viszonylag jártasnak tartottam magam, legmerészebb 1988-as álmaimban sem szerepelt, hogy a következő év végén lelövik Ceausescut. Ezért is jogos a másik maradandó büszkeségem hazulról: a kolozsvári Szabadegyetem  amelyet a Ceausescu-éra legnehezebb éveiben vezettem a helyi értelmiség lelkes-cinkos együttműködésével.

 
Kérünk, foglald össze néhány mondatban (a nem szakember számára is érthetően), hogy miben áll kutatási területed és ez mennyire fontos témakör a Karolinska Intézetben, Svédországban, a világban?

Ha valaki a Google helyett a  U.S. National Library of Medicine PubMed szolgátatására kattint, az utóbbi 60 év majd 20 millió tudományosan jegyzett cikkét lehet itt fellelni  az élettudományok területéről. Nevem  ma 74 találatot ad. A legrangosabb lapok (pl. Nature, Proceedings of the National Academy of Sciences USA) közölték cikkeimet. Néhány kivétellel mindet itt az Intézetben hoztam-hoztunk össze.  A kromoszómákhoz hű maradtam Stockholmban is. Annyi változott, hogy nem a sugárokozta, hanem a rákos megbetegedés során keletkező kromószomaelváltozásokat kutatom csoportommal lassan két évtizede. Háttérinformációnak elég annyit tudni, hogy míg egészséges sejtben a kromoszómák épek, a rákos sejtben mindig található köztük sérült. A sérülések egy része egyes kromoszómák kisebb nagyobb szakaszainak elvesztését jelenti. Feltételeztük, hogy e szakaszok elvesztével indul el a sejt a rossz, a rákos burjánzás felé vezető úton, mert éppen azon gének vesztek el, amelyek a korlátlan sejtosztódást gátolták volna.

A jelenség modellezésére egy új kísérleti rendszert találtam amelyet ”eliminációs tesztnek” nevezünk. Lényege az, hogy létrehozunk egy olyan mikro-sejtet, amely csak egy (ép) emberi kromoszómát tartalmaz, Ezt egybeolvasztjuk egy (mondjuk egértől származó) daganatsejttel. A rákos sejtbe átvitt ép kromoszóma leállítja a burjánzást. Amikor pedig mégis rákos sejtként viselkedik , kiderül, hogy az emberi kromoszóma egy darabja elveszett. Az elveszett darab beazonosítható, rajta a géneket meg lehet találni. Mi a munkát még a genomprogram (=az emberi génállomány feltérképezése) befejezte előtt kezdtük és hat addig ismeretlen gént fedeztünk fel, tettünk a térképre. Most már ott is maradnak és míg a világ világ ,a mi csoportunkra emlékeztetnek. Három génről kísérletesen is bebizonyítottuk, hogy gátolják a tumornövekedést. Ez nemcsak az eliminációs tesztünk sikere, hanem komoly rákgyógyászati perspektívával is bír. Számomra a legérdekesebb az utóbbi két-három év fejleménye, amikor az elveszett szakaszokat evolúciós perspektívában vizsgáltuk meg, tehát összehasonlítottuk az élesztőgomba, a fonálféreg, az ecetmuslica, a hal, a csirke, az egér, a kutya és a majom kromoszómáit az emberével. Bizonyítottuk ,hogy az evolúció során ugyanott törnek a kromoszómák, mint a rákos folyamatban és ezek a töréspontok evolúciós forrpontok: ott alakulnak ki az új gének. Ez a megközelítés újfajta választ ad a kérdésre, hogy mi okozza a kromoszómaelváltozásokat a rákban.

Mik azok a lehetőségek, amit neked Svédország felkínált és felkínál és élsz-e ezen lehetőségek valamennyiével?

A laikus olvasónak is nyilvánvaló, hogy kromoszómákat ”átszerelni” egyik sejtből a másikba, egyik fajból a másikba azért nem olyan egyszerű; egy kezemen megszámolom, hogy világon hány labornak sikerült. Tehát Svédország (egész pontosan a Svéd Rákutatási Alapítvány, Cancerfonden) felkínálta azokat a lehetőségeket, amelyekkel ilyen szinten lehet dolgozni. Komikus, hogy a gazdag lehetőségek mellett néha itt is éppolyan szegénynek érzem magam a kutatásban, mint annak idején otthon, mert egy-egy logikusnak tűnő következő lépés a kutatási folyamatban gyakran olyan sokba kerülne, hogy még ábrándozni is csak a diákjaim ábrándoznak róla. Eredményeink azért belefésültek minket a világ hasonszőrű csoportjainak prémjébe nem kis megelégedésemre, hiszen kirekesztettségem volt romániai tudományos frusztráltságom fő oka.
Mindig őszintén elmondom, hogy az egyik legnagyobb, váratlan lehetőség ,amit a svéd kutatói élet adott, az a kongresszusi, együttműködési turizmus -ez elvitt szinte mindenhova a világon. Stockholmban a Karolinskán éltem, a várost még mindig csak felületesen ismerem, de otthonos vagyok Oxfordban és New Yorkban, van képem Japánról, Izlandról, Ausztráliáról, Kínáról,  hadd ne hencegjek tovább. Sokkal többet láttam a világból mint azt szerény fizetésem engedné valaha is.

Katedrát itt sem kaptam, lásd fentebb a szösszenetet koromról, ezért maradt az ”associate” professzorság (a tumorbiológia egyetemi docense). Elértem ellenben azt, hogy nemcsak a nézője, hanem résztvevője lehettem az utóbbi két évtized tudományos olimpiájának, mégpedig egy olyan időszakban, amikor nemcsak rekordok dőltek (lásd pl.géntérkép), hanem sportágak tucatjai (lásd pl. evolúciós genomika) jöttek létre.

Milyen a hangulat egy olyan nemzetközi kutatócsoportban, amelyben dolgozol? Véletlen-e, hogy sok magyar kutató neve is megtalálható azokban a tudományos cikkekben, amelyeknek társszerzője, netán szakdolgozat-irányítója vagy? Van-e kapcsolatotod otthoni egyetemekkel és ha igen, miben állnak ezek a kapcsolatok?

Csoportom (3-13 ember) mindig nagyon nemzetközi összetételű volt. Kínai, dél-afrikai, orosz, lett, finn, magyar, néha svéd, román kutatókból állt. Elképzelhető, hogy milyen érdekes egy ilyen csapat, ahol a heves kultúrális ütközések majd mindig nevetéssé párlódnak. Egyetlen ”átlagos”, ”unalmas” munkatársam sem volt/van, viszont mindannyian őrületesen tudtak/tudnak ”húzni”. Igazán szerencsésnek mondhatom magam.
Az amerikai Panoráma c. lap készített egy interjút velem, a mellékelt 10-tagú csoportképen 6 magyar. Nagyrészt véletlenül kerültek ide, bár két volt kolozsvári tanítványom is megfordult itt. Tudatos szelekcióval egy hazai magyar doktorandus került mellém, őt a Kolozsváron és Marosvásárhelyen meghírdetett rendes versenyvizsgával választottam több tucat jelentkezőből. Mégpedig jól, hiszen csodásan helytállt!

 
Svédországban, Hollandiában, sőt Izlandon is voltam felkért opponens doktori védésen, Magyarországon, Romániában nem. A kolozsvári Onkológiáról már kétszer is volt itt néhány hónapra egy nagyon ügyes-szorgalmas patológus, doktori témavezetője vagyok - ez az egyetlen hivatalos kapcsolat. Leszámítva azt, hogy többször is adtam elő Kolozsvárt és Vásárhelyen konferencia-meghívottként, önmagam is meglepve még mindig használható román nyelvtudásommal. Az Erdélyi Múzeum Egylet (EME) rendszeresen felkért előadni hazalátogatásaimkor, de ezt nem nevezném hivatalos kapcsolatnak, ez szinte családi esemény.

Mi az, amit még szakmailag el szeretnél érni és mi az, amit az életben úgy általában még meg szeretnél valósítani, át szeretnél élni, meg szeretnél kapni?

Hát ez magas labda.
 
Csak olyasmit tudok kivánni, amire van esély, talán ez már tényleg a korral jár. Azt, hogy a tanítványaim és minden ”brancsbéli” olyan természetességgel használják kísérleti rendszerünket, mintha mindig is létezett volna? Azt, hogy a svéd grantjaimat (Cancerfonden, Barncancerfonden) hosszabbítsák meg? Azt, hogy kapjak Európai Uniós pénzt? Azt, hogy a menyem, aki a mi nyomdokainkban jár, megvesse lábát a tudományos  életben? Azt, hogy unokáimat ennél is jobban érdekelje a természet? Minderre van lehetőség.

 
Talán a legelrugaszkodottabb vágyam egy olyan pályázat megnyerése, amivel újra lehetne írni a kromoszómakönyvemet. Csapattal, a világháló korának megfelelő interaktív lehetőségekkel.
Hadd csapjam le a magas labdát azzal, hogy egy dologra vágyom: NEM UNATKOZNI!

Biztos vagyok abban, Pista, hogy te mindig is tenni fogsz arról, hogy erre ne legyen alkalmad! Végül: van-e valami spontán mondanivalód, üzeneted a Híradó olvasói számára?

Nem üzenet, hanem vallomás. Bevallom, hogy aggódva, szurkolva követtem majd két évtized alatt a Híradó ”valódi” lappá érését. Örvendtem telitalálatainak, szívtam a fogam botlásainál. Hagyományt teremteni igen nehéz, új otthonban különösen az. Kedves olvasók, ápoljátok, óvjátok, dédelgessétek a Híradót!

Pista, köszönjük kedves válaszaidat és a Híradó olvasói nevében is kívánunk neked további jó munkát, további sikereket és unalommentes életet!

Sántha Judit

Sántha Judit

2008. szeptember 07.

Találatok: 3746