Bartalis István Csíkszereda szülöttje, s bár még csak 22 éves, hosszú út vezette a ljungbyi Trója jégkorongcsapatába.
Édesapja, Bartalis József, a csíkszeredai Sportklub és a román válogatott egykori hokisa, 90-ben Székesfehérvárra szerződött. Az akkor hároméves István számára a királyi város jelentette pályafutása kezdetét. Hatévesen, mikor édesapja a győri utánpótláscsapat vezetőedzője lett, az ő szigorú vezetésével egyre céltudatosabban kötelezte el magát a jégkorong mellett.
Még csak 11 éves, mikor a család úgy dönt, hogy a gyerek tehetségét egy jobb körülményeket nyújtó csapatban kell kamatoztatni. István a budapesti Stars csapatban Kercsó Árpád edző kezei alatt, mint bentlakásos diák folytatja pályafutását. Négy év budapesti tartózkodás után egy évet Székesfehérváron játszik. 16 évesen a jégkorong újabb helyszínt jelöl ki a fiatal játékos számára, ezúttal elhagyva Magyarországot, a svédországi Ljungbyba szerződik. A 2008-as ifjúsági világbajnokság legjobb csatára, a magyar válogatott játékosa jól érzi magát Svédországban, ahol a kemény munka és áldozatvállalás egyre nagyobb teljesítményeket eredményez számára.
- Kedves István! Irigylésre méltóan fiatal korod ellenére nem kis pályát jártál már be. Csíkszeredában születtél - ami gondolhatnánk - már predesztinált is a jégkorongozásra, de talán még te sem korcsolyával gördültél a világra. Honnan az elkötelezettség a hoki iránt?
- Igazából édesapám volt, aki miatt elkezdtem, mert ő nagy jégkorongozó volt a román válogatottban magyarként, majd Magyarországon is sok évet játszott. Az egész sportpályafutásomért édesapámnak hála, és természetesen édesanyámnak is rengeteget köszönhetek.
- Az elhivatottság és adottság gondolom nélkülözhetetlen a sportkarrierhez, de mi kell még ahhoz, hogy valaki több lehessen egyszerű műkedvelőnél?
- Nagyon sok áldozattal jár ez a sport, és nagyon keményen kell edzeni. Ugyanakkor mentálisan is erősnek kell lenni. Ezek hiányában nem működik a dolog, és nem tud előre lépni az ember.
Vakációzni érkezett Kaposvárról Svédországba, de itt talált új otthonra. Kitartása és céltudatossága új környezetében sem hagyta cserben. Szenvedélye a kerékpározás, melyben szinte nem ismer határt, szüntelenül az új kihívásokat keresi. Maratonozóként és Cross Country versenyeken egyaránt megméretteti magát, és nem kis dicsőségünkre, a célba érés gyakran egyenesen a dobogóhoz vezet. Szabadidejében edz, biciklizik és újra biciklizik, mindemellett szakít időt a magyar közösségi munkára is. Tavaly tavasztól a SOMIT vezetőségének tagja.
- Kicsit gondban vagyok a megnevezéssel, lehet-e hobbinak nevezni esetedben a kerékpározást, mikor szinte a teljes életed ennek szolgálatába rendezted be… Erre azt hiszem, még visszatérünk, most kezdjük a nagyon kezdetektől. Háromkerekű, gyerek bicikli pótkerékkel, és már érezted, hogy ez a paripa neked termett? Mikor kezdtél komolyabban érdeklődni a kerékpározás iránt?
- Szerintem háromkerekűvel gurultam ki erre a világra, de elég hamar jött az egy nyomtávú jármű, ami a kitámasztó kerekeket is elvesztette már két és fél éves koromban. Innen, mivel motoros családból származom, egyenes út vezetett a motocrosshoz, amit négy és fél éves koromtól űztem. Akkoriban nem volt divat még Magyarországon a gyerek cross, így nem igazán versenyeztem. Kaposvári vagyok, ott egy kis biciklis klub elkezdett kisebb Mountainbike versenyeket szervezni, amikre mindig kölcsönbiciklivel mentem, de edzés nélkül sikerült majdnem minden futamot megnyernem, a legrosszabb helyezésem 2. volt. Ezt követően sok mindenbe belevágtam, de semmi nem nyerte el a tetszésemet eléggé. Röplabdáztam, karatéztam, kajakoztam, de valami mindig hiányzott. Rájöttem, hogy mi az: a kerék. Hirtelen felindulásból elkezdtem cirkuszi egykerekűvel járni, és profi segítséggel elég magas szintre sikerült emelni a tudásomat, még vándorcirkuszban is felléptem néhány alkalommal.
2024. május 31-én, dr. Feledy Balázs művészeti író és műkritikus megnyitóbeszédével és Orbán Dénes szaxofonjátékéval vette kezdetét Csikós Tibor Grafikai és festészeti folyamatok című kiállítása a budapesti Újpest Galériában. Sajnos az eseményen nem tudtam részt venni, azonban egy forró, júniusi…
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Nem kapta kézhez a Híradót?
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.