Recenzió

Magyart a gyökerek kedvéért

Straszer Boglárka évek óta él Uppsala városában, tanul, dolgozik és kutat a patinás egyetemen, a humán tudományok fellegvárában (bizonyos értelemben az orvostudományt is ide számítva), és ha jól értesültünk, újabban gyermeket is nevel. Ez év október 14-én tette le az asztalra – képletesen – s védte meg svéd nyelven írt doktori disszertációját, amelynek svéd címe a mellékelt reprodukción olvasható. Magyar címét ő maga így határozza meg az értekezés 317. oldalán kezdődő, magyar nyelvű Összegzés-ben: Magyart a gyökerek kedvéért. Nyelvválasztás és identitás második generációs magyarok körében Svéd- és Finnországban. Ugyanitt közli monumentális dolgozata műfajának tudományos meghatározását is: összehasonlító nyelvszociológiai tanulmány.

A dolgozatot elolvasni nem szakember számára lehetetlenség; belelapozni és itt-ott beleolvasni mindenki számára lehetséges volna, akit valamiért érdekel vagy személyesen érint az a kérdés, hogy miképpen alakul a Svéd- és Finnországban befogadó hazára, második otthonra lelt magyarok gyermekeinek sorsa nyelvtudásuk, nyelvhasználatuk, önazonosság-érzésük, saját magyarságukhoz és általában a magyarsághoz való viszonyulásuk tekintetében. Azért mondjuk, hogy volna, mert a tanulmány ebben a szövegezésében, ebben a formájában nem kerül az ún. olvasóközönség elé: nyelvészek, szociológusok, pszichológusok, etnológusok további kutatásai számára lesz fontos forrásmunka értékes megfigyeléseivel és rengeteg hiteles adatával. Mindezek felsorolásához, kommentálásához, megvitatásához – hiszen rólunk van szó, a mi gyermekeinkről és unokáinkról, mindannyiunknak van a tárgyhoz tartozó tapasztalata – itt nincs elég laptér sem; annál inkább ajánljuk viszont a szerzőnek és illetékes magyar kulturális szerveknek, hogy jelentessék meg a dolgozat olvasmányos, népszerű változatát.

: VZ; 2011. december 10.; Találatok: 3563

Bővebben: Magyart a gyökerek kedvéért

Veress Mária: Életre, halálra

Veress Mária itt él közöttünk; Erdélyből került Svédországba mintegy húsz éve. Dolgozik; gyermekeit felnevelte, most unokái cseperedését is segíti, amikor csak ráér. Istápolja idős édesanyját. Olyan, mint bármelyikünk, aki idegenbe szakadt, és aki idejével, életével, energiájával úgy próbál gazdálkodni, hogy jusson is, maradjon is. És mégis más, mint legtöbbünk, mert még írásra is jut ideje. Kiizzadja magából a feldolgozott emlékeket. Nem az igazgyöngy jut eszembe írásairól, inkább a borostyán, mert magukba zárják azt, ami elmúlt, de értéke megőrzendő. Ott van köztük a család, a nagymama, az édesapa, a férj, a gyerekek, a kutya, a barátok, ismerősök, a régi, meghitt otthonok, közösségek, szokások. Veress Mária sorra előveszi őket, mint féltve őrzött porceláncsecsebecséket; körbeforgatja, minden oldalról megnézi őket; finom ecsetvonásokkal elevenebbé tesz egy-két árnyalatot, aztán odanyújtja őket nekünk is, hogy mi is körbejárhassuk, megismerhessük azokat. Megmutatja a helyzetekben az abszurdot, a gyarló emberit; meglátja és láttatja a derűt; megbocsátóan viszonyul a furcsaságokhoz; az olvasóval megosztja hitét, és abban őszintén alázatos.