A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Tudtam, hogy a busz három percen belül el kell induljon az állomásról. Az a busz, amelyen voltam, pont akkor indexelt be, mikor már ott állt a másik busz. Sietnem kellett, a karórámra tekintettem. Öt óra múlt négy perccel. Kicsit pánikoltam, mivel egy percem volt elérni a buszomat. Nem volt szerencsém, a két busz között nagy volt a távolság és ez azt jelentette, szaladnom kell, ha el akartam érni a járatot.

Kedves gyerekek és kedves olvasók!
Őszinte örömmel tölt el, hogy ezúttal engem kértek fel a Föld Napja cikk megírására. Nevem Arvicola Amphibius, mióta ledoktoráltam, de egyébként egy kis vízipocok vagyok, és szólítsatok nyugodtan Kószapocoknak!
Látjátok itt körülöttem ezt a sok állatot és növényt? Hányat ismertek fel közülük? Ez a kép egy április 22-i napon készült rólunk. A Föld Napján. Mindnyájunk számára fontos ez a Föld nevű bolygó, ez nem vitás! Itt születtünk, itt kell élnünk, fel kell fedezzük és vigyáznunk kell a kincseire! A friss levegőre, az édes vízre, a fákra (khm, hód barátaim, khm…emberek), na meg minden egyébre. A Föld Napját először 1970. április 22-én ünnepelték. Azt a kutyafáját…be rég…még meg sem voltam születve. Mesélte egyik nagyapám, milyen szépek voltak mindig az április 22-ék. Még a karácsonyokat is felülmúlták! Egy alkalommal szerencséje volt személyesen részt venni egy Michael Jackson koncerten, ahol az Earth Songot énekelték.

Május este volt. Egy elrejtett padon ültünk, a parkban. A jázmin illata szállt a magasban, és jól lehetett érezni a kellemes illatot. Az ég tele volt csillagokkal, melyek úgy fénylettek, mintha versenyeznének, melyiknek van erősebb fénye. A tavaszi este megnyitotta az érzelmeinket.  


– Sosem éreztem még ilyet!– suttogta.
– Nem merem elmondani, mit érzek irántad – mondtam sietve, mintha nem lenne időm várni tovább.
– Ha azonban kimondod, akkor valamilyen módon megsemmisül. Nincsenek szavak rá.
Finoman megcsókolta az arcomat.
– Ne csináld. Tudod, hogy mit mondtam – húzódtam arrébb.
– Veled akarok lenni egész este – mondta, s megfogta a kezemet.
– Tudod, hogy tíz órakor nekem otthon kell lennem.
Ott ültünk a csendes tavaszi estében. Tudtuk, hogy már nincs sok időnk hátra, haza kell mennünk. Olyan érzés volt, amit nem lehet elfelejteni. Lehetett érezni a fák illatát, meg a virágszirmok illatát. A fehér virá­gokat még látni is lehetett, ott kint a sötétben. Mindjárt elkezd világosodni, csak pár óra, és már világos van. Jó lenne itt maradni, gondoltam, amikor mellettünk a bokrok elkezdtek mozogni. Valami volt odabent. Mind a ketten odanéztünk, és tűnődtünk, hogy vajon mi lehet az. Aztán egy fehér-fekete mancs nyúlt ki a bokorból. Egy macska volt. Lenyújtottuk a kezünket és ő félénken odacammogott s elkezdett hozzánk dörgölőzni.
Emlékek kezdtek visszajönni a gyermekkorból. Bárcsak ott lehetnék mint hatéves kicsi lány, nagymamáéknál. Akkor nagyon jó volt az életem, és nem kellett gondolnom sok mindenre, csak az állatokkal lenni, és szaladgálni az unokatesóimmal a kertben. Az a macska úgy nézett ki, mint a nagymamáék egyik macskája. Fekete-fehér pöttyös, sovány, és puha szőre volt. Még a személyisége is olyan volt, kedves és szerény. Mindig ő volt a kedvenc macskám a nyolcból. Eszembe jutott, amikor a frissen kikelt kukoricáson átszaladtunk, és nagymama nagyon mérges lett.
Hiányzik az az időszak. Vagy amikor a kukoricát morzsoltuk, és mindig ott játszottunk a kutyákkal. A kutyák közül egy szürke volt a kedvencem. Egy pumi. Sokszor ott volt mellettünk, amikor lementünk a kertbe. Mindig mellettünk ugrándozott és a göndör rövid farkát jobbra-balra csóválta és ugatott. Nagypapa mindig metszette a szőlőtőkéket, és mi gyerekek ott ültünk, és szedret, meg málnát ettünk.
Sok minden megváltozott már. Bárcsak visszamehetnénk abba az időszakba!
Az idő már gyorsan elszaladt. A gondolataimban a macska már felugrott a padra, az ölembe, és elkezdett dorombolni. A fehér szőre látszott a sötétben.Érezni lehetett, ahogy melegítette a lábaimat. Itt tudtam volna maradni egész este. Nem akartam még hazamenni. Itt akartam maradni egész este a hideg fűben. Érezni lehetett a párás levegőt, hogyan kezdett sűrűbbé válni. Kezdett hidegebb lenni. Felálltunk a keskeny piros padról, és csak a hosszú keskeny út látszott. A fűzfa levelei rányúltak az útmentére. A tó majdnem eltűnt a sok fától, de még mindig lehetett hallani a békák brekegését. És ahogy beugrottak a vízbe, mint a vízcseppek. Holnap már lehet, nem jöhetünk ide vissza, mert nem engednek. Gyorsan eltelt az idő, most, ezen az estén. Az óra máris tíz óra tíz percet mutatott, de még csak néhány lépé­sünk volt az Öregotthonig.

H. Anna (13 éves)

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. október 24.
Kedves Híradó Olvasók! Örömmel jelentem – bár e mondat olvasásakor mindez nyilvánvalóvá válik –, hogy a Híradó végre újra megjelenik nyomtatásban is! Budapestről írom e sorokat, így az extrém forró, hosszú hőhullámoktól, trópusi éjszakáktól sújtott magyar nyár átvészelése után mondom,…
Tovább
Egy elfelejtett, igaz ember

Egy elfelejtett, igaz ember

Könyvespolc 2024. október 24.
Hardi-Kovács Gellért: Soós Géza, az 1944. évi nemzeti ellenállás elfelejtett hőse Különleges könyvbemutatóra került sor szeptember 19-én, Stockholmban, a Gamla Stanban működő Carlsson könyvkiadó (Carlsson Bokförlag) helyiségeiben. A bemutatót a kiadó szervezte, Hardi-Kovács Gellért: Soós Géza, az 1944. évi nemzeti…
Tovább
Csikós Tibor: Grafikai és festészeti folyamatok

Csikós Tibor: Grafikai és festészeti folyamatok

Képzőművészet 2024. október 24.
2024. május 31-én, dr. Feledy Balázs művészeti író és műkritikus megnyitóbeszédével és Orbán Dénes szaxofonjátékéval vette kezdetét Csikós Tibor Grafikai és festészeti folyamatok című kiállítása a budapesti Újpest Galériában. Sajnos az eseményen nem tudtam részt venni, azonban egy forró, júniusi…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME