címmel kiadvány jelent meg az egyesület fennállásának 50. evfordulójára, 2007-ben. Az adatgyűjtés és összeállítás Boross Kálmánt dícséri, akinek sikerült átfogó képet nyújtania a lundi magyar egyesületi életről, a kezdetektől napjainkig. Tanulságos megismerni az első, 1957-re datálható spontán diákösszejöveteleket, amelyek aztán a későbbi Fórum, majd a mostani Kultúrfórum alapjait jelentették. A kiadvány őszintén szól azokról a nehézségekről is, amelyek nemegyszer megosztották a tagságot, de amelyeket mindig sikerült leküzdeni – a megmaradás parancsa szerint. Öt évtized kulturális rendezvényei mellett portrékat olvashatunk helybéli magyarokról, akik meghatározó szerepet vállaltak az egyesület életében. A gazdagon illusztrált kiadvány svédországi jelenlétünk forrásértékű dokumentuma.
Saját ifjúságom tragikus, mondhatnám, tragikomikus eseményeiről, a hadifogságról, a romániai, és a magyarországi börtönélményeimről számolok be a Három ország foglya című, 2007-ben Erdélyben kiadott könyvemben. Majdnem hatvan évet vártam azzal, hogy ezeket papírra vessem.
A szovjet hadifogságban csonttá és bőrré fogyott székely ifjú kálváriáját, valamint a népi demokráciával való összeütközésem rémes élményeit alaposan meg kellett emésztenem, mielőtt azokat a nagyközönség elé mertem/tudtam vinni. Igyekeztem mindent lehetőleg humoros színben leírni, hisz túléltem Sztálin gulágjait, meg a Secu és az ÁVO gyötrelmeit és "itt állok" 83 évemmel, épségben és aránylag jó egészségben, egy szabadnak és demokratikusnak mondott országban, immár több mint 50 éve.
A hadifogság katonáskodásom egyenes következménye volt. Nagy igazságtalanság esett meg velünk, 120 főnyi székely ifjúval, akiket nyomban érettségi után, két évvel hadköteles korunk előtt hívtak be a négy székely vármegyéből katonai kiképzésre. Ezt a "csecsemő-hadsereget" eredetileg a románok ellen szervezte a derék székely vezérőrnagy, Kozma István, ám az oroszok hamarább betörtek Erdélybe, mint a románok és minket bevetettek az oroszok ellen. A könyv egyik része tehát arról a gulágéletről szól, amely több mint hatszázezer magyar katona életét oltotta ki. Nem gázkamrákban, csupán éhezéssel, tetvekkel és betegségekkel. Számos szomorú és néha tragikomikus élményben részesített ez a 33 hónapig tartó sztálini „vendégeskedés”. Egy amerikai újságíró ugyanis 1947 februárjában arról faggatta a generalisszimuszt, hogy "a háborúnak már két éve vége – miért vannak önöknél még mindig hadifoglyok?" Mire Josip Viszárionovics azt válaszolta: "Azok nem foglyok, hanem a mi vendégeink és mi igen vendégszerető nép vagyunk, szeretjük vendégeinket sokáig marasztalni". Ennek a kényszerű vendégségnek – Istennek hála - 1947 júliusában vége szakadt, így hazakerülhettem Magyarországra, majd később Erdélybe.
A Secu és az ÁVO börtöneit a népi demokrácia vallásüldözésének köszönhettem. Afeletti bánatomban, hogy egy felelős állásból a rendszer spiclijével való összeütközésem miatt leváltottak, beléptem egy nagyon makacs szektába, hogy aztán ott keservesen felismerjem: azt is az ÁVO irányította. A szekta hazugságain letartóztatásom ideje alatt gondolkodhattam, Romániában hat hétig és Magyarországon több mint hat hónapig. Kiábrándultan és csalódottan kerültem ki az ÁVO börtönéből 1955 novemberében, s csak egy vágyam volt: hogy mielőbb elhagyjam az országot. Az 56-os események lélekemelő reményeinek megélése, majd azoknak letörése után Ausztrián át kerültem Svédországba.
A börtönben tapasztaltaknak sok humoros oldala is volt, hisz az istenhit és székely virtus soha nem hagyott el, sem a Szovjetben, sem a kommunista börtönökben. Szó sincs sajnáltatásról, vagy vádaskodásról - írom bevezetőmben - , hisz éltek rabok a világ más tájain is, akik sokkal többet szenvedtek, mint én. Nem beszélve azokról a milliókról, akik rabtartóik karmai között pusztultak el. Én megmaradtam, feltehetően azért is, hogy mindezekről mesélhessek.
Kedves Híradó Olvasók! Örömmel jelentem – bár e mondat olvasásakor mindez nyilvánvalóvá válik –, hogy a Híradó végre újra megjelenik nyomtatásban is! Budapestről írom e sorokat, így az extrém forró, hosszú hőhullámoktól, trópusi éjszakáktól sújtott magyar nyár átvészelése után mondom,…
Hardi-Kovács Gellért: Soós Géza, az 1944. évi nemzeti ellenállás elfelejtett hőse Különleges könyvbemutatóra került sor szeptember 19-én, Stockholmban, a Gamla Stanban működő Carlsson könyvkiadó (Carlsson Bokförlag) helyiségeiben. A bemutatót a kiadó szervezte, Hardi-Kovács Gellért: Soós Géza, az 1944. évi nemzeti…
2024. május 31-én, dr. Feledy Balázs művészeti író és műkritikus megnyitóbeszédével és Orbán Dénes szaxofonjátékéval vette kezdetét Csikós Tibor Grafikai és festészeti folyamatok című kiállítása a budapesti Újpest Galériában. Sajnos az eseményen nem tudtam részt venni, azonban egy forró, júniusi…
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Nem kapta kézhez a Híradót?
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
