Országos szövetségünk nyári közgyűlésén megfontolt, szisztematikus, jól kidolgozott és fenntartható cselekvési tervet fogadott el megmaradásunk érdekében. A tervet a MÁÉRT Diaszpóra munkabizottsága készítette. Az elképzelés olyan fontos feltételek megteremtését sürgeti, amelyek biztosíthatják jövőnket itt, a nyugat-európai diaszpórában. Az egyesületi munka fellendítése, a közös ingatlanaink kezelése, a célirányosabb és hatékonyabb ifjúsági nevelőmunka és az egyházak támogatása csupán néhány pontja ennek a tervnek. Külön örvendetes, hogy az elképzelés tulajdonképpen az egész nyugati magyar szórványra vonatkozik, és ezt a szerzők javaslatként terjesztik majd a magyar országgyűlés elé.

 

A tervben megfogalmazott stratégiák támogatását tehát az anyaországtól, illetve annak vezetésére megválasztott honatyáktól várják a terv kidolgozói. A létszámában apadó, lelkesedésében lanyhuló, átlagéletkorát tekintve korosodó nyugati diaszpóra ugyanis elérkezett arra a pontra – és erre minden kétséget kizáró jelek utalnak -, amikor külső, és tegyük hozzá: gyors segítség nélkül nem képes önerőből huzamosabban megmaradni. Ezek a magyar szigetek egyre nehezebben tudják megteremteni, illetve fenntartani azokat az infrastruktúrákat, amelyek e közösségek – közösségeink - továbbélését, a jövő nemzedék(ek) anyanyelven történő oktatását, hagyományaink átörökítését szolgálják. A terv kidolgozásában a helyzetet egyre reálisabban felmérő és a felszívódás veszélyét aggódva konstatáló nyugati magyarság mellett az otthoni politikai vezetés jószándékú, áldozatkész odafigyelése, sőt, ígérete is sejthető.

 

Óhatatlanul felmerül azonban a kérdés hogy a közösségi tevékenységek, a magyar munkának otthont adó találkozóhelyek, az itt végzett oktatói-nevelői munka anyagi és szakmai hátterének az anyaország részéről történő – bár részleges, de mégis önzetlen - átvállalása estén visszatér-e belénk az az életkedv, bizakodás, lelkesedés, amely egykor zsúfolásig megtöltötte előadótermeinket, a cserkészfoglalkozásainkat, a hétvégi iskoláink padjait vagy az ünnepi rendezvényeinket?

 

Reménykedjünk abban, hogy lesz erőnk megfogni a felénk nyújtott segítő kezet, hiszen ez lehet egyetlen esélyünk az itteni megmaradásra; közös felelősségünk tehát élni ezzel a felkínált lehetőséggel.

 

A Híradó