A stockholmi kultúrfesztivált lezáró könyvvásáron végigsétálva, hirtelen egy piros ingbe és zöld nyakkendőbe öltözött férfin akadt meg a szemem, akinek a könyvasztalát magyar zászlók díszítették. Odaléptem hozzá, beszédbe elegyedtünk, és egy végtelenül érdekes élettörténet tárult fel előttem. Hans Nylén - így hívják az illetőt - sundsvalli származású, jelenleg Göteborgban élő zenetanár, aki a nyolcvanas évek elejétől rendszeresen látogatja Magyarországot, főképpen Budapestet, és a nyelvünk és kultúránk nagy barátja. Ékes magyar nyelven folytattuk tehát beszélgetésünket. Budapestről szóló rendhagyó útikönyvét mutatta be a vásáron - sajnos, mire odaértem, minden példány elkelt...
Kitekintés a Margit-hídról
- Nagy szellemei és földrajzi távolságok megtétele jellemezte eddigi életutadat: óceánográfiától jutotottál el a zenéhez, Sundsvallból indultál és Götebrogban kötöttél ki, majd innen indultál magyarországi felfedező utadra – és ezt az utat azóta többször is megtetted. Hogyan került Magyarország az érdeklődési körödbe?
- ”Volt egy feketehajú hölgy…”Vagyis egy véletlen folytán. Egyszer egy barátommal azon tanakodtunk, hova utazzunk a nyári hónapokban hogy – szokásunkhoz híven - utcai zenészekként muzsikáljunk. Munkahelyünkön, a Hammarkull iskolában tanakodtunk ezen, amikor kolléganőnk – a fekete hajú – azt mondta, hogy menjünk (természtesen) Budapestre, ahol majd a szülei Mecset utcai otthonában lakhatunk, a Margit-híd közelében.
Leautóztunk hát, és 1984 július 1-én megvolt a bemutatkozásunk, a Váci utcában. Nem tudtunk arról, hogy éppen attól a a naptól engedélyezték a hatóságok, hogy külföldiek az utcán muzsikálhatnak. A rendőrség sem volt még egészen tisztában ezzel az újdonsággal, mert rögtön belénk kötöttek. A járókelők persze segítségünkre siettek, de végül egy civilruhás rendőrnek sikerült lecsillapítania a kollégáit. Hihetetlenül sok pénz kerestünk (erkölcstelenül sokat), hiszen pár óra alatt összemuzsikáltuk egy ottani tanár egyhavi fizetését. Bekerültünk a mozik beveztő hírösszeállításába, és a tévéhíradó amolyan nyugati különlegességként adott hírt rólunk. Utólag persze megértem, hogy nem annyira a tehetségünket, mint inkább fellépésünk szimbólum-mivoltát értékelték.
- Mi tette rád a legnagyobb hatást első magyarországi látogatásodkor?
- Elsősorban az ételek, aztán a csütörtök és rendőrség szavak, az alacsony árak – no meg az a szeretetteli fogadtatás, amelyet mindenhol tapasztaltunk. Az élményeket persze egyfajta Kelet-Európa iránt érzett romantikus szemlélet is táplálta, emlékezetes volt áthaladni a országot Ausztriától elválasztó senki földjén, és megérkezni az első magyar városba, Kőszegre. Természetesen történelmi érdeklődésem, a második világháború eseményeinek megismerése, Wallenberg munkássága, az 1956-os forradalom mind-mind hozzájárultak az élményhez. Aki Budapest utcáit járja, az egy történelmi utazáson vesz részt.
- Pontosíts, kérlek: Budapest iránti szerelem első, vagy csak sokadik látásra?
- Első látásra!
- Első utad után, évek múltán is hű maradtál a városhoz, a magyarsághoz. Szépen beszélsz magyarul, kórustalálkozókat szervezel, tanárként testvériskolai kapcsolatokat ápolsz a budapesti Raoul Wallenberg gimnáziummal: millyen új tervek foglalkoztatnak?
- Nemrég megnyertünk egy EU-s pályázatot, ami azt jelenti, hogy a budapesti Leövey Klára Gimnázium tanulói és a mi iskolánk tanulói vegyes munkacsoportokat alakítva közösen fogják tanulmányozni az unió Emberi jogi chartáját. Remélem, sikerül közelebbről megértenünk, hogy fiataljaink – eltérő származásuk, kultúrájuk ellenére is – miért értékelik nagyjából azonosan egyéni életüket, mindennapjaikat. Vagyis azt, hogy mit jelent manapság Európában tizenévesnek lenni.
- Budapest bortom turiststråken (Budapest túl a turista útvonalakon) a címe könyvednek, amely egy fantasztikus és átfogó leírás azok számára, akik valóban szeretnék megismerni a fővárost. Mit tartalmazna egy olyan könyved, amelynek Magyarokról, közhelyek nélkül lenne a címe?
- Újraírom az említett könyvemet, amely Budapest bortom turiststråken 3 címmel karácsony előtt fog megjelenni, és ami éppen a budapesti hétköznapokról szól. Minden kerületbe ellátogattam, és megpróbáltam sajátos egyéniségüket megragadni és bemutatni. Minden városrészben vannak olyan útvonalak, amelyek feltárják a látogató előtt a hétköznapok forgatagát. Emberek kérdeztem arról, hogy miként látják Magyarország jelenlegi helyzetét, különösen a jobboldali kormányátvétel és a szélsőjobb erők előretörése után. De természetesen külön fejezetben írok mintegy 300 vendéglőről, falatozóról és kávézóról is.
- A könyv húsz év alatt megtett, mintegy ötven látogatásod tapasztalatai alapján íródott. Miben látott ennek az időszaknak a legnagyobb változásait a város, az ország, az emberek vonatkozásában?
- Amint már említettem, 1984-ben, 26 évesen jártam elôször Magyarországon. Természetesen a politikai változást tartom a legfontosabbnak. Első látásra minden szabadabbnak tűnik, de a társadalomban sokminden rosszabbra fordult. Valószínű, hogy ez is a szükséges, de igen bonyolult átalakulási folyamatnak az eredménye. A szegénység, az elégedetlenség, a türelem hiánya – hogy csak néhányat soroljak fel azokból a nagy politikai és gazdasági gondokból, amelyeket meg kell küzdeni. Sajnos, a politikai erőkből hiányzik a parlamentáris demokráciában oly szükséges kompromisszumkészség, és ez az ország kárára van. Szerencsére mindaz, ami a mindennapok hangulatát jelenti – vendéglői étel, sör, fürdők, közszállítás, piacok, önkiszolgáló éttermek –, a nehézségek ellenére is őrzi egykori varázsát.
- Mi a legmurisabb emléked Budapestről?
- Egyszer a Gellért vendéglőjében tíz személy részére fizettem egy díszvacsorát, csupa húszforintos érmével, amit utcai zenészként kerestünk a Vörösmarty téren. A gúlákban álló forintosok láttán a pincer önmagán kívül volt, de én már megtanultam a leckét, és azzal nyugtattam, hogy “Aprópénz is pénz”…
- Mit kellene a magyaroknak elsősorban megtanulniuk a svédektől?
- A parlamentáris demokráciát, hogy a pártok kompromisszumokat tudjanak kötni egymással az ország érdekében.
- Ha módodban állna, melyik három budapesti sajátosságot honosítanád meg Göteborgban?
- A közszállítást, a vásárcsarnokokat és az önkiszolgáló éttermeket.
- Végezetül, mit választasz az alábbi lehetőségekből: lángos/Székelygulyás, Tokaji/Egri Bikavér, Radnóti/József Attila, Vásárcsarnok/Gundel étterem?
- Könnyű a választás: Székelygulyás, Tokaji, Radnóti és Vásárcsarnok.
- Jó munkát kívánok készülő könyvedhez, és köszönöm a beszélgetést!
Dr. Gyulai Ferenc gyermekgyógyász szakorvossal beszélgettünk
Hosszú évekkel ezelőtt ismerkedtünk össze, amikor Gyulai Ferenc titkárként vállalt feladatot az országos szövetségünkben. Csendes szavú, komoly munkatárs volt, gondosan írta beszámolóit, megértő türelemmel a hivatalos válaszleveleket. Időnkénti találkozásaink a gyűlésekre korlátozódtak, s ezt a felszínes, ”hivatali” ismeretséget a köztünk levő földrajzi távolság (Stockholm-Gävle) se mélyítette igazán. Némileg öncélú (is) tehát ez az írás, mert nem csupán olvasóinknak szeretném bemutatni Gyulai Ferencet, hanem remélem, hogy ezáltal némileg pótolni tudom az elmaradt beszélgetéseinket, és én is valamivel többet megtudok róla. Nyugdíjas gyermekgyógyász szakorvosként is korábbi lakhelyén, Gävlében él feleségével, Gunnellel együtt.
Gyulai Ferenc otthonában,
Gävlében
- Budapesten születtél, de néhány évig Kolozsváron is éltél, majd szüleiddel ismét visszaköltöztetek Magyarországra. Hogyan befolyásoltak a különböző helyszínek, milyen élményeket őrzöl ezekből az időkből?
- Igen, Budapesten születtem, de erről a városról nincsenek emlékeim, mert kb. egyéves koromban a család Szegedre költözött. Édesapám1) ugyanis a kolozsvári egyetemen volt tanársegéd, a fizika tanszéken; amikor 1923 elején orosz fogságból hazaengedték, ezt az állását fenntartották ugyan, de az egyetem2) akkor már Szegeden működött. Első gyermekkori emlékeim tehát Szegedről származnak.
Többre emlékszem azonban Debrecenből, ahol édesapámat 1936-ban kinevezték egyetemi tanárnak. Ott jártam az elemi 3. és 4. osztályába, majd a gimnázium első két osztályába. Debrecen a ”kálvinista Róma” volt. Öcsémmel együtt, mint unitáriusok, vallásórára külön jártunk, Derzsi Kálmánhoz, aki tudatosította bennünk az unitárius vallás elveit, megismertette a többi felekezettől eltérő sajátos vonásokat.
Később, 1940-ben édesapám kérte áthelyezését Kolozsvárra; ott jártam a gimnázium 3-8 osztályát, mégpedig az Unitárius Gimnáziumban. Édesapám szakterülete a kristálynövekedés volt, amire arról is emlékszem, hogy nagy sótömböket rendelt a dési sóbányából s ezeket öcsémmel együtt fűrészeltük kisebb darabokra az intézet pincéjében. Egyszer elcsúszott a fűrész és nagy sebet ejtett a jobb térdem fölött; ennek a hege még ma is látszik… Fontosabb azonban az, hogy édesapám 1953-ban, amikor már a budapesti Műegyetemen volt professzor, Kossuth-díjat kapott kutatásai elismeréseként.
- Orvosira jelentkeztél Debrecenben, itt ért az ´56-os forradalom is, amelynek véres megtorlása késztetett a kitelepedésre. Miért éppen Svédországot választottad?
- Debrecenben végeztem az orvosi egyetemet, ahol 1955 őszétől a gyermekklinikán dolgoztam, mint alorvos. Az 1956 októberi forradalom leverése után, november vége felé, első feleségemmel átléptük az osztrák határt, kihasználva azt, hogy a határőrök este, sötétedéskor, elhagyták posztjukat. Bécsben élt egyik unokatestvérem, nála tájékozódtunk a helyzetről. Németországban igen sok orvos volt, és Bécsben egy ismerős elmondta, hogy Svédországban viszont orvoshiány van, de ”a svéd orvosok nem fogadják nagyon kedvesen a külföldi kollégákat.” Bécsbe több országból érkeztek olyan küldöttségek, amelyek a menekültek befogadását készítették elő. A semleges és fejlett Svédországnak jó híre volt, tehát jelentkeztünk a svéd delegációnál.
- Miként fogadtak a választott hazában, és mikor érezted Svédországot tényleges otthonodnak?
- Itt igen jól fogadtak, hiszen általában ismerték a magyarországi helyzetet és szimpatizáltak a menekültekkel. Abban, hogy ”tényleges otthonomnak” éreztem ezt a tájat sokat segített az, hogy a kommunista országban uralkodó állandó bizonytalanság után tudtam, hogy itt nem kell félnem rendőri zaklatástól, elzárástól. A tényleges otthon érzése fokozatosan alakult ki, második házasságom s a fiaim születése (1962 – 1964) nagyban hozzájárult ehhez.
- Évekig gyermekgyógyász szakorvosként dolgoztál, de tudom, hogy emellett az idegen nyelvek és a történelem is foglalkoztattak. Honnan származik ez az érdeklődés, miként egészítették ki életedet?
- Nyelveket mindig könnyen, sőt örömmel tanultam. A gimnáziumban, abban az időben a latint komolyan tanították, ennek pedig az alapos ismerete a későbbiekben sokat segített nekem. Németül édesanyám tanított, helyesebben beszélgetett velünk kisgyermek korunk óta; románul a gimnáziumban tanultunk (a magyar időben is); angolul magánszorgalomból kezdtem tanulni 15 éves koromban, majd pedig a Babeş-Bolyai egyetemen is elvégeztem egy évet az angol-lélektan szakon. (Az évfolyamon különben Bajor Andor író és Benkő Samu művelődéstörténész is a kollégáim voltak.) A magyar és a finn nyelvrokonság annyira érdekelt, hogy finnül is tanultam, így 1943 nyarán finn katonákkal is tudtam beszélgetni, akiket pihenni küldtek Erdélybe.
- Egyszer utaltál arra, hogy Jakabffy Ernő felkérésére és biztatására vállaltál vezetőségi tisztséget a SMOSZ-ban. Mit jelentettek számodra ezek az évek? Mivel tudnád meggyőzni a mostani fiatalokat, hogy feladatokat vállaljanak az egyesületi életben?
- Az országos szövetségben végzett munkámra örömmel emlékszem vissza. Nem vagyok egyesületi ember, nincs különösebb tehetségem a nyilvános szerepléshez. Ezek az évek mégis arról győztek meg, hogy az egyesületi munka külön dimenziót ad az embernek, növeli az egyéniség kiteljesedését, és gazdagítja azt - mindezt más tevékenység nem képes pótolni. Az ember olyan tapasztalatokat szerez, amelyeknek később jó hasznát veszi az élet más területén is. Ezen kívül az a tudat, hogy valamennyire hozzájárultam a svédországi magyar munkához, elégedettséggel tölt el.
- Azok, akik feladatot vállalnak az egyesületekben egyrészt itteni közösségünk javára akarnak tenni, másrészt egy idealizált otthonképet is őriznek magukban a szülőföldről. Te milyennnek látod most azt a környezetet, ahonnan évtizedekkel ezelőtt elköltöztél?
- Zoli öcsém gyermekei – Zsuzsa, Zoli és Csaba – Budapesten élnek. Közeli rokonaim – édesapám testvéreinek a leszármazottai – pedig Erdélyben is élnek. Mivel mindannyiukkal rendszeres kapcsolatban vagyok, és szinte minden nyáron személyesen is találkozunk, reális ”otthonképem” van.
- A kitelepedettek visszatérő gondolata néha az, hogy helyesen döntöttek-e, amikor elhagyták szülőföldjüket. Voltak-e, vannak-e ilyen kétségeid?
- Nem, nincsenek.
- Mivel töltöd - nyugdíjasként – a napjaidat, milyen elképzelések vagy tervek foglalkoztatnak?
- A tavaly nyárig gyakran helyettesítettem a megyei gyermekgyógyászati ellátásban. Egyébként nyelvtörténeti problémákkal is foglalkozom, és rendszeresen úszom, biciklizem, no meg járom az erdőt.
Köszönöm szépen a beszélgetést!
Kérdezett
Sántha Ferenc
1)Gyulai Zoltán nevéhez fűződnek a kristályfizikai kutatások kezdetei, amelyek a magyar alkalmazott fizikai kutatások egyik fontos területét képezik (szerk. megj.)
2)A kolozsvári Ferenc József tudományegyetemet 1919-ben a román hatalom katonai felügyelettel megszüntette, és az egyetemet Szeged városa fogadta be (szerk. megj.)
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…
Támogasd újságunkat!
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Nem kapta kézhez a Híradót?
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
