Őrszavak

“Jó tudni, hogy az álmok néha teljesülnek!”

Folytatjuk az Őrszavak Magyar Nyelvápolók Egyesülete vezetőségének bemutatását

Beszélgetés Szűcs Sándorral, aki feleségével és két fiával Göteborgban lakik; mestersége szakács.

Szerinted mi a szakács dolga egy anyanyelvi táborban?

Megpróbálni a táborban étkező gyerekekkel minél több magyar ételt megismertetni. A magyar identitás sokféle szálon, kötődésen és élményen keresztül alakul ki bennünk, s ennek szerves részét képezi a magyar ízek élménye, a magyar étkezési szokások megismerése. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mi a gyerekek többségének kedvenc étele.

Szűcs Sándor az Őrszavak

vezetőségének tagja, az anyanyelvi

táborok szakácsa

Hogyan élted meg azokat a táborokat, amelyekben te voltál a szakács? Mit csinálnál azóta másképpen?

Az első tábor rengeteg munkával és stresszel járt, hiszen nem volt semmilyen tapasztalatom arról, hogyan működik egy ilyen tábor, s az is megnehezítette a dolgomat, hogy a konyha alacsony felszereltségű volt. A feleségemmel úgy gondoltuk, hogy a főétkezés kétfogásos legyen, de a két tűzhely ezt nem tette lehetővé. Az akkori terveinket, valamint az étlapot teljesen át kellet írnunk. Semmit nem csinálnék másként, csak másképpen közelíteném meg a dolgokat. Felfogásom szerint az étel minősége nem tükrözheti a konyha felszereltségét, ezért ha jó ételt akarok főzni, az mindig sok munkával jár. A táborba jövő gyerekeknek nem adthatunk bármit, hiszen nem csak az a fontos, hogy jóllakjanak.

Hogy kerültél az egyesület vezetőségébe?

Az első tábori részvételünk után választottak be feleségemmel együtt a tábor vezetőségébe. A feleségem azóta lemondott a tisztségről azzal a meggondolással, hogy úgyis mindent megbeszélünk és együtt csinálunk, nincs értelme mindkettőnk vezetőségi tagságának. Jöjjön helyette valaki más. Sajnos, egyéb elfoglaltságom miatt én sem tudok mindig részt venni a vezetőség munkájában, de legalább mentálisan követem.

Miért tartod fontosnak az egyesület munkáját?

Az egyesület legfőbb célkitűzése az anyanyelv megőrzése, ápolása és fejlesztése, ami nagyon összetett feladat. A Svédországban élő magyarok gyermekei ha évente csak 10 napra is eljönnek a táborba, hamisítatlan magyar közegbe kerülnek, ahol barátságok, szerelmek kötődnek, és nem utolsó sorban tudással gyarapodnak. Már "csak" ezért is érdemes dolgozni.

Milyen élményeid vannak a táborról, mit tartasz jónak, vagy kevésbé jónak?

A táborban szerzett, felnőttekkel kapcsolatos élményeim vegyesek. Többnyire sok áldozatkész, odaadó emberrel találkoztam, akik tényleg mindent megtettek annak érdekében, hogy jól működjön minden, s hogy a gyerekek élményekkel gazdagodva menjenek haza. Viszont találkoztam olyanokkal is, akik valahogy nem tudtak felnőni ehhez a feladathoz. Velük valószínűleg nem találkozunk újra...

Rendkívül jónak tartom a témaválasztásokat. Azokon a táborokon, amelyeken részt vettem, a meghívott pedagógusok és művészek kitettek magukért, és mi a feleségemmel csak sóvárogva néztük a történéseket a konyhaablakból.

Beszélj a családodról - feleség, gyerekek, nagyobb család.

Göteborgban élek a feleségemmel és két kisfiammal. Az idősebbik fiam, Ádám Csaba, 11 éves, ő Budapesten született. A kisebbik, András Móric, aki lassan 2 éves, már itt, Göteborgban. Édesanyám és a feleségem szülei Nagyváradon élnek, a rokonságának többi része Budapesten. Két nővérem és családjuk már több éve itt élnek Göteborgban. Sajnos, fiatalabbik nővéremet három éve elveszítettük, s ezt sem én, sem a család többi része nem tudta a mai napig feldolgozni.

Egy beszélgetésünk alkalmával svédországi létünkre reflektálva azt mondtad, hogy ez választott kényszerűség. Hogyan kerültetek Svédországba, mióta vagytok itt, hol dolgoztál illetve dolgozol?

Magyarország 2004-es uniós csatlakozása tette fel nálunk az i-re a pontot, s amit már - különböző okok miatt - rég terveztünk, azt 2004 novemberében megvalósítottuk. Vagyis családommal és sok bőrönddel megérkeztünk Göteborgba. Testvéreimnek köszönhetően minden nagyobb megpróbáltatás és trauma nélkül elkezdhettük svédországi életünket. Úgy gondoltam akkor, hogy nagyobb megpróbáltatás az akkor 5 éves kisfiamra, Ádámra vár, hiszen amikor az előiskolát elkezdte, egy szót sem beszélt svédül. Végül nagyon ügyesnek bizonyult s viszonylag hamar beilleszkedett. Feleségem, Kati, nehezen élte meg a szüleitől, testvérétől és az otthoni rokonoktól való elszakadást.

Elvileg nekem volt a legkönnyebb dolgom, hiszen én már többször voltam Svédországban, s ahogy megérkeztünk, már volt munkahelyem. Csakhogy előző alkalmakkor egyedül voltam itt, most pedig a családomért érzett felelősség határozta meg számomra az itteni kezdést.

Első munkahelyemen, a Wojarszki elnevezésű lengyel vendéglőben nem volt könnyű dolgom. Különösen kezdetben kiszolgáltatott helyzetben voltam, s ezt a főnököm nagyon jól tudta, és ki is használta. Sokat kellett nyelnem, ezzel együtt állandóan úgy éreztem, hogy fejem fölött lóg Damoklész kardja. Itteni elindulásunk pedig az én munkámtól függött, boldogulásunk azon alapult.

Ezt a vendéglőt később eladta a tulajdonos, engem pedig megkeresett az Arany Prágához címzett cseh jellegű étterem tulajdonosa, s megkérdezett, hogy nem akarok-e nála dolgozni. Itt sem volt könnyű bizonyítani, de azt hiszem jól sikerült, mert ma már én vagyok a vendéglő konyhafőnöke. Felelősségteljes munka, de nagyon szeretem csinálni. Sok javításra, változtatásra vonatkozó ötletem van; fokozatosan haladok a megvalósításukkal.

Szeretek bejárni dolgozni, több okból is. Olyan ételeket készíthetek, amelyekhez igazán értek, s adott az alkotás szabadsága, ami egy szakácsnak nagyon fontos. A másik lényeges dolog az, hogy a munkahelyi hangulat, a kollégák egymáshoz és a munkához való hozzáállása lehetővé teszi a jó közérzetet. Mind a főnököm, mind a kollégák nagyon rendesek. Itt most jól érzem magam, s remélem ez így is marad.

Mit tapasztalsz, milyen az érdeklődés a közép-európai ételek, ezen belül a magyar ételek iránt?

Ami a közép-európai - és azon belül a magyar ételek - iránti érdeklődést illeti, nyugodtan mondhatom, sokan szeretik és ismerik ezeket az ételeket. S vannak, akik meg szeretnék ismerni, tehát az érdeklődés állandó. Ez teszi lehetővé a vendéglő folyamatos működését. Szerintem nagy hiánya a városnak és a göteborgi magyar életnek egy magyar étterem - és ezt nem csak gasztronómiai szempontból vélem így.

Hogy érzed magad a bőrödben? Mondj három dolgot amit szeretsz, s mondj hármat, amit nem.

Alapjában véve jól érzem magam. Néha talán kevés idő jut a hobbiimra. Nagyon szeretek ugyanis elektronikával foglalkozni, zenét hallgatni és legújabban fotózni. Ha egy másik szakmát kellene választanom, akkor hangtechnikus vagy rádiós műsorvezető lennék legszívesebben. Amit nehezen viselek, az a göteborgi időjárás, és azon belül is a jól elkülönülő évszakok hiánya.

Hogyan jelenik meg a kétnyelvűség nálatok?

Itthon természetesen csak magyarul beszélünk. Barátaink jórésze magyar, de vannak a munkám révén szerzett lengyel barátaink is. Velük viszonylag ritkán találkozunk, de bármikor számíthatunk egymásra. Svéd barátaink még nincsenek A nagyfiúnk jár magyarórára, amit nagyon fontosnak tartunk. Remélhetőleg továbbra is meglesz a lehetőség arra, hogy gyerekeink magyarul is tanulhassanak. A svéd nyelvet csak házon kívül használjuk hivatalos ügyek intézésekor, munkahelyen, iskolában - vagy ha a szomszéddal beszélünk.

Milyen terveitek vannak a jövőre vonatkozóan?

Terveink között szerepel a családbővítés: van két szép fiúgyermekünk, de szeretnénk a női vonalat is erősíteni, ha az égiek is megengedik. Mindannyian szeretnénk egy kislányt is a családba.

Valamikor szeretnénk egy hosszabb kirándulást megejteni Erdélybe. Ami pedig a munkát illeti, sokat foglalkoztat egy magyar étterem indítása. Szívesen működtetnék egy ilyen éttermet, azt hiszem, az itteni magyarok számára egyebek mellet ez egy közösségépítő lehetőséget is jelenthetne. De ez még nagyon távoli terv; az is lehet, hogy csak egy álom. Bár jó tudni, hogy az álmok néha teljesülnek.

Kérdezett: Tóth Ilona

: Tóth Ilona; 2010. június 09.; Találatok: 3641

Bemutatkozunk

Most induló sorozatunkban bemutatkozik a Svédországi Nyelvápolók Egyesületének vezetősége. A kapcsolatfelvétel megkönnyítése, az Egyesület munkájának jobb megismerése végett a Híradó következő számaiban a vezetőség egy-egy tagja vall életéről, munkájáról, célkitűzéseiről.

Az Egyesület alapvető célkitűzése az anyanyelv megőrzésének, ápolásának elősegítése Svédországban. A Szülők Iskolája elnevezésű, évente megrendezésre kerülő találkozónk azt a célt szolgálja, hogy illetékes szakemberek segítségével megbeszéljük a gyermeknevelés, az anyanyelv megőrzésének, fejlesztésének mindenki számára fontos összetevőit, örömeit és gondjait.

A tångagärdei nyári anyanyelvi táborunk pedig nagyszerű alkalom gyermekeink számára, hogy mind érzelmileg, mind szellemileg élménydús, családias közösségben gazdagodjanak.

Kérünk mindenkit, akit érdekel a munkánk, tevékenységünk, hogy hívjon bennünket, írjon nekünk! A szülőket szeretettel várjuk a Szülők Iskolájába, a gyermekeket pedig augusztusi táborunkba.

EZ A KETTŐS ÉRZÉS VAN MOST BENNEM...

Beszélgetés Cseh Andreával

Mióta élsz Svédországban és hogy kerültetek ide?

2002 júniusában költöztem családommal Svédországba. Azelőtt Sopronban éltünk, a férjem ott dolgozott röntgenorvosként. Részint szakmai fejlődés, részint valamivel több kereset reményében érdeklődött nyugati álláslehetőségek iránt. A Magyar Radiológus Társaságon keresztül értesült arról, hogy Svédország, s azon belül Nyugat-Göta régió radiológus és patológus szakorvosokat keres. Így, szervezett körülmények között jött ki dolgozni 12 társával együtt. Uddevallában kapott olyan állást, ami tetszett neki, s így telepedtünk le itt, immáron hét és fél esztendeje.

Cseh Andrea

Mesélj egy kicsit magadról,a családodról!

Két gyermekünk van, a tizenhét éves lányunk gimnáziumba jár, a fiúnk pedig az általános iskola nyolcadik osztályát végzi az idén. Én általános iskolai tanárként végeztem biológia-technika szakon, de csak pár évet dolgoztam a szakmámban. Először a gyermekek, később egyéb körülmények miatt döntöttünk úgy, hogy otthon maradok a családi tűzhelyet őrizni, a hátországot biztosítani a család számára. Ez különösen akkor vált fontossá, amikor ideköltöztünk.

Természetesen elkezdtem a nyelvet tanulni, egy év múlva az angol nyelvet is felvettem, de a legfontosabb feladatomnak mégis azt éreztem, hogy a családnak nyugodt otthont biztosítsak. Sokmindent kellett ellensúlyoznom a gyermekeim számára, elsősorban az otthon maradt családtagok( nagymama, nagypapa stb) és a barátok hiányát. Jobban élünk, anyagilag sokat haladtunk előre, de az otthon maradottak mindig hiányoztak nekünk. Mikor a gyermekeim kicsit nagyobbak lettek, a Munkaelosztó támogatásával óvónőnek képeztem át magam a göteborgi egyetemen. Tanulmányaim befejezése után állast kaptam, s azóta kisgyermekekkel dolgozom, amit nagyon szeretek.

Hogy érzitek itt magatokat, mi az, amit szerettek, mi az, ami hiányzik? Hogy kerültetek kapcsolatba itt élő magyarokkal?

Svédországban nagyon jól érezzük magunkat, csak a barátaink s a rokonok hiányoznak nagyon. Emiatt utazunk haza, Magyarországra, nyaranta, s töltünk otthon legalább egy hónapot, hogy feltöltődjünk, s együtt legyünk a szeretteinkkel.

Természetesen itt is találtunk barátokat, s ezt elsősorban az Egyesületnek, illetve a tábornak köszönhetem. A magyar szó, a hasonló gondolkodás nagyon hiányzott. A kultúrát is meg akartam őrizni, illetve továbbadni a gyermekiemnek, de ez egyedül nagyon nehéz volt. Szerettem volna találkozni olyanokkal, akiknek hasonló korú gyermekeik vannak, s így az esetleges találkozásokat ők is élvezik, szorgalmazzák. Így találtam meg Tompa Annát, s az anyanyelvi tábort, ahova már a második itt töltött év után jelentkeztünk. Mivel a gyermekeim akkor még kicsik voltak, s én is szabad voltam egész nyáron, jelentkeztünk mindhárman, s részt vettünk a számunkra első táborban. Én pedagógusként, a gyermekeim táborlakókként.

Azt hiszem, egy csodát éltünk át akkor! Végre találkoztunk olyan emberekkel, akiket eddig nagyon hiányoltunk az életünkből, s úgy éreztük, megtaláltuk a helyünket Svédországban. Mindhárman barátokra tettünk szert, ezek a barátságok azóta is tartanak. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, mindig van itt is olyan ember, akire számíthatunk, akitől tanácsot kérhetünk, vagy akivel egy jót beszélgethetünk.

Az első táborozásunk végére nagyon elfáradtunk, de azt hiszem, ha akkor megkérdeztek volna bennünket, abban a pillanatban újra kezdtük volna azt a nyolc vagy kilenc napot. A tábor varázsa egész évben kísért bennünket; alig vártuk a következő nyarat, hogy mehessünk megint!

Jó néhány táborban részt vettünk a következő években, aztán jött két év, mikor rajtunk kívülálló okok miatt nem tudtunk menni. Időközben a gyerekek is megnőttek, s a lányom lassan kinőtt a táborból, a fiam pedig nem akart egyedül menni. Ezért voltam nagyon boldog, mikor tavaly elhatározta, hogy a nővére nélkül is részt vesz a foglalkozáson s szerintem maradandó élményekkel feltöltődve jött haza. Így természetesen az idei nyaralásunkat is úgy kell időzítenünk, hogy Magyarországról visszaérjünk a tábor kezdetére, mert neki csak a táborral lesz teljes a nyár.

Hogy kerültél A Nyelvőrzők Egyesületének vezetőségébe?

A Nyelvőrzők Egyesületébe épp a tábori munkám révén kerültem. Mivel állandó tagja voltam a tábornak, teljesen természetes volt, hogy kibővítsem a tevékenységemet, így eleget tettem Tompa Anna felkérésének és tagja lettem Nyelvőrzők Egyesülete vezetőségének. Feladatomul a pénztárosi tisztséget kaptam, e tevékenység mellett feladatom a szülőkkel való kapcsolattartás, így meg lehet engem keresni ügyes-bajos dolgokkal, illetve nálam lehet jelentkezni a táborba. A munkámnak ezt a részét nagyon szeretem, a pénztárosi tevékenység az egyesület elnökétől való nagy földrajzi távolság miatt kicsit nehézkesebben működött. Így tavaly, 2009-ben a tábor zárásakor megtartott közgyűlésen pénztárosi tevékenységemtől ugyan megváltam, de a levelezés, a kapcsolattartás továbbra is az én feladatom maradt.

Mit jelent számodra az Egyesület munkája?

Szerintem nagyon fontos az Egyesület a munkája; sokat segít az itt élő, nyelvüket megtartani akaró magyaroknak és gyermekeiknek. Nagyon nehéz megtartani a kultúránkat, a nyelvünket idegen országban, főleg, ha nincs a környékünkön magyarajkú ember, mint nálunk, Uddevallában. Szerintem az Egyesület által létrehozott Szülők Iskolája remek lehetőség nekünk, szülőknek, hogy gyermekneveléssel kapcsolatos előadásokat hallgassunk, megbeszéljük a hallottakat, valamint véleményt cseréljünk. Együtt talán könnyebben találunk megoldást mind az egyéni gyermeknevelésben jelentkező, mind a körülményeinkből származó közös gondjainkra.

Hogyan oldjátok meg, hogy ne szakadjatok el a magyar kultúrától, hogy gyermekeitek ne csak megőrizzék, hanem fejlesszék is magyar nyelvtudásukat?

Mint azt már említettem, nagyon nehéz dolog kétnyelvűnek lenni egy idegen országban. Sokat küszködünk ezzel mi is. Számunkra természetes, hogy itthon, a családban magyarul beszélünk egymással, s csak akkor váltunk nyelvet, ha svéd vendégeink vannak és tekintettel akarunk lenni rájuk. Mikor hét évvel ezelőtt ideköltöztünk, mindent megtettünk annak érdekében, hogy gyermekeink svéd nyelvtanulását segítsük. Még Magyarországon beszereztünk svéd nyelvű videókat, zeneszámokat, könyveket, s amikor csak lehetett és a mi nyelvtudásunk megengedte, akkor gyakoroltuk velük a svéd nyelvet. Aztán teltek az évek, s rádöbbentünk, hogy a svéd nyelvet a gyerekek úgyis megtanulják az iskolában a társaiktól, illetve a tanároktól; a mi feladatunk, hogy megőrizzük a magyar nyelvet számukra, s a magunk számára is. Azonkívül biztosak voltunk benne, hogy ha a magyar nyelvet alaposan megtanulják, akkor sokkal nagyobb lehetőségük van arra, hogy a svéd nyelvet is jól elsajátítsák. Az egyetemi tanulmányaimból is emlékeztem, hogy milyen fontos a gyermekeknek az anyanyelv! Így váltottunk, s már nem kimondottan a svéd DVD-ket gyűjtöttük, hanem a magyarokat, s szigorúan a magyar nyelv az itthon, a családban használatos nyelv. Felfedeztük, hogy a gyerekek nagyon gyorsan tudnak alkalmazkodni, váltani egyik nyelvről a másikra, ha szükséges. Azt is fontosnak tartottuk, hogy ne csak megőrizzék, hanem fejlesszék is a magyar nyelvtudásukat, hiszen gyermekek még, s nagyon sok magyar szóval nem találkoztak eddigi életük során. Ebben csak mi felnőttek, szülők tudunk segíteni nekik. Sajnos, nincs a környékünkön magyar tanár, így ez is az én feladatom lett. Rendeltem magyar tankönyveket, s tanultunk magyar helyesírást, nyelvtant, kevés irodalmat. Sajnos, a történelem kimaradt, már nem jutott rá idő. Ezt ellensúlyozandó, igyekszünk minden évben egy új országrészt megismertetni velük Magyarországon. Minden nyáron hazautazunk, s legalább egy hónapot otthon töltünk. Ilyenkor lehetőség nyílik egy kis történelemtanulásra is, s természetesen azokra a találkozásokra, amiket egész évben hiányolunk - a nagyszülőkkel, a barátokkal. Úgy gondolom, attól, hogy ők magyarnak érzik magukat Svédországban is, csak többek, s gazdagabbak lesznek. Itt szeretnék valami nagyon jó lehetőséget megemlíteni.

Leányom 10 éves volt, amikor kiköltöztünk, és gyakran hiányolta a barátait, akik otthon maradtak Sopronban. Minden nyáron találkozik ugyan velük, de ez nem elég számára. S azonkívül néha arra is panaszkodott, mennyire más itt az iskola, biztosan nehezebb, mintha Magyarországon tanulna. Ebben az időben találkoztam egy szavalóversenyen Tångagärdén Tölli Balázs úrral, aki a soproni Berzsenyi Dániel Evangelikus Líceum igazgatója, és aki felajánlott egy csereprogramot. A program lényege, hogy magyar ajkú gyermekeket fogadnak a gimnáziumban egy-két hétre. Az elszállásolás egy olyan családnál történik, amely később maga is kiküldi gyermekét Svédországba. A szülőknek csak a repülőjegyet kell megoldaniuk.

E lehetőséggel élve lányom két évvel ezelőtt tíz napot töltött a soproni gimnáziumban, s a barátnője ugyanígy jöhetett 10 napra az itteni általános iskolába. Azt hiszem, mindkét kislány sokat gazdagodott e lehetőség kihasználása által. A lányom ízelítőt kaphatott az ottani gimnázium életéből, s rádöbbent, hogy ott többet kell tanulniuk a gyermekeknek... Maradandó barátságokat is kötött, a „cserekislány” pedig itt, Svédországban megerősítette angoltudását, s szintén megismerhetett egy számára ismeretlen oktatási rendszert. A svéd iskolaigazgatók szívesen fogadnak cserediákokat ,gyakorlatuk is van benne, hiszen más országok iskoláival is van kapcsolatuk. Szerintem érdemes kihasználni ezt a lehetőséget. Ha valakit ez érdekel, Tóth Ildikónál lehet érdeklődni a csere megoldásának módjáról.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Egyelőre itt élünk, s dolgozunk. Én nagyon boldog vagyok, hogy hét év után végre elkezdhettem dolgozni. Itt mindenünk megvan, amit az ember kívánhat magának, az anyanyelvi tábor révén barátokat is szerezhettem. A szívem mégis haza, szülőhazámba húz, szívesen költöznék vissza, ha a gazdasági helyzet megengedné. Idős szüleinknek is szükségük lenne ránk. Szóval, ez a kettős érzés van most bennem, s nem tudom mit hoz a sors. Szeretnénk biztonságban felnevelni a gyermekeinket. Közben igyekszünk gyakran hazautazni, segíteni a szüleinknek, s persze feltöltődni, együtt lenni az otthoni barátainkkal.

Kérdezett: Tóth Ilona

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

: Tóth Ilona; 2010. március 22.; Találatok: 2929

Színvonalas és változatos programok az anyanyelvoktató tanárok részére

Rövid beszámoló a NYEOMSZSZ nyári, győri tanártovábbképzőjéről

Az idén augusztus 23-30 között rendezte meg Győrben a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Neveléstudományi Intézete a nyugati szórványban magyar nyelvet tanító pedagógusok módszertani stúdiumát.
A Magyar Kulturális Minisztérium támogatásával 8. alkalommal mergendezett tanfolyamra ebben az évben hét országból: Angliából, Ausztriából, Braziliából, Németországból, Kanadából, Lengyelországból és Svédországból érkeztek pedagógusok, akik a nyugati szórványban különböző szerveződési formákban működő iskolákban tanítják a magyart.

Az intézet igazgatónője, dr. habil Németh Mária, aki maga is részt vesz a pedagógusok továbbképzésében, remek szervezéssel, munkatársaival együtt nagyon intenzív hét napon át biztosítja minden alkalommal a tanfolyam zavartalan lefolyását.

Ebben az évben is sok ismerős arcot lehetett látni a nyugati szórványban élő, magyar nyelvet tanító pedagógusok között. Persze voltak többen is, akik először vettek részt a módszertani továbbképzésen.
A résztvevők: a Kárpát-medencén kívül élő, szakképzett vagy munkájukat önként, nemegyszer ingyen vállaló óvónők, tanítók, tanárok egy hétre maguk mögött hagyták otthoni teendőiket, családjukat. Az idén is vállalták az útiköltségek kifizetését, sőt voltak olyanok is, akik szabadságuk terhére jöttek el Győrbe. De aki egyszer megtapasztalja a szervezők kiváló munkáját, az előadók szakmai hozzáértését, a programok magas színvonalát és változatosságát, ha megadatik, visszatér Győrbe.

Ebben az évben különösen izgalmas programot állított össze a továbbképzés főszervezője: Kovátsné dr. habil Németh Mária intézetigazgató. Az alábbi témakörök szerepeltek a stúdiumban:
A csillagászat és kreativitás éve; Föld, ég és az élet; A magyar mint idegen nyelv; Az Őrszavak a gyakorlatban; Az anyanyelv oktatásának módszerei; Magyarságismeret- térképismeret; A magyar népzene; Pedagógiai gyakorlat és mentálhigiéné; Módszervásár

Az idén is sok kiscsoportos foglalkozás volt, ami mindig intenzívebbé teszi a munkát a tanfolyamon. A csoportos együttgondolkodás aktív részvételre serkentett minden résztvevőt.

A szakmai programot esti irodalmi beszélgetés, könyvbemutatók, népdaléneklés, borkóstolás, és betekintés a borkultúrába, valamint egy csodás balatonfelvidéki kirándulás tette kerekké. Nagyon érdekes volt a fogadó intézmény története, és az új internetes folyóirat: az Őrszavak bemutatása is, melynek során sok új ötlet született a lap gazdagabbá tételére.

Meg kell említenünk, hpgy szállásunk a hét első felében az egyetem négycsillagos szállodájában, a Famulusban volt, majd csütörtöktől egy Győr melletti panzióban kötöttünk ki, ahol a tanulás mellett bepillanthattunk a magyar borkultúra rejtelmeibe is.

Ennyi odafigyelést, kedvességet, figyelmességet ritkán tapasztal az ember a hétköznapok sűrűjében. Ezen a továbbépzésen mindig együtt van a magas színvonalú oktatás, a gazdag kiegészítő programok, a kiváló ellátás, remek szállás és ami a legfontosabb: a szervezők teljes odaadása. Itt ebben a közösségben mindenki tud még népdalokat énekelni, és tud örülni a közös éneklésnek.

Ismét azzal zárjuk sorainkat, hogy köszönetet mondunk mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a módszertani továbbképzés sikeréhez. A résztvevőket is dicséret illeti: egy héten át reggeltől estig újra beültek az iskolapadokba, hogy tudásukat gazdagítva térjenek haza és adják tovább a tanultakat.

Gedeon Márta (Lengyelország) és Tóth Ilona (Svédország)