A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 

Szerkesztőkként örömmel tekintünk vissza 2009-re, mivel – a Ti közreműködésetekkel - továbbra is sikerült megjelentetni lapunkat, a Híradót.


Elégtétellel nyugtázhatjuk, hogy egyesületeink színvonalas rendezvényekről, változatos, több korosztályt megszólító foglalkozásokról tudósítottak az elmúlt hónapokban is. Lelki és szellemi gyarapodásunk pillanatairól vallottak ezek a krónikák. Értékelnünk kell ezeket az eredményeket, mert egyrészt fáradságos szervező munka áll mögöttük, másrészt mert sokunknat maradandó, élményekkel gazdagítottak.

Az egyesületi rendezvényeken való részvétel az ünneplés, emlékezés, kulturális feltöltődés mellett a személyes találkozások élményét is nyújtja, amit az írott vagy elektronikus média nem pótolhat. Szétszórtságban élő közösségeink számára ezért van különös jelentősége az egyesületi tevékenységnek: elsődleges, kultúraterjesztői és szolgáltatói szerepén túlmenően közösségépítő ereje is van. Az elszigetelődés, az elefántcsonttoronyba való visszahúzódás helyett az egymáshoz tartozás, a belső kohézió alternatíváját kínálja. A közösség vállása pedig idővel olyan infrastruktúrát, működési keretet teremt, amelyet gyermekeink, fiataljaink is használni tudnak a maguk épülésére.


A közösségszervezésnek pedig van egy, a külvilág felé irányuló hozadéka is: együtt jobban tudjuk képviselni érdekeinket, érvényesíteni jogainkat, vagy – amint arra a közelmúltban is oly gyakran volt szükség – szavunkat hallatni a Kárpát-medence magyar közösségeit ért sérelmek és visszaélések ellen.


Kettős állapotban élünk tehát: egyrészt az egyesületek kínálatának a ”fogyasztói” vagyunk, másrészt – legjobb esetben - a közösséget vállalók, érte tenni akarók nem túl népes táborát szaporítjuk. E két minőségben kell tehát eldöntenünk – esetenként és általában – , hogy lemondunk-e a műsorok, megannyi klubtevékenység közösségteremtő, tartalmas hovatartozást nyújtó lehetőségéről, vagy inkább résztveszünk az éppen esedékes rendezvényen, elvisszük kicsinyeinket az iskolai foglalkozásokra. A távolmaradással önként lemondunk arról a lelki-szellemi erőtérről, amelyet Illyés Gyula szavaival a ”haza a magasban” jelent számunkra.


Karácsony közeledtével, az új esztendő küszöbén kívánjuk, hogy sikerüljön megtartanunk és tovább gyarapítanunk ezt a talpalatnyi örökséget!

Olvasóinknak és munkatársainknak áldott karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új esztendőt kívánunk!

 

A Híradó

Martin McDonagh: The Banshees of Inisherin / A sziget szellemei

Martin McDonagh: The Banshees of Inisherin / A sziget szellemei

Könyvespolc 2023. április 01.
Érdemes-e olvasni a sorok között? Miután megnéztem Martin McDonnagh drámáját, csak ültem a fotelben és azon tűnődtem, hogy miért talált most ennyire telibe ez a film. Valamiféle sorsközösséget véltem felfedezni magamban a témával kapcsolatban. Kicsit olyan érzés, mint aki lelepleződik,…
Tovább
Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Képzőművészet 2023. április 01.
Nagy pelyhekben kezdett szállingózni a hó, amikor autóval elindultam a város másik végére, Budakeszi irányába. Kezdetben még világos volt, de később a pénteki csúcsforgalomban rám esteledett. Amikor megérkeztem a polgármesteri hivatalhoz, már teljesen sötét volt. A belépőket követve rögtön néhány…
Tovább
Bármilyen szakmát, munkát fontosabb szeretni, mint tudni

Bármilyen szakmát, munkát fontosabb szeretni, mint tudni

Portré 2023. április 01.
Erdélyi grafikus, karikaturista. Székelyudvarhelyen született, Kolozsváron él családjával, rajzai bejárták a nagyvilágot. Kaporral szereti a füstölt bablevest és azt vallja, hogy „bármilyen szakmát, munkát, fontosabb szeretni, mint tudni”. Könczey Elemérrel beszélgettem.  
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább

Egyesületek

Örömteli esemény az Eskilstunai Magyar Közösség életében

Örömteli esemény az Eskilstunai Magyar Közösség életében

2022. december 11-én beteljesült egy régen dédelgetett álmunk: ismerkedés és kapcsolattartás céljából meglátogatott minket Dr. Müller Adrien Nagykövet…
Egy kis Magyarország Göteborg szívében

Egy kis Magyarország Göteborg szívében

December 9-én egy nagyszerű összefogás eredményeként nyílt meg az „Immerson” című fotókiállítás Göteborg főutcáján, a Kungsportsavenyen. A Városi könyvtár…
A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület beszámolói. Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi farsangi mulatságon

A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület beszámolói. Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi farsangi mulatságon

Az érkezők választhattak maguknak álarcot, melyet haza is vihettek, és akiket megihlettek a színpompás csillogó maszkok, készíthettek is…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME