A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A Göteborgi Könyvvásárra 2013. szeptember 26–29. között került sor. A nagy hagyománnyal rendelkező könyves rendezvény közel százezer látogatót vonz évente.
 
Kányádi Sándor és Ove Berglund meghívottak, moderál Lipcsey Emőke
Fotó: Sall Pál
 
Magyarország pavilonnal és különböző előadásokkal másodszor vett részt a vásáron. A szervező Balassi Intézet célja, hogy a svéd közönségnek bemutassa a magyar irodalom gazdagságát. A svédek által már ismert szerzők további népszerűsítése mellett az is cél, hogy olyan kortárs magyar írókra, költőkre is felhívják a kiadók és az irodalmat kedvelők figyelmét, akiket eddig még nem ismerhettek meg.
 

 

2013. január 26-án első alkalommal adott helyet a Kortedala Könyvtár Göteborgban a göteborgi könyvtárak által újonnal vásárolt magyar könyvek bemutatójának. A rendezvényre a Kortedala Könyvtár kezdeményezésére került sor.
 
 
Göteborgban több, mint 20 kerületi könyvtár található, s a magyar könyvek ezekben kerülnek elhelyezésre igény szerint. Mivel a könyvtárak 2011. óta úgynevezett lebegő állománnyal rendelkeznek, az ide­­gennyel­vű könyvek, így a magyarok is, abban a könyvtárban maradnak, ahol az olvasók visszaadják azokat. A legtöbb magyar könyv a Global Könyvtárban, Härlandán, Kortedalán és Västra Frölundán kölcsönözhető. Az új trend az, hogy a Gotlib nevű katalógus segítségével az interneten keresztül kell megrendelni a könyveket a kerületi könyvtárakba. Ehhez nyújt segítséget a Magyar Könyvek Göteborgban blog.
 
 
2012-ben 34 felnőtt-, valamint 50 gyermek- és ifjúsági könyvet vásároltak a göteborgi könyvtárak magyar nyelven. Tavaly a könyvtár magyar állománya a magyar kiadók által ajándékozott könyvekkel is gazdagodott. Köszönet illeti ezért a következő kiadókat: Animus Kiadó, Cerkabella Kiadó, Ciceró Kiadó, Geopen Kiadó, Könyvmolyképző Kiadó, Kolibri Kiadó, Manó Könyvek Kiadó, Móra Kiadó.
Január-26-án a könyves szombat gyerekprogrammal kezdődött 11 órakor. A legkisebbeket papírszínház szórakoztatta. Hamupipőke meséjét nézték végig szüleikkel együtt.
 
 
 
A program után az új könyvek bemutatására került sor. A könyvek korcsopotok szerint nyertek elhelyezést az asztalokon. Mindenki kedvére válogathatott, lapozgathatott, olvasgathatott. Az érdeklődők több könyvet is kikölcsönöztek. Kellemes, jó hangulatú beszélgetésekre került sor süti, kávé, tea mellett. A könyvbemutatót író-olvasó találkozó követte. Lipcsey Andersson Emőke Göteborgban élő írónő munkásságáról beszélt, sok-sok érdekességgel fűszerezve mondanivalóját. 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. június 24.
Kedves Híradó Olvasók! Sorban a második online Híradót tarthatjuk most virtuálisan a „kezünkben”, tehát ezúttal sem jelenik meg az aktuális, júniusi lap nyomtatott formában, hanem a cikkek, beszámolók és interjúk kizárólag a Híradó honlapján olvashatók. Az 1974-ben alapított Svédországi Magyarok…
Tovább
Tarot-naplók I.

Tarot-naplók I.

Könyvespolc 2024. június 25.
Nem emlékszem pontosan, hogyan és mikor jelent meg a tarot az életemben. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott van, persze az is lehet, mindig is ott volt, csak valami eltakarta előlem egy időre. Vagy talán elrejtőzött valamiért, esetleg mimikrit…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME