A Nissan folyó lenyűgöző látványa mellett kanyarogva érkezem Hyltebrukbe, a Halmstadtól 50 km-re fekvő kisvárosba. Itt található Éva művészeti galériája, ahol nagy szeretettel fogad. A fehér falakról többek között Petőfi és Szent István tekint le ránk, majd gyönyörű írásos minták, virágok, aktok, portrék, svéd és erdélyi tájak sorakoznak fel. Amit látok, az egy újszerű, élethű képi világ, mivel Éva több dimenzióban eleveníti meg képi motívumait. Egy tál frissen sütött pánkó mellett beszélgetünk el a művésznő életéről és arról, hogyan született meg a Hillman nevű új festészeti technika.

Daniel Éva festőművész

˗ Ha jól tudom Erdély szívéből, Sepsiszentgyörgyről kerültetek ki Svédországba 22 évvel ezelőtt családoddal együtt. Meséld el, hogyan kezdődött a kapcsolatod a festészettel szülőföldeden!

˗ Sepsiszentgyörgyön születtem, Háromszék megyében, gyönyörű festői környezetben, ahol a Kárpátok csipkés vonulata bezárja a magas fennsík horizontját. Már gyermekkoromban, kilenc évesen jelentkezett a tehetségem. Rajzolgattam, festegettem, de nem gondoltam arra, hogy ezt a tehetséget jobban kihasználjam. 1969-ben férjhez mentem Sándorhoz, és három fiúgyermeknek lettem az anyukája. 1978-ban a férjem képkeretezéssel dolgozott. Egy kis üzletet béreltünk, ahol én a nyitvatartási idő alatt gobelin képeket festettem, amiből nagyon sokat el tudtam adni, mivel a 70-es, 80-as években nagy divatja volt ezeknek. Egy alkalommal egy eredeti Munkácsy képet hoztak bekeretezni. Csodálatosan szép volt, egy kis falusi házikó a nyár színeivel. Sokáig nézegettem, majd azt mondtam, ezt én is meg tudnám festeni. Sándor elmosolyodott, és nem igazán hitt ebben. Én bizonygattam, hogy igen, és el is készítettem a másolatát. Miután kész lett, mindkét alkotást a megrendelő elé tettük, hogy válassza ki az eredetit. „Hát nem könnyű, - mondotta - tökéletesen egyforma”. Attól a perctől elkezdtem a művészi életem, majd munkáimat 1980-ban, az első kiállításomon mutattam be. 1982-1985 között a népművészeti iskolán festészet szakot hirdettek meg felvételi vizsgával. Ott is csak megerősítették bennem tehetségemet. Három év után jelesre vizsgáztam. Tanulmányaim alatt kétszer is országos első díjat nyertem a Bukaresti Országos Népművészeti versenyen, folyamatosan sok megrendelést kaptam, az ország több részéről vásárolták munkáimat, és külföldre, Németországba, Ausztriába, Magyarországra is eljutottak a képeim. Az öröm mellé, azonban üröm is társult. Nehéz éveket éltünk át, sokat zaklattak minket, napi rendszerességgel jöttek ellenőrizni, ingyen vittek el képeket, kétségbe vonták, hogy honnan származnak az anyagok, kötekedtek a számlákkal stb. Hosszú tanakodás után férjem úgy döntött, hogy elhagyja szülőhazáját, és megpróbál egy szabadabb életmódot folytatni, hogy gyerekei sorsa könnyebb legyen. 1988-ban sikerült a nagy lépés: Svédországban letelepedési engedélyt kaptak az akkor 18 éves Csaba fiunkkal együtt.

Balogh Erika

2012. június 27.

Találatok: 3330

Bővebben: Daniel Éva varázslatos világa a dimenziókban

Zágoni Szabó Julianna nyugdíjas tornatanár, Románia egykori vívóbajnoka férjével, az aradi származású agrármérnökkel, Valaszkai Józseffel szülőföldjétől nagyon távol, itt, Svédországban él. Házuk körül a szokott fűszőnyeg egyhangúságát csodálatos virágoskert, és kis, nagyon rendben tartott zöldségeskert vidámítja. Van ott minden: petrezselyem, zöldbab, sóska, spenót, hónapos és jégretek, ropogós zöldhagyma, karalábé, saláta, zeller, sőt paradicsom is, az a bizonyos hatalmasra növő csodálatos ízű „hóstáti” paradicsom, igaz, azt, hogy beérik-e a szárán, a svéd nyár szeszélye határozza meg. Julianna génjeiben hordozza a föld megmunkálásának szeretetét, hozzáértését gyerekként tanulta el szüleitől, környezetétől. A kolozsvári Hóstát szülöttje, családja annak idején szenvedő tanúja és alanya volt a Ceausescu-kori nagy városrendezési mániának, mely Kolozsvár legkompaktabb magyar közössége ellen irányult. Fájdalmas a téma, ez irányba nehezen indul beszélgetésünk. Úgy érzi, nincs értelme felidézni a múltnak ezt a részét, nem hisz abban, hogy érdekelne-e valakit szülővárosának, Kolozsvár egyik városnegyedének sorsa. Boldog lennék, ha valaha sikerülne meggyőznöm Őt arról, hogy mindenkinek kötelessége átadni emlékeit az új nemzedéknek, éppen azért, hogy ne menjen feledésbe például az, hogy Erdélyben, Kolozsvár városának volt egyszer egy szorgos, becsületes földművelő rétege, a hóstátiak… Ez a beszámoló még várat magára. Jelen beszélgetésünk apropóját Julianna idei születésnapja adja. A hihetetlenül mozgékony, dolgos, végtelenül pedáns, friss Julianna február 10- én töltötte a 80. évét.

Julianna, kérlek, meséld el, honnan jöttél, és mióta élsz Svédországban? 

Erdélyből, Kolozsvárról jöttünk, 1987-ben. Sem férjem, sem én nem voltunk már fiatalok, éppen elértük a Romániában akkor érvényes nyugdíjazási korhatárt. Nehéz volt új életet kezdeni ebben a korban, minden anyagi háttér nélkül elindulni a számunkra ismeretlen környezetben. Szerencsére kisvárosban telepedhettünk le, ahol valamivel könnyebben ment a beilleszkedés.

Tóth Ildikó

2012. március 18.

Találatok: 3661

Bővebben: Üstökös a romániai vívósport egén