A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 
Beszélgetés Tompa Andreával, az Őrszavak Egyesület vezetőségi tagjával
 
- Két kiskorú, és - tapasztalatom szerint - nagyon ügyes, öntörvényű gyermeked van. Mi az, amire éppen most nagyon kell figyelned a nevelésükben?
 
- Igaz, hogy nagyon határozott akarattal megáldott (?!) a két gyermekem, de én azért nem nevezném őket öntörvényűeknek. Talán kissé határozottabban próbálgatják feszegetni saját erejük és az én türelmem határát. Nevelésükben fontosnak tartom arra figyelni, hogy megfelelő baráti kört tudjanak kialakítani. És amit kifejezetten fontosnak tartok, hogy megszeressenek  magyarul is olvasni.
 
11jun (41).jpg
Tompa Andrea, két gyermek
édesanyja, egyetemi tanár; az
egyesületben adminisztrációs,
logisztikai feladatokat végez
 
- Mikor vagy elégedett anyuka, mikor érzed, hogy úgy mennek a dolgok, ahogy szerinted menniük kell?
 
- Azt hiszem, erre a kérdésre adható válaszom teljesen sablonos. Nem hinném, valamilyen véleménykülönbség adódhatna köztem és a többi szülő között, mikor azt válaszolom: akkor vagyok elégedett, amikor gyerekeim mosolyognak, mert jól érzik magukat. 
 
- Gyermekeidnek nem jelent gondot az anyanyelv mindennapi használata. Az anyanyelven való oktatást hogyan oldjátok meg?
 
- Gyermekeim rendszeresen résztvesznek a jönköpingi önkormányzati anyanyelvoktatásban. Szorgalmazzuk, hogy rendszeresen olvassanak magyar nyelvű könyveket is, igyekszünk beszerezni a számukra könnyen érthető jó irodalmat. A tévénézést megpróbáljuk úgy irányítani, hogy, ha lehet, inkább magyar műsort nézzenek. 
 
- Mi az, amit legfontosabbnak tartasz a gyermekek nevelésében?
 
- A legfontosabbnak azt tartom, hogy gyermekeim érezzék a biztos családi hátteret, azt, hogy mi, szülők bármikor, bármilyen élethelyzetben ott vagyunk mellettük. Hogy tudják, a családjuk a legbiztosabb támaszuk. Éppen ezért sok gondot fordítunk arra, hogy megismertessük velük gyökereinket, eredetünket. 
A lelki támaszt tőlünk megkapják, de ahhoz, hogy tényleg egészséges, józan gondolkodású felnőttekké váljanak, fontos a test edzése is, ezért szorgalmazzuk azt, hogy sportoljanak.
 
- Neked milyen volt gyermeknek, ifjúnak lenni? Mesélj egy kicsit az akkori magadról, a családi hátteredről. Mi az, amit szeretnél továbbadni gyermekeidnek?
 
- Bár hivatalos irataimban születésem és ifjúkorom helyszíne Románia, gyerekkoromban annak, hogy mi nem Magyarországon élünk, számomra nem sok jelentősége volt, mert én teljes egészében magyar környezetben, szellemben nevelkedtem. Marosvásárhelyen születtem, Kézdivásárhelyen jártam iskolába, 1987-ben érettségiztem. Pályaválasztásomban szerepet játszott anyai dédanyám családunkban élénken élő emléke, aki a botanikában nagyon járatos bábaasszony volt. Anyánk rengeteget mesélt kísérletező “javasasszony” nagyanyjáról és messzi falvakban is ismert és keresett gyógyteáiról. Azt hiszem, kedvenc tantárgyamra, a kémiára is tulajdonképpen anyám elbeszélésein keresztül találtam rá. Az orvosdiagnosztikai pályához vonzódtam. Hogy ezt nem a szülőföldemen valósíthattam meg, annak az oka, hogy családunk élete másként alakult. 
Ifjúkorom kedves emléke a rengeteg kirándulás, túrázás osztálytársaim társaságában. Szüleimnek Zabolán (Székelyföld) volt egy kis nyári házuk, ez lett az osztálykirándulásaink befejező bulijának színhelye. Csodálatosak voltak ezek a csendes beszélgetéssel, nótázással záruló összejövetelek. Egy ilyen társaságot, baráti kört kívánok gyerekeimnek is.
Szeretném továbbadni gyerekeimnek azt az érzést, hogy jó magyarnak lenni, hogy büszkék legyenek származásukra. Szeretném, ha majd megállják a helyüket abban a társadalomban, ahol élnek.
 
- Hogyan kerültél Svédországba, és milyennek élted meg a kezdetet? Mi történt azóta az életedben, és mi most a kenyérkereső munkád?
 
- Édesanyámmal és három húgommmal jöttünk 1988-ban politikai menekültként. Előbb a  stockholmi menekülttáborba, onnan még két rövid hasonló állomás után Strömsnäsbrukbe, majd Jönköpingbe kerültünk, ahol ma is élek. Mondhatom, szinte a szó szoros értelmében: itt ragadtam. Közvetlenül tanulmányaim befejezése után a jönköpingi Egészségügyi Egyetemen tanársegédként kezdtem a pályafutásomat. Jelenleg is ott dolgozom, immár egyetemi tanárként.
 
- Az Őrszavak vezetőségében és az anyanyelvi táborban milyen munkákat vállaltál és miért pont azokat? Szeretnél-e változtatni valamin?
 
- Nagyon örvendek a kérdésnek. Mielőtt válaszolnék, szeretnék rávilágítani néhány olyan dologra, melyekről az Őrszavak vezetőségének bemutatása során eddig még nem esett szó. Nevezetesen arról szeretnék beszélni, hogyan működik az Őrszavak Egyesület. Sokan azt hiszik, ugyanúgy, mint bármelyik más svédországi magyar egyesület. Ami szervezeti felépítésünket, az alapszabályzatunkba foglaltakat illeti, tényleg úgy. A különbség földrajzi elhelyezésünkből adódik. Mind a tagság, mind a vezetőség földrajzilag aránylag nagy távolságban élnek egymástól, nincs hagyományos értelemben vett központunk. Az egyesület  vezetősége évente négyszer ülésezik, rendszerint annál a vezetőségi tagnál, aki éppen ráér a találkozó lebonyolítására. Nagy könnyebbség, hogy egyre jobban ki tudjuk használni a modern technika nyújtotta lehetőségeket, és hosszadalmas, költséges, időrabló utazgatás helyett a négyből legalább három alkalommal telefonértekezletet tartunk. Az évi közgyűlés időpontját meg úgy alakítjuk, hogy a magyar nyelvi táborunk záróünnepségének egyik programpontja legyen.
Egyesületünk vezetésének sajátossága, hogy a vezetőség a munkát a legjobb belátása szerint, a tagság segítsége nélkül végzi. Mivel az elvégzendő munka sok és sokrétű, a vezetőség, a hatékonyság érdekében, a feladatokat önálló munkacsoportokra osztva végzi. Így minden munkacsoport csak a rábízott feladatra tud összpontosítani, nem aprózódik fel az erőnk. Az elvégzett munkáról összegező vezetőségi gyűlésen számolunk be egymásnak.
 
Munkacsoportjaink a következők:
 
- Az egyesület pénztára 
Feladata a pénzügyek kezelése, anyagi segítség felkutatása: pályázatok, tagdíj, segély-lehetőségek stb.
 
- Média munkacsoport 
Feladata a kapcsolattartás a SMOSZ hivatalos lapja, a Híradó és az Őrszavak internetes újság szerkesztőségével; cikkek, beszámolók írása, egyesületi hírek közlése, az egyesület rendezvényeinek hirdetése, kapcsolattartás a svédországi magyartanárokkal.
 
- Szülők Iskolája munkacsoport 
Feladata a svédországi magyar oktatás feltérképezése, az oktatók nyilvántartása és a velük való kapcsolattartás, a magyar oktatók értesítése a továbbképzési lehetőségekről, megszervezni a Szülők Iskolája találkozót, témát választani, előadókat felkutatni és felkérni, konferenciákat szervezni.
 
- Magyar nyelvi tábor munkacsoport
Ebbe a munkacsoportba minden vezetőségi tag beletartozik. Feladatuk- néhány külső munkatárs bevonásával - a magyar nyelvi táborral kapcsolatos mindennemű munka megszervezése, elvégzése.
 
Ezek után válaszolhatok a nekem feltett kérdésre. Az én hatáskörömbe munkahelyi elfoglaltságaim és a kevés rendelkezésemre álló szabadidő miatt inkább az íróasztalnál elvégezhető feladatok tartoznak. Besegítek a pályázatok megszerkesztésébe, megtervezem a tábor személyzetének utaztatását, egyeztetem az időpontokat, megrendelem a jegyeket, magyarán: a logisztika a feladatom. A tábor ideje alatt kezelem a tábor pénzügyeit, végzem az adminisztrációt és a beszerzést. Az elmúlt évek alatt nagy tapasztalatot szereztem ezekben a feladatkörökben. Kedvelem, és úgy érzem, tudom is csinálni.
 
- Gyermekeid mit szeretnek legjobban a nyári táborokban? S az állandó lótás-futásodon túl Te hogyan éled meg ezeket a táborokat?
 
- A gyerekeim, mióta megtanultak beszélni, a táborral együtt nőnek, fejlődnek. Persze nem minden tetszik nekik: a fiam tiltakozik néha a rendszeres elméleti foglalkozások ellen, de tudom, hogy hamarabb ráébred ezek hasznosságára, érdekességére, még mielőtt kinőne belőle. Mindketten szeretnek újra találkozni a régi barátokkal; már az év kezdetekor megindul a találgatás, hogy az eddig megismert társakból ki vesz részt az idei táborban; izgatottan lesik, jönnek-e újak? Hogy mit szeretnek a legjobban a tábori életben? Fiamat különösen a hagyományos magyar kézművesség érdekli, melyek közül magasan vezet az ostorfonás! Annakidején nem is gondoltuk volna, hogy ez ilyen népszerű lesz.
A szabadidős foglalkozások közül kedvel szinte mindent: itt első az íjazás. Szeretik a labdajátékokat; lányom kedvence a gyöngyfűzés, mesehallgatás, festés, rajzolás. A táborban készített apró tárgyakat mindketten nagy becsben tartják, szeretettel őrizgetik őket.
Nekem feltöltődést, kikapcsolódást jelent a magyar környezet, találkozás a visszatérő régi és az új kollégákkal, annak ellenére, hogy bizony fárasztó az egész napi intenzív munka. Bár az éjszakai pihenőnk is szűkre szabott, mindig jut az erőnkből arra is, hogy mi, felnőttek, meghallgassuk egymás előadásait, résztvegyünk a játékos csoportfejlesztő gyakorlatokon.
 
- Ha találkoznál azzal a bizonyos mesebeli ősz öregemberrel, akkor mi lenne az a három kívánságod, amit szeretnél, ha teljesítene?
 
- De jó is lenne, ha tényleg találkozhatnék vele! Bár nem tudom megérteni, hogy a mai modern időkben, amikor minden fejlődik, ő miért nem iparkodik egy kicsit, miért ragadt le a hármas számnál! Így első kérésem rögtön az lenne, hogy a három kívánság bővüljön ki legalább hét kívánságra. Hiszen az is mágikus szám!
A második kívánságom az lenne, hogy a Jóisten tartsa meg szeretteimet egészségben.
A harmadik, és számomra persze az utolsó kívánság - mert a hét kívánság csak ezután lépne érvénybe - az lenne, hogy legyen egy csodatükröm. Egy önbizalmat sugalló csodatükör. Ez a tükör olyan legyen, hogy ha belenézek, egyből elégedett legyek a munkámmal, és magammal, mert az bíztatóan azt csillogja: - Jól van, Andrea, csak így tovább! 
 
Köszönjük a beszélgetést!
 
 
 

 
- Tapasztalatom szerint szinte minden rangú, rendű és természetű emberrel hangot tudsz találni.
Ha valaki először találkozik veled, akkor azonnal úgy érzi, rokon lélekre talált. Mindig így volt ez, s ha igen, akkor szerinted mi a titka?
 
- Kedves vagy, és örvendek, hogy így érzed. Nincs titkom. Egyszerűen: szeretem az embereket. Soha nem elemeztem a viselkedésemet, de azt hiszem, azt, hogy ilyen vagyok, azt édesapámnak köszönhetem. Az ő életfilozófiája hatott rám: ”Vesd el előítéleteidet. Minden ember érték a maga nemében. Függetlenül a társadalmi pozíciójától, foglalkozásától, képzettségétől. Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Hagyj magadnak időt arra, hogy az emberek megmutathassák neked az értékeiket.” Ilyen közhelyeket mondott nekem, valahányszor megpróbáltam – szerinte – elhamarkodott véleményt mondani valakiről. Megtanultam kivárni. Nem lettem úgynevezett emberismerő, de ráérzek az emberekre.  Amúgy eléggé gátlásos alkat vagyok, lehet éppen ez a tulajdonságom segített abban, hogy ráérezzek az emberi lélek sebezhetőségére. Még a legmagabiztosabb ember sem mentes az érzékenységtől.
 
hiradokep-(3).jpg
 
- Nagyon szeretem múltidéző írásaidat éppúgy, mint a gyermekeknek írt meséidet. Olyan természetesen és közvetlenül osztod meg az olvasóval az emlékeid, a gondolataid, hogy azt hinné az ember, szinte semmi erőfeszítésedbe nem kerül. De tudjuk, hogy épp ez a legnehezebb. Hogy van ez nálad, hogyan éled  meg az írást, hogyan tudatosulmindaz benned, hogy mi motivál?
 
- Örvendek, hogy tetszenek szerény írásaim. Őszintén szólva, még most sem nagyon hiszem el, hogy amit csinálok, azt értéknek találhatja valaki. Hiszen tulajdonképpen néhány iskoláskori irodalmi pályázaton való részvétel, meg a rokonsággal, baráti körömmel folytatott intenzív levelezés az egyedüli ”írói hátterem”. De még ez sem mondható bíztató erőgyakorlatnak, mivel nagynéném nem egyszer kritizálta leveleimet, mert szerinte úgy írok, ahogy gondolkozom: csapongva. Természetesen tudom, mi késztetett arra, hogy írni kezdjek. Az egész az unokáim születésével kezdődött. Régebben is érdekelt családunk története, a múlt, de most, idősödő koromban mértem fel és tudatosult bennem, hogy a szélrózsa minden irányába szétszóródott családunk rokoni kapcsolatainak észbentartásával már a gyermekeimnek is problémája van, az unokák meg végképp nem tudnak semmit a gyökerekről.Legidősebb unokám négy évesen került Svédországba. Neki még voltak - ha elmosódottan is - emlékei Kolozsvárról. De itt, Svédországban született unokáim már csak turistaként láthatják a mi kedves helyeinket. Elsősorban az ő érdeklődésüket szerettem volna felkelteni szülőhazám iránt.
 
Az én életem meghatározó élménye volt az anyai nagyszüleimnél töltött idő. A honvágyam szorosan az ő birtokukra, környezetükre szűkült az idők folyamán. A birtokot otthon maradt unokatestvéreim eladták, és én elkezdtem leírni a gyerekkori emlékeimet. Így, ahogy mondani szokták, két legyet ütöttem egy csapásra: kiírtam magamból a kínzó honvágyat és egyúttal kevés ízelítőt nyújthattam unokáimnak unokatestvéreimmel megélt gyerekkori élményeimből.
 
- Gondoltál-e arra, hogy megírd saját életed eseményeit, buktatótit, örömeit?
 
- A családom számára mindenképpen rögzíteni szeretném a múltban velem történteket. Persze nem önéletrajzra gondolok, mert ha magamról kell írjak, akkor ”leállok”, nehezen fogalmazok.
Ijesztő ez a rohamos fejlődés, egyik napról a másikra tűnnek fel újabb és újabb technikai csodák és mennek feledésbe óhatatlanul múltunk, sőt közelmúltunk kedves tárgyai, emlékei. Az otthoni, megszokott környezetben talán nem annyira feltűnő ez a folyamat, mint itt, a technikailag fejlettebb nyugaton.
 
Mikor valaki elkezd visszaemlékezni, és főleg írásban rögzíteni ezeket az emlékképeket, nehezen - vagy talán nem is lehet elzárni az emlékek folyamát. A gondot éppen a bőség zavara okozza. Mindenképpen válogatni kell, mert nem biztos, hogy minden emlékkép rögzítésre érdemes. Habár egyre többen bíztatnak éppen arra, hogy igenis aprólékosan, a látszólag kicsi dolgotat is megemlítve írjak életünkről.
 
- Sok mindennel foglalkozol; néha az az érzésem, hogy mindenütt ott vagy, ahol a közösséget szolgálhatja az ember. Beszélj arról, hogy hol, miféle közösségi munkáknak voltál és vagy cselekvő részese a svédországi magyarok között. Hogyan kerültél az Őrszavak vezetőségébe, s mióta tanítasz a nyári táborban?
Miért tartod fontosnak ezt a munkát?
 
 
- Elsősorban az egyházi tevékenységemet említeném. Egyik alapító tagja vagyok a Sölvesborgi Magyar Protestáns gyülekezetnek, amely hivatalosan 1991-ben alakult meg. A kezdetek óta ellátom a felügyelői feladatokat. A Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezet Egyháztanácsa 1991-ben titkárának választott, ezt a feladatot azóta is ellátom. Később1994-ben a Svédországi Magyar Nyelvvédő Egyesületnek, néhány év megszakítás után az Őrszavak-Custos Magyar Nyelvvédő Egyesületnek lettem a titkára. Mikor második unokám óvodás korúvá érett, a Kristianstadi Magyar Egyesület keretében létrehoztam egy játszóházat. Kéthetente tartottunk foglalkozást: tanítottam magyarul játszani a gyerekeket. Ezek a találkozások sok örömet nyújtottak, de sajnos, egészségügyi okok miatt abba kellett hagynom a rendszeres foglalkozást. Az anyanyelvi táborban akkor kezdtem el dolgozni, mikor már vihettem magammal az unokáimat. Tulajdonképpen velük és miattuk kezdtünk el óvodáskorúakkal is foglalkozni. A tábor szervezőinek is voltak hasonló korú gyerekei, unokái, így állt össze a kis csapat. Oktatásukhoz felhasználtam a játszóházban szerzett tapasztalataimat. A tábori foglalkozásokból unokáim régen kinőttek már a kezem alól, de mindig jön utánpótlás; ennek örvendek, hiszen a kicsik jelenléte teszi családiassá a táborunkat.
2008-tól elvállaltam a Híradó gyerekrovatának a szerkesztését, és tudósítója vagyok a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége negyedévenként megjeleő online újságának, az Őrszavaknak is.
Minden olyan munkát fontosnak tartok, amely magyarságunk fenntartását, gyökereink ápolását  szolgálja
 
- A svédországi magyar ifjaknak és gyermekeknek rendezett szavalóversenyek sok gyermeket és felnőttet megmozgattak. Az évek során együtt örülhettünk a gyönyörű teljesítményeknek, és annak is, hogy az évről-évre visszatérő gyermekek közül sokan szinte hihetetlenül sokat fejlődtek. A tőled immár megszokott lelkesedéssel és alaposággal készíted elő ezeket a versenyeket, és valami nagy-nagy szeretettel”vezényled le” őket. Nem is beszélve azokról a gyönyörű ruháidról, amelyek csak megerősítik az emberben, hogy személyedben művelődésünk Tekintetes Asszonyával van dolgunk. Hogy jött létre ez a verseny, és ennyi év távlatából mi az, amit leginkább fontosnak tartasz elmondani a tapasztalataidból?
 
- A verseny kiírásának az ötlete Veress Zoltán író barátom, egyházunk hajdani főfelügyelőjének az érdeme. Az enyém a megvalósítás. Amikor meghírdettük a versenyt, nem gondoltam, hogy teljesen magamra maradok a szervezéssel, rendezéssel. Hogy így történt, abban nagy mértékben belejátszott egyrészt az, hogy nem igazán sikerült gyümölcsöző együttműködést kialakítanom a svédországi hivatásos magyar tanárokkal, másrészt az az eltökéltségem, hogy ha már elkezdtem valamit, ami a magyar gyerekeknek jó, azt nem hagyom abba csak ezért, mert nehézségekkel jár a szervezés. Eddig több, mint 150 gyeremek és ifjú vett részt a megmérettetésen.
Olyan büszke vagyok ezekre a gyerekekre, ifjakra, mintha mind a sajátom lenne! Nagy öröm, hogy ennyi év után még mindig van érdeklődés a rendezvény iránt.
Az alkalmi ruháim különben nem csak neked tetszenek. Amikor először öltöttem magamra a magyaros stílusú estélyi ruhámat, az akkor hat éves Oscar unokám elismerően mondta: -”Mama, te most olyan vagy, mint egy tudós nő”. Lám-lám, mit tesz a ruha!– mondom én.
 
- Mesélj kicsit a családodról s arról, hogy honnan s hogyan kerültél Svédországba.
 
- Erdély fővárosából, Kolozsvárról kerültem Svédországba, 1987-ben. A ”hogyan” kérdésre is egyszerű a felelet: vonattal, Norvégiába szóló vízummal ellátott útlevéllel. Ha azt kérdezted volna, hogy miért? Erre a kérdésre adott felelettel oldalakat tölthetnék meg. Szerencsére nem kérdezted. A Kolozsváron maradt három felnőtt gyerekem, vejem és Balázs nevű unokám két évvel később csatlakozhattak hozzám. Fiatalabbik lányom már itt talált svéd élettársra, az ő frigyükből született Oscar és Tünde, akik mindketten szorgalmas résztvevői a Híradó meseíró versenyének. Legfiatalabb unokám Viktor, Levente fiam gyereke is gyönyörűen beszél magyarul, remélem ő is megszereti a anyanyelvi táborunkat.
 
- Mi az, amire a legbüszkébb vagy, ami igazi elégtétellel tölt el?
 
- Mint a legtöbb anya, én is a gyerekeimre vagyok büszke. Arra, ahogyan megállják a helyüket az életben, hogy együtt sikerült minden nehézséget, bajt legyőzni. Unokáim magyar tudására, magyar érzelmeire, iparkodására, jó magaviseletére.
 
- Nagy tapasztalatod van és sokat tudsz az emberi természetről. Hogyan látsz bennünket, svédországi magyarokat? Van-e az itteni magyar életnek olyan sajátossága, amit kiemelnél?
 
- Svédország területileg közel kétszer akkora, mint a történelmi Magyarország; az idekerült magyarok szétszórtan élnek az országban. Főleg a nagyvárosokban és az azokhoz közeli településeken, ipari központok közelében telepedett le a történelmi Magyarországról különböző időkben, különböző okokból kifolyólag ideérkezett magyarság. Ezen embercsoportok között egy a közös nevező: a magyar nyelv, a magyar származás. De családi, nevelési, politikai hátterük merőben eltérő. Ez az a sajátossága a svédországi magyaroknak, amely említésre, sőt tanulmányozásra érdemes. Valamilyen módon rávenni ezeket a csoportokat, felkelteni az érdeklődésüket egymás sorsa iránt, arra, hogy közeledjenek egymáshoz, akarjanak találkozni, ismerkedni egymással. Megnyitni, egyengetni ennek az egymásra találás lehetőségének az útját nevezem igazi, (magyar)embert próbáló feladatnak. Próbálkozások történtek már, ha nem is látványos eredménnyel. Remélem, fel tudtam kelteni valakinek az érdeklődését erre a ránk váró feladatnak a megoldására.
 
- Van-e olyan tapasztalatod, felismerésed, amit szívesen megosztanál másokkal?
 
- Van egy mottóm, amit megosztanék minden olyan lelkes magyar emberrel, aki önzetlenül dolgozik a magyarság fennmaradásáért. Nagyon igaznak érzem Dag Hammarskjöld svéd politikus mondását, mely szerint “ a magányt nem az teszi rettenetessé, hogy nincs, akivel megosztanám a terheim, hanem az, hogy nincs akinek a terhét elvállalhatnám”.
 
Jó lenne, ha mindenki, mielőtt elkezdene bármilyen közösségi munkát, tisztázná önmagával azt, hogy amit csinál, nem csak a köznek, de saját magának is jó.
Bármi motiválja is, úgy kezdjen bele ebbe a munkába, hogy előre tudnia kell:
 
- ezért a munkáért nem kap fizetést, ellenkezőleg, sokszor a saját zsebéből kell fedezzen kiadásokat, de ezt a kívülállók nem hiszik el neki;
- munkáját a legritkább esetben ismerik el;
- a munkatársain kívül a legritkább esetben köszönik meg fáradozását.
- munkáját nagyon gyakran kritizálják, és a legtöbbször pont azok, akik az égvilágon semmit sem tesznek azért, hogy jobb legyen;
- sokszor megsértik, nem értik meg, nem méltányolják, - még azzal is számolni kell, hogy esetleg kigúnyolják;
- ha mindezeket tisztázza magában, és mégis úgy határoz, hogy dolgozni kezd, akkor tegye azt folyamatosan, amíg egészsége engedi.
 
Újabb idézettel szeretném ezt a témát lezárni, amelyet Brunszvik Teréz, Martonvásár Úrnője, a magyar óvodai oktatás megalapozója, Beethoven ”halhatatlan kedvese” mondott: ”Tedd mindig a jót, mit szíved sugall, de hálát ne várj érte, úgy folyamatosan boldogíthatsz és boldog lehetsz.”
 
- Köszönöm a beszélgetést!
 
Tóth Ilona
 

 

Az Őrszavak Magyar Nyelvvédők Egyesülete vezetőségének bemutatkozását Tompa Enikővel folytatjuk.
 
F_23-2.jpg
Tompa Enikő 2002 óta a vezetőség
tagja
 
- Mióta vagy a vezetőség tagja? Hogyan látod a vezetőség munkáját?
 
- 2002 óta vagyok a vezetőség tagja, igaz kezdetben nem voltam nagyon aktív. Mint ahogy a vezetőségnek ma is vannak kevésbé aktív tagjai, így volt ez régebben is. Különböző életfázisokba kerülünk, vannak évek, mikor éppen mást kell prioritálni. Természetesen összefügg ez azzal is, hogy a gyermekeink, akikért végül is munkálkodunk, igénylik-e, azaz elfogadják-e, amit munkánk gyümölcse, az anyanyelvi tábor tud nyújtani.
 
Mint ahogy minden önkéntes munkánál előfordul, vezetőségünk tagjai is változó hatásfokkal vesznek részt a munkában. Minden segítségért, munkáért hálásak vagyunk, s ha éppen úgy alakul valamelyik társunk élete, hogy kevesebb időt tud erre a munkára fordítani, ezt elfogadjuk és feladatait átvállaljuk. Emiatt néha akadozik a munka; akik átvállalják a feladatokat, azok előtt igencsak feltornyosul a tennivaló. De a munkának ilyen feltételek mellett is haladni kell, tehát mindent megteszünk, amit tudunk. Mindig lehet valamit jobban csinálni; a jó a végtelenségig fokozható. Elfogadjuk a szülők építő kritikáját, de nagyon hálásak lennénk, ha munkánkhoz segítő kezet is nyújtanak és építő jellegű kritikájukat, ötleteiket tettekre váltanák. Jó pár szülő ezt meg is teszi.
 
- Beszélj egy kicsit a kezdetekről: hogyan, mi módon, milyen formában és minőségben vettél részt a svédországi magyarok rendezvényein és tevékenységében?
 
- Székely vagyok. Erdélyben születtem, Kézdivásárhelyen, anyám a Vadadi Filep tősgyökeres marosvásárhelyi család (melynek egyik tagja többek közt a Bolyai gimnázium alapítója volt) ivadéka, apám ősi lófő székelyek leszármazottja. Gyerekként jöttem Svédországba anyámmal és három testvéremmel. Mi, gyermekek szülői örökségként hoztuk magunkkal az erdélyi magyar ember sajátos kultúrigényét és nemzeti öntudatát. Eme örökséggel a batyunkban természetes volt, hogy bekapcsolódjunk a svédországi magyar életbe. Kezdetben a tångagärdei cserkésztáborokban vettem részt, később, az egyetemi tanulmányok, majd a gyermeknevelés évei alatt inkább csak alkalmi résztvevője voltam az itteni magyar kulturális életnek. Aztán, ahogy a lányom lassacskán felcseperedett, immár szülőként újra bekapcsolódtam a magyar munkába.
 
- Gyermek- és/vagy ifjúkorodban mit jelentett ez számodra?
 
- Magyar társaságot, jó hangulatot, azt, hogy valami kellemesnek és jónak a részei lehettünk. Ahol környezetünk elfogad olyannak, amilyenek vagyunk.
 
- Szüleidnek volt-e, s ha igen, milyen szerepe volt mindebben?
 
- Anyám éveken keresztül volt aktív tagja előbb a strömsnäsbruki, majd a jönköpingi magyar egyesületnek. Mindkét egyesületben pezsgő magyar élet folyt. Anyám álmodta és valósította meg a Svédországi Magyar Ifjak Társaságát, a SOMIT-ot, s ugyancsak az ő dédelgetett szellemi gyereke az Õrszavak egyesület, ezen belül is a magyar nyelvi tábor. Ezzel nőttünk fel, életünk szerves része volt, felnőtté válásunk, életre ébredésünk háttere. Természetes volt, hogy mi is részei vagyunk mindennek.
 
- Szerinted miért fontos, hogy gyermeked (gyermekeink) tudjanak magyarul, ismerjék a magyar kultúrát?
 
- Fontos, mert identitásunk komoly része a múltunk, gyökereink. Életünkben fontos a jelen, de ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes irányt, ismernünk kell múltunkat, gyökereinket. A múltunkat jelenünkkel összekötő vonal meghosszabbítása a jövőnk. Múltunk, gyökereink ismerete tengelyt, egyensúlyt ad életutunkhoz és valamelyest a célt is meghatározza.
 
- Te hogyan oldod meg ezt kislányod esetében? Beszélj a nehézségekről, bármi is legyen az.
 
- Minden magyar szóért meg kell küzdenünk, dolgoznunk gyermekeinkkel, mert minden megtanult szó, mely elhangzik gyermekeink ajkáról, egy diadal, végtelen öröm, és a megmaradás reményét élteti. Erdélyben is, ahol születtem, küzdenünk kellett megmaradásunkért, ezt a küzdelmet szüntelenül és fáradhatatlanul itt is folytatnunk kell, mert mást nem tehetünk. Mert bár svédekké is lettünk, azért a múltunkat, gyökerünket nem szakíthatjuk ki a szívünkből. Magyar vagyok, mert annak születtem, s magyarul cseng a lelkemben a hit. De azt sem tagadom, hogy svéd is vagyok s a választott hazám a jelenem, a létem, a mindennapom. szívemben pont úgy ég a svéd himnusz, mint a magyar. Sokan nem szívesen hallják egy magyartól, ha svédnek is vallja magát, de ez a jelenünk. E jelennek meghatározó része a magyarságunk is, de a jövőnk itt van, ez immár gyermekeink és unokáink szülőföldje s az a föld, mely minket ápol s majd eltakar.
 
Többek között ez az érzés késztetett arra, hogy a gyermekem, családom, munkám mellett valami mást is tegyek az új hazámért, azért a társadalomért, amelyben élek, amelyben itthon vagyok s amelyben gyermekem jövőjét egyengetem. Hivatásom mellett ezért vállaltam azt, hogy tűzoltóként dolgozzam.
 
- Mit nevezel hivatásodnak, mivel foglalkozol? Mi az, amit szabadidődben szeretsz csinálni?
 
- Tanult szakmám a média- és kommunikációs tudomány, tehát kommunikációs szakember vagyok. Eddigi pályafutásom során főként PR–el és piackommunikációval foglalkoztam. Jelenleg a mullsjöi önkormányzatnak vagyok a sajtószóvivője és kommunikációs felelőse, valamint az otthongondozásba bevezetendő privát alternatívák projektvezetője.
E mellett tűzoltó vagyok. Ez a munka számomra rengeteg kihívással jár, de óriási lehetőséget is jelent, mert segíthetek embertársaimon, és ez által bizonyíthatom ragaszkodásomat új hazámhoz.
 
- Szerinted miért fontos az anyanyelvi tábor a gyermekek számára?
 
Erre a kérdésre inkább Eszter lányom feleletével válaszolok: „Nagyon jó együtt lenni más magyar gyerekekkel, találkozni régi és új batárokkal. A tábor olyan, mint egy második otthon, mindenkit ismerek és mindig öröm újakat megismerni. Ennyi magyar ritkán van egy helyen – élvezek egész nap magyarul beszélni. A táborban erősítem a magyar oldalamat – svéd is és magyar is vagyok.”
 
- A te gyermeked számára miért fontos a tábor, mi számára a tábor lelki, szellemi hozadéka? Mi az, amit nem szeret benne?
 
- Ismét csak a lányom szavaival felelek: „Klasszak a csoportmunkák. Meg jó együtt lenni a magyar gyerekekkel, ifjakkal. De nem jó korán kelni.”
 
- Neked mi a dolgod a táborban? Mi az, amit különösen szeretsz, illetve az, ami kevésbé élvezetes számodra a tábori munkában?
 
- Alapjában véve adminisztrációs feladataim vannak. Alig van vége egy tábornak, máris kezdjük tervezni a következőt. Aztán január-februártól gyakorlatban is elindul a szervezés: a pedagógusok meghívása, az utaztatások optimális és gazdaságos szervezése. Később a beiratkozott gyermekek csoportokra osztása, a csoportokhoz pedig pedagógusok, kisegítők kijelölése, amiben segíthetek. Igyekszünk minden csoporthoz egy női és egy férfi pedagógust találni – fontos, hogy a táborozóknak mind nő, mind férfi példaképe legyen. Figyelünk arra, hogy a két pedagógus közül az egyik feltétlenül „régi”, legyen – ez segíti a munka gördülékenységét. Olyan, aki már ismeri a tábor lehetőségeit, a tábor működését és – mivel a gyerekek (táborozók) nagy része évről-évre visszatér - ismeri a gyermekeket is. Nagy feladat a szállások elosztása. A gyermekek egyéni kívánságaihoz is igyekszünk igazodni, a barátokat, barátnőket egy csoportba, ugyanabba a szobába beosztani. A tábor kezdete előtt olyan az egész szervezés, mint egy óriási mozaik kockái, amelyet többféleképpen lehet összetenni, s mikor már úgy tűnik, hogy összeállt a kép, akkor újra darabjaira kell bontani, naponta akár többször is újra meg újra összerakni, hogy az optimális kombinációt kihozzuk belőle. A munkám nagy része tehát még a tábor előtt folyik. A tábor kezdetével aztán a gyerekeket beírni, adataikat adminisztrálni kell, tablót, emléklapot kell készíteni – ez is az én feladatom.
 
A legutóbbi táborban sajnos nem tudtam végig jelen lenni, szolgálatban voltam a tűzoltóságon. Ezért az idén nem dolgoztam csoporttal, de a tavaly belemerészkedtem a csapatvezetői munkába. Az ifikkel dolgoztam: táborvezetői felkészítés, a táborszervezés megismertetése volt a főcél. Az ifjakat bevontuk a tábor vezetésébe, aztán ők hétpróbát szerveztek; Palcsó Attila felvidéki lelkész (a tábor egyik erőssége) segítségével filmet is forgattak a tábor életéről. Felmérést készítettek mind a gyermekek, mind a felnőttek között arról, hogy mi az, amit kedvelnek Tångagärdén, miért jöttek táborozni. A felmérés eredményeként felszínre került az, hogy mi fontos a táborozóknak: a változatos programok, a sok jó barát, az öröm, a vidámság, a játékos tanulás, az egész évre elegendő sok szép emlék.
 
S ez az, ami továbbra is erőt ad nekünk, szervezőknek ahhoz, hogy a sok munka, a szűk anyagi keret ellenére véghezvigyük a lehetetlent, folytassuk a tábor életben tartását. A sok felnőtt ingyen, pihenőszabadságából áldozva dolgozik a táborban, gyermekeinkért kiteszi szívét-lelkét, hogy jól érezzék magukat, hogy tanulhassanak, hogy megmaradjon bennük a magyarság szikrája. Kívánom, hogy adjon a jó Isten erőt ezeknek a lelkes embereknek, hogy tovább végezhessék ezt a fáradságos munkát, amit másképpen nem is lehet tenni, csak szeretetből és elkötelezettségből.
Köszönöm szépen a beszélgetést!
 
Kérdezett: Tóth Ilona
 
 
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2022. december 27.
Uraji köd / Fotó: Antal József Kedves Híradó Olvasók!
Tovább
Tao Te King

Tao Te King

Könyvespolc 2022. december 27.
Pár útravalót már felpakoltam erre a képzeletbeli könyvespolcra azokból az olvasmányokból, melyek az embert az olvasás örömén túl, mintegy segítőtársként kísérhetik életútján. Szóba került már jó pár meghatározó név, eszme, vallás, de ma álljon itt egy igazi klasszikus, amely immáron…
Tovább
„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

Képzőművészet 2022. október 23.
2022 Angi István: Hegyek napsütésben, akril - vászon 2022.07.07 – 08.31. Bárczay kastély galériája, Felsőzsolca. Mintegy két tucat frissen készült olajfestmény és körülbelül ugyanennyi, főleg fából készült kisplasztika fogadja a látogatót Angi István kiállításán. A képek figuratívak, a legelvontabb alkotásokon…
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább
„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

Portré 2022. október 23.
Jégkorong kapus, többszörös magyar válogatott, egyben az első magyar játékos, aki az észak-amerikai jégkorong ligák legfelső osztályában játszott (NHL). 2008-ban tagja volt a szapporói jégkorong-világbajnokság győztes csapatának, de részt vett a 2009-es A csoportos jégkorong-világbajnokságon is. Kisgyerekkorban kezdett jégkorongozni, hatévesen…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Mindössze néhány héttel a rendkívül jól sikerült SOMIT családos tábor után egy hétvége erejéig (2022. október 21. és…
Újra elindulóban az ifik társasága

Újra elindulóban az ifik társasága

A tavaszi közgyűlésen bemutatkozott hat magyar fiatal, akik akkor lelkesen meséltek a jövőbeli céljaikról és arról, hogy miképpen…
Pedagógusok a házban

Pedagógusok a házban

A jó pedagógus olyan, mint a télen a kamrában lógó szárazkolbász, szalámi: minél több van belőle, és minél…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME