A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Beszélgetés Tóth Károlyné Szűcs Ilonával, az Őrszavak Egyesület vezetőségi tagjával
 
 
Az Őrszavak Egyesület vezetőségének egyik meghatározó egyénisége Tóth Károlyné Szűcs Ilona, ismertebb nevén Tóth Ica. Kedves, mosolygós arca nyugodt, kiegyensúlyozott egyéniségre vall. Mikor így jellemeztem, Ica csodálkozva nézett rám, és kissé hitetlenkedve kérdezte: Te tényleg ilyennek látsz? Igen, én ilyennek látom. Arra azért kíváncsi vagyok, milyennek ismeri saját magát.
 
- Természetesen van egy önképem, amely jobb esetekben és nagyvonalakban hasonlít ahhoz, ahogy esetleg mások látnak vagy megélnek engem. De azt is tudom, hogy mi, emberek, általában annak alapján éljük – s gyakran ítéljük - meg a másik embert, ahogyan az hat ránk, ezt a hatást pedig a saját belső-külső logikánk alapján értelmezzük. Ez akkor is igaz, ha munkatársi kapcsolatban vagyunk egymással, bár akkor nyilván az elvégzendő munka a meghatározó.
Érzelmi beállítottságú ember vagyok, ezért rengeteg energiámat veszi el az, hogy az engem ért hatásokat szelektáljam, integráljam. Igaz ez a szellemi tevékenységre is: amit nem tudok érzelmileg integrálni, azzal ugyan intellektuálisan számolok, de igazi fejlődésemre nem szolgál.
Mindig szorongó ember voltam, tudod olyan, aki úgy érzi, a világban elforduló hibákért, bajokért, visszásságokért is felelős, ha nem is hibás benne. Biztosan megélted már Te is, hogy ha a színházban a színész ajkáról hamisan hangzik a szöveg, akkor te szégyelled magad. Hát, valami ilyesmi. Ráadásul pesszimista beállítottságú ember vagyok, megáldva jó adag idealizmussal. Életem jó része eltelt, mire mindezt be tudtam látni, s elfogadtam, hogy én így működöm. Azóta kevésbé hatnak rám mások, és kevesebb a belső konfliktusom is. Ma már úgy tekintem, hogy az önmegismerést és az önnevelést sorsfeladatul kaptam, s azt remélem, azáltal, hogy ezt elfogadom, az én egyéni milyenségemnél sokkal fontosabb és nagyobb összefüggésekbe is betekintést nyerhetek.
 
F_32-1.jpg
 
 
- Hölgyektől nem illik megkérdezni azt, hogy mikor születtek, így csak affelől érdekldöm, hol születtél, hol jártál iskolába? 
 
- Sohasem zavart a korom, kivéve talán 18 évesen, amikor mindenki elmondta, hogy milyen szép korban vagyok; nagyon boldognak kellett volna lennem miatta. Nem voltam az, de akkor megtanultam, hogy az ember - vagy legalábbis én – így működik: bármiben van részed, nem az a fontos, hogy az objektíve milyen, hanem te hogyan éled meg, mit jelent neked, mit tudsz vele kezdeni.
1958-ban születtem Nagyváradon. Váradhegyalján éltünk, Nagyváradtól kb.hét kilométerre. Közigazgatásilag Váradhoz tartozott, de inkább falu jellege volt, különösen, hogy az ottlakók jó része mezőgazdaságból élt. Szüleimnek első gyermeke voltam; édesanyám éppen húsz évvel idősebb, mint én. Anyai nagyszüleimnek én lettem az első unokája. Mindezt csak azért jegyzem meg, mert ezek a tények meghatározóak voltak az életemben. Húgom közel kilenc, öcsém pedig tizenegy évvel utánam született. Sokáig részem volt az egyedüli unoka kiváltságaiban, aztán meg abban, hogy a tesvéreimnek pótmamája lettem. Mindkettőért nagyon hálás vagyok a sorsnak.
Nyolc osztályt a Hegyen végeztem, 9–10-be Váradra jártam. Utána dolgozni kezdtem egy cipőgyárban, és estiben történelem-filozófia szakon folytattam a tanulmányaim. Az első félév után vezették be azt a rendeletet, mely szerint magyarul ezeket a tárgyakat nem oktathatják, így átiratkoztam mechanika szakra, mert az magyarul volt. Itt érettségiztem. Főiskolára Göteborgban iratkoztam be, 43 évesen. Szocionómiát végeztem, aztán az egyetemen két évig vallástudományt tanultam. Nagyon élveztem tanulni, s igazán kiváltságos helyzetben voltam az utolsó évek alatt, mert akkor már a két nagyobbik gyerekünk is egyetemre járt, gyakran találkoztunk a szünetekben, s örökké volt megvitatnivalónk a tanultakkal kapcsolatban.
 
- Fiatalon alapítottál családot. Férjed, Tóth Károly Antal író neve nemcsak írásai által ismert sokunk számára. A Ceausescu-sanyargatta Romániában egyike volt azon merész embereknek, akik mertek szót emelni a túlkapások, a magyarok elleni intézkedések ellen, a szamizdad kiadványokra gondolok, amelyek szerkesztésében, terjesztésében Te is tevékenyen részt vettél. Megkérlek, néhány mondat erejéig beszélj erről a közös munkátokról.
 
- Tizenkilenc éves voltam amikor Karcsival összekerültünk s ezáltal belecsöppentem egy szellemileg pezsdítő, tevékeny életbe. Õ akkor már gazdag tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezett az Ady Endre Irodalmi Kör vezetésében és szervezésében; mellette magam is bekapcsolódtam, s később bekerültem a Kör vezetőségébe. Nagyon tevékeny és élménydús esztendők voltak, sokminden belefért ezekbe az évekbe. Még az is, hogy többekkel együtt magyar irodalmi lapot akartunk indítani Váradon, amiből ugyan az ismert politikai helyzet miatt semmi sem lett, de nagyon sok tapasztalati hozadéka volt.
1982-ben az Ellenpontok halálosan komoly kaland volt. Ezt akkor is tudtuk, hiszen azokban az években az ember kevesebbért is a szabadságával vagy az életével fizethetett. Amit azonban akkor mi Karcsival ketten még nem tudtunk – talán hála az Úrnak – az az, hogy egész további életünk alakulásában keservesen fontos szerepe lesz az Ellenpontok „utóéletének”.
Azt szokták mondani, a tények makacs dolgok. Magam azonban ámulva tapasztalhattam, bizonyos esetekben milyen cinikus módon íródik a történelem, a népmesei elemeket a mítosz rangjára emelve.
Magam a szerkesztőségi megbeszélésekben, egyes anyagok legépelésében, a lap sokszorosításában vettem részt. A sokszorosított s alaposan becsomagolt anyagot - nagyon lelkiismeretlen módon - a szüleimnél helyeztem el megőrzésre, anélkül, hogy ők ismerték volna a csomagok tartalmát.
Nem akarok az Ellenpontoknál itt sokat időzni, hiszen az elmúlt húszvalahány évben több írás jelent már meg vele kapcsolatban. Könyv is jelent meg róla; dokumentumfilmet is készítettek a közreműködőkkel, amely többször került adásba különböző tévécsatornákon. A világhálón az Ellenpontok teljes anyaga is megtalálható.
Fontosnak tartom azonban elmondani: mennyire sajnálom, hogy az erdélyi magyarság történetében és életében az Ellenpontok (különösen a 8. számban közölt Memorandum és Programjavaslat) érthetetlen módon máig nem került méltó helyére. Meggyőződésem, hogy a megváltozott körülmények ellenére is lenne aktualitása, és széleskörűbb ismerete erősíthetné a közösségi tudatot.
 
- Ezek után azt, hogy miért, meg sem kérdem, csak azt, hogy mikor menekültetek ki Svédországba, hol telepedettek le?
 
- Három és fél évig próbáltunk otthonra találni Budapesten, aztán Göteborgban kötöttünk ki 1988-ban. Állandó letelepedési engedélyt nem kaptunk, ezért volt egy kilenchónapos kanadai kitérőnk is, ezután 1989-ben – immár a svéd letelepedési engedély birtokában – újra Göteborgba érkeztünk, azóta is itt élünk.
 
- Egy tångagärdei önképzőköri táborban találkoztam veled és családoddal. Mikor kapcsolódtál bele a svédországi magyarok nyelvőrző munkájába, mikor lettél az Õrszavak Egyesület vezetőségi tagja?
Milyen feladatot vállaltál az egyesület rendezvényeinek szervezésében?
 
- Az önképzőköri táboroknak óriási szerepe volt abban, hogy jónéhány viszontagságos év után valahol otthon érezzük magunkat ebben a világban. Zsuzsa lányunk és Péter fiúnk – szinte azt mondhatom – ott nőttek fel, a már itt született Marci fiúnk pedig később az anyanyelvi táborban ismerkedett a sajátságosan magyar tångagärdei világgal. Nyaranta vele mentem a táborba, s kezdetben a kicsikkel foglalkoztam, később a nagyokkal sikerült megtalálnom a hangot. Az ott végzett munkán keresztül kerültem be a vezetőségbe is. A tanításon kívül az egyes táborok elméleti előkészítése és részben szervezése lett a munkám. De azt Te is tudod, hogy a szerepek nem különülnek el szigorúan ebben a mi kicsi csoportunkban!
Az elmúlt két évben tanítani, sajnos, nem tudtam. Marci is kinőtt a táborból, de ha odanő, akkor hozzuk majd Ebbát, az unokánkat.
A Szülők Iskolája nagyon a szívemhez nőtt; örülök, hogy sikerült néhány nagyszerű pedagógust, egyben remek embert meghívnunk előadást tartani, kicsit az ő meglátásaik alapján is önmagunk helyzetéről eltöprengeni, elbeszélgetni. Igazán kár, hogy a gyér érdeklődés miatt nem folytathatjuk.
 
- Mi a véleményed a svédországi magyar munkáról? Mit tennél jobban, mit változtatnál az egyesületek tevékenységében?
 
- Én nem látok rá az egész svédországi magyar munkára. Természetesen minden érdekel, de az a szelete, amely az én szívemhez közelebb van a legfontosabb számomra. Talán mert gyerekekkel, ifjakkal foglalkozni egyfajta kegyelmi állapot: az ember úgy érzi, cselekvő részese lehet a Teremtésnek.
Magad is tudod, hányszor jártuk már körbe a hogyan-lehetnénk-jobbak gondolatkörét. Igazából nem tudom min és hogyan kellene változtatni. Meg aztán hiába próbálunk mi bármit, ha nem kapunk visszajelzést. Mindenkinek rengeteg a tennivalója a saját életében, nagyok a fizikai távolságok is az országban. Még azt sem hiszem, hogy az emberek egyszerűen érdektelenek. Inkább azt mondanám, hogy gyakran hamis értékek alapján prioritálunk ebben a mesterségesen felfokozott világban. S ezáltal rengeteg igazi örömtől fosztjuk meg magunkat és gyermekeinket.
 
- Hogyan látod gyermekeid, unokád és jövendő unokáid, általában az itt született, itt élő gyermekek jövőjét a magyarság szempontjából?
 
Nem látom, Ildikó. De nem azért, mert pesszimista vagyok ebben a kérdésben. Csak szerintem nagyon kiszámíthatatlan. Nem tartozom a vészharangot kongatók táborába, már csak azért sem, mert akkor nem tudnék létezni, működni. Az biztos, hogy ha a család, a szülők, nagyszülők nem tesznek meg mindent, ami lehetőségük van és ami hatalmukban áll, hogy a gyerekeik otthon érezzék magukat a magyarságukban, akkor hiába várjuk a csodát. A mások hatása, a barátok, az egyesületi életben és közösségekben szerzett élmények és tapasztalatok nagyon sokat hozzáadhatnak, de az alapot, mint minden máshoz is, a család adja. Nem kell megijedni, ha nincs azonnali eredmény. Gyakran a gyerekeinknek sem könnyű, csak nem mindig beszélnek róla. Az, amit szeretettel, örömmel, természetesen adtunk tovább, élni és működni fog bennük. Lehet, hogy nem akkor és úgy, ahogy elvárnánk, de elveszni nem fog. Csak minden ki kell fussa a maga küzdelmes körét, hogy aztán megerősödve visszatérhessen az eredethez. Tudom, mert megtapasztaltam.
 
Köszönöm szépen a beszélgetést!
Kérdezett: Tóth Ildikó
 

 

Folytatjuk az Őrszavak Magyar Nyelvápolók Egyesülete vezetőségének bemutatását
 
Beszélgetés Szűcs Sándorral, aki feleségével és két fiával Göteborgban lakik; mestersége szakács.
 
Szerinted mi a szakács dolga egy anyanyelvi táborban?
 
Megpróbálni a táborban étkező gyerekekkel minél több magyar ételt megismertetni. A magyar identitás sokféle szálon, kötődésen és élményen keresztül alakul ki bennünk, s ennek szerves részét képezi a magyar ízek élménye, a magyar étkezési szokások megismerése. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mi a gyerekek többségének kedvenc étele.
 
f_08.jpg
Szűcs Sándor az Őrszavak
vezetőségének tagja, az anyanyelvi
táborok szakácsa
 
Hogyan élted meg azokat a táborokat, amelyekben te voltál a szakács? Mit csinálnál azóta másképpen?
 
Az első tábor rengeteg munkával és stresszel járt, hiszen nem volt semmilyen tapasztalatom arról, hogyan működik egy ilyen tábor, s az is megnehezítette a dolgomat, hogy a konyha alacsony felszereltségű volt. A feleségemmel úgy gondoltuk, hogy a főétkezés kétfogásos legyen, de a két tűzhely ezt nem tette lehetővé. Az akkori terveinket, valamint az étlapot teljesen át kellet írnunk. Semmit nem csinálnék másként, csak másképpen közelíteném meg a dolgokat. Felfogásom szerint az étel minősége nem tükrözheti a konyha felszereltségét, ezért ha jó ételt akarok főzni, az mindig sok munkával jár. A táborba jövő gyerekeknek nem adthatunk bármit, hiszen nem csak az a fontos, hogy jóllakjanak.
 
Hogy kerültél az egyesület vezetőségébe?
 
Az első tábori részvételünk után választottak be feleségemmel együtt a tábor vezetőségébe. A feleségem azóta lemondott a tisztségről azzal a meggondolással, hogy úgyis mindent megbeszélünk és együtt csinálunk, nincs értelme mindkettőnk vezetőségi tagságának. Jöjjön helyette valaki más. Sajnos, egyéb elfoglaltságom miatt én sem tudok mindig részt venni a vezetőség munkájában, de legalább mentálisan követem.
 
Miért tartod fontosnak az egyesület munkáját?
 
Az egyesület legfőbb célkitűzése az anyanyelv megőrzése, ápolása és fejlesztése, ami nagyon összetett feladat. A Svédországban élő magyarok gyermekei ha évente csak 10 napra is eljönnek a táborba, hamisítatlan magyar közegbe kerülnek, ahol barátságok, szerelmek kötődnek, és nem utolsó sorban tudással gyarapodnak. Már "csak" ezért is érdemes dolgozni.
 
Milyen élményeid vannak a táborról, mit tartasz jónak, vagy kevésbé jónak?
 
A táborban szerzett, felnőttekkel kapcsolatos élményeim vegyesek. Többnyire sok áldozatkész, odaadó emberrel találkoztam, akik tényleg mindent megtettek annak érdekében, hogy jól működjön minden, s hogy a gyerekek élményekkel gazdagodva menjenek haza. Viszont találkoztam olyanokkal is, akik valahogy nem tudtak felnőni ehhez a feladathoz. Velük valószínűleg nem találkozunk újra...
 
Rendkívül jónak tartom a témaválasztásokat. Azokon a táborokon, amelyeken részt vettem, a meghívott pedagógusok és művészek kitettek magukért, és mi a feleségemmel csak sóvárogva néztük a történéseket a konyhaablakból.
 
Beszélj a családodról - feleség, gyerekek, nagyobb család.
 
Göteborgban élek a feleségemmel és két kisfiammal. Az idősebbik fiam, Ádám Csaba, 11 éves, ő Budapesten született. A kisebbik, András Móric, aki lassan 2 éves, már itt, Göteborgban. Édesanyám és a feleségem szülei Nagyváradon élnek, a rokonságának többi része Budapesten. Két nővérem és családjuk már több éve itt élnek Göteborgban. Sajnos, fiatalabbik nővéremet három éve elveszítettük, s ezt sem én, sem a család többi része nem tudta a mai napig feldolgozni.
 
Egy beszélgetésünk alkalmával svédországi létünkre reflektálva azt mondtad, hogy ez választott kényszerűség. Hogyan kerültetek Svédországba, mióta vagytok itt, hol dolgoztál illetve dolgozol?
 
Magyarország 2004-es uniós csatlakozása tette fel nálunk az i-re a pontot, s amit már - különböző okok miatt - rég terveztünk, azt 2004 novemberében megvalósítottuk. Vagyis családommal és sok bőrönddel megérkeztünk Göteborgba. Testvéreimnek köszönhetően minden nagyobb megpróbáltatás és trauma nélkül elkezdhettük svédországi életünket. Úgy gondoltam akkor, hogy nagyobb megpróbáltatás az akkor 5 éves kisfiamra, Ádámra vár, hiszen amikor az előiskolát elkezdte, egy szót sem beszélt svédül. Végül nagyon ügyesnek bizonyult s viszonylag hamar beilleszkedett. Feleségem, Kati, nehezen élte meg a szüleitől, testvérétől és az otthoni rokonoktól való elszakadást.
 
Elvileg nekem volt a legkönnyebb dolgom, hiszen én már többször voltam Svédországban, s ahogy megérkeztünk, már volt munkahelyem. Csakhogy előző alkalmakkor egyedül voltam itt, most pedig a családomért érzett felelősség határozta meg számomra az itteni kezdést.
 
Első munkahelyemen, a Wojarszki elnevezésű lengyel vendéglőben nem volt könnyű dolgom. Különösen kezdetben kiszolgáltatott helyzetben voltam, s ezt a főnököm nagyon jól tudta, és ki is használta. Sokat kellett nyelnem, ezzel együtt állandóan úgy éreztem, hogy fejem fölött lóg Damoklész kardja. Itteni elindulásunk pedig az én munkámtól függött, boldogulásunk azon alapult.
 
Ezt a vendéglőt később eladta a tulajdonos, engem pedig megkeresett az Arany Prágához címzett cseh jellegű étterem tulajdonosa, s megkérdezett, hogy nem akarok-e nála dolgozni. Itt sem volt könnyű bizonyítani, de azt hiszem jól sikerült, mert ma már én vagyok a vendéglő konyhafőnöke. Felelősségteljes munka, de nagyon szeretem csinálni. Sok javításra, változtatásra vonatkozó ötletem van; fokozatosan haladok a megvalósításukkal.
 
Szeretek bejárni dolgozni, több okból is. Olyan ételeket készíthetek, amelyekhez igazán értek, s adott az alkotás szabadsága, ami egy szakácsnak nagyon fontos. A másik lényeges dolog az, hogy a munkahelyi hangulat, a kollégák egymáshoz  és a munkához való hozzáállása lehetővé teszi a jó közérzetet. Mind a főnököm, mind a kollégák nagyon rendesek. Itt most jól érzem magam, s remélem ez így is marad.
 
Mit tapasztalsz, milyen az érdeklődés a közép-európai ételek, ezen belül a magyar ételek iránt?
 
Ami a közép-európai - és azon belül a magyar ételek - iránti érdeklődést illeti, nyugodtan mondhatom, sokan szeretik és ismerik ezeket az ételeket. S vannak, akik meg szeretnék ismerni, tehát az érdeklődés állandó. Ez teszi lehetővé a vendéglő folyamatos működését. Szerintem nagy hiánya a városnak és a  göteborgi magyar életnek egy magyar étterem - és ezt nem csak gasztronómiai szempontból vélem így.
 
Hogy érzed magad a bőrödben? Mondj három dolgot amit szeretsz, s mondj hármat, amit nem.
 
Alapjában véve jól érzem magam. Néha talán kevés idő jut a hobbiimra. Nagyon szeretek ugyanis elektronikával foglalkozni, zenét hallgatni és legújabban fotózni. Ha egy másik szakmát kellene választanom, akkor hangtechnikus vagy rádiós műsorvezető lennék legszívesebben. Amit nehezen viselek, az a göteborgi időjárás, és azon belül is a jól elkülönülő évszakok hiánya.
 
Hogyan jelenik meg a kétnyelvűség nálatok?
 
Itthon természetesen csak magyarul beszélünk. Barátaink jórésze magyar, de vannak a munkám révén szerzett lengyel barátaink is. Velük viszonylag ritkán találkozunk, de bármikor számíthatunk egymásra. Svéd barátaink még nincsenek A nagyfiúnk jár magyarórára, amit nagyon fontosnak tartunk. Remélhetőleg továbbra is meglesz a lehetőség arra, hogy gyerekeink magyarul is tanulhassanak. A svéd nyelvet csak házon kívül használjuk hivatalos ügyek intézésekor, munkahelyen, iskolában - vagy ha a szomszéddal beszélünk.
 
Milyen terveitek vannak a jövőre vonatkozóan?
 
Terveink között szerepel a családbővítés: van két szép fiúgyermekünk, de szeretnénk a női vonalat is erősíteni, ha az égiek is megengedik. Mindannyian szeretnénk egy kislányt is a családba.
Valamikor szeretnénk egy hosszabb kirándulást megejteni Erdélybe. Ami pedig a munkát illeti, sokat foglalkoztat egy magyar étterem indítása. Szívesen működtetnék egy ilyen éttermet, azt hiszem, az itteni magyarok számára egyebek mellet ez egy közösségépítő lehetőséget is jelenthetne. De ez még nagyon távoli terv; az is lehet, hogy csak egy álom. Bár jó tudni, hogy az álmok néha teljesülnek.
 
 
Kérdezett: Tóth Ilona
 

 
 
Most induló sorozatunkban bemutatkozik a Svédországi Nyelvápolók Egyesületének vezetősége. A kapcsolatfelvétel megkönnyítése, az Egyesület munkájának jobb megismerése végett a Híradó következő számaiban a vezetőség egy-egy tagja vall életéről, munkájáról, célkitűzéseiről.
Az Egyesület alapvető célkitűzése az anyanyelv megőrzésének, ápolásának elősegítése Svédországban. A Szülők Iskolája elnevezésű, évente megrendezésre kerülő találkozónk azt a célt szolgálja, hogy illetékes szakemberek segítségével megbeszéljük a gyermeknevelés, az anyanyelv megőrzésének, fejlesztésének mindenki számára fontos összetevőit, örömeit és gondjait.
A tångagärdei nyári anyanyelvi táborunk pedig nagyszerű alkalom gyermekeink számára, hogy mind érzelmileg, mind szellemileg élménydús, családias közösségben gazdagodjanak.
Kérünk mindenkit, akit érdekel a munkánk, tevékenységünk, hogy hívjon bennünket, írjon nekünk! A szülőket szeretettel várjuk a Szülők Iskolájába, a gyermekeket pedig augusztusi táborunkba.
 
EZ A KETTŐS ÉRZÉS VAN MOST BENNEM...
Beszélgetés  Cseh Andreával
 
Mióta élsz Svédországban és hogy kerültetek ide?
 
2002 júniusában költöztem családommal Svédországba. Azelőtt Sopronban éltünk, a férjem ott dolgozott röntgenorvosként. Részint szakmai fejlődés, részint valamivel több kereset reményében érdeklődött nyugati álláslehetőségek iránt. A Magyar Radiológus Társaságon keresztül értesült arról, hogy Svédország, s azon belül Nyugat-Göta régió radiológus és patológus szakorvosokat keres. Így, szervezett körülmények között jött ki dolgozni 12 társával együtt. Uddevallában kapott olyan állást, ami tetszett neki, s így telepedtünk le itt, immáron hét és fél esztendeje.
 
f_09.jpg
Cseh Andrea
 
 
Mesélj egy kicsit magadról,a családodról!
 
Két gyermekünk van, a tizenhét éves lányunk gimnáziumba jár, a fiúnk pedig az általános iskola nyolcadik osztályát végzi az idén. Én általános iskolai tanárként végeztem biológia-technika szakon, de csak pár évet dolgoztam a szakmámban. Először a gyermekek, később egyéb körülmények miatt döntöttünk úgy, hogy otthon maradok a családi tűzhelyet őrizni, a hátországot biztosítani a család számára. Ez különösen akkor vált fontossá, amikor ideköltöztünk.
Természetesen elkezdtem a nyelvet tanulni, egy év múlva az angol nyelvet is felvettem, de a legfontosabb feladatomnak mégis azt éreztem, hogy a családnak nyugodt otthont biztosítsak. Sokmindent kellett ellensúlyoznom a gyermekeim számára, elsősorban az otthon maradt családtagok( nagymama, nagypapa stb) és a barátok hiányát. Jobban élünk, anyagilag sokat haladtunk előre, de az otthon maradottak mindig hiányoztak nekünk. Mikor a gyermekeim kicsit nagyobbak lettek, a Munkaelosztó támogatásával óvónőnek képeztem át magam a göteborgi egyetemen. Tanulmányaim befejezése után állast kaptam, s azóta kisgyermekekkel dolgozom, amit nagyon szeretek.
 
 
Hogy érzitek itt magatokat, mi az, amit szerettek, mi az, ami hiányzik? Hogy kerültetek kapcsolatba itt élő magyarokkal?
 
Svédországban nagyon jól érezzük magunkat, csak a barátaink s a rokonok hiányoznak nagyon. Emiatt utazunk haza, Magyarországra, nyaranta, s töltünk otthon legalább egy hónapot, hogy feltöltődjünk, s együtt legyünk a szeretteinkkel.
Természetesen itt is találtunk barátokat, s ezt elsősorban az Egyesületnek, illetve a tábornak köszönhetem. A magyar szó, a hasonló gondolkodás nagyon hiányzott. A kultúrát is meg akartam őrizni, illetve továbbadni a gyermekiemnek, de ez egyedül nagyon nehéz volt. Szerettem volna találkozni olyanokkal, akiknek hasonló korú gyermekeik vannak, s így az esetleges találkozásokat ők is élvezik, szorgalmazzák. Így találtam meg Tompa Annát, s az anyanyelvi tábort, ahova már a második itt töltött év után jelentkeztünk. Mivel a gyermekeim akkor még kicsik voltak, s én is szabad voltam egész nyáron, jelentkeztünk mindhárman, s részt vettünk a számunkra első táborban. Én pedagógusként, a gyermekeim táborlakókként.
Azt hiszem, egy csodát éltünk át akkor! Végre találkoztunk olyan emberekkel, akiket eddig nagyon hiányoltunk az életünkből, s úgy éreztük, megtaláltuk a helyünket Svédországban. Mindhárman barátokra tettünk szert, ezek a barátságok azóta is tartanak. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, mindig van itt is olyan ember, akire számíthatunk, akitől tanácsot kérhetünk, vagy akivel egy jót beszélgethetünk.
Az első táborozásunk végére nagyon elfáradtunk, de azt hiszem, ha akkor megkérdeztek volna bennünket, abban a pillanatban újra kezdtük volna azt a nyolc vagy kilenc napot. A tábor varázsa egész évben kísért bennünket; alig vártuk a következő nyarat, hogy mehessünk megint!
Jó néhány táborban részt vettünk a következő években, aztán jött két év, mikor rajtunk kívülálló okok miatt nem tudtunk menni. Időközben a gyerekek is megnőttek, s a lányom lassan kinőtt a táborból, a fiam pedig nem akart egyedül menni. Ezért voltam nagyon boldog, mikor tavaly elhatározta, hogy a nővére nélkül is részt vesz a foglalkozáson s szerintem maradandó élményekkel feltöltődve jött haza. Így természetesen az idei nyaralásunkat is úgy kell időzítenünk, hogy Magyarországról visszaérjünk a tábor kezdetére, mert neki csak a táborral lesz teljes a nyár.
 
Hogy kerültél A Nyelvőrzők Egyesületének vezetőségébe?
 
 
A Nyelvőrzők Egyesületébe épp a tábori munkám révén kerültem. Mivel állandó tagja voltam a tábornak, teljesen természetes volt, hogy kibővítsem a tevékenységemet, így eleget tettem Tompa  Anna felkérésének és tagja lettem Nyelvőrzők Egyesülete vezetőségének. Feladatomul a pénztárosi tisztséget kaptam, e tevékenység mellett feladatom a szülőkkel való kapcsolattartás, így meg lehet engem keresni ügyes-bajos dolgokkal, illetve nálam lehet jelentkezni a táborba. A munkámnak ezt a részét nagyon szeretem, a pénztárosi tevékenység az egyesület elnökétől való nagy földrajzi távolság miatt kicsit nehézkesebben működött. Így tavaly, 2009-ben a tábor zárásakor megtartott közgyűlésen pénztárosi tevékenységemtől ugyan megváltam, de a levelezés, a kapcsolattartás továbbra is az én feladatom maradt.
 
Mit jelent számodra az Egyesület munkája?
 
 
Szerintem nagyon fontos az Egyesület a munkája; sokat segít az itt élő, nyelvüket megtartani akaró magyaroknak és gyermekeiknek. Nagyon nehéz megtartani a kultúránkat, a nyelvünket idegen országban, főleg, ha nincs a környékünkön magyarajkú ember, mint nálunk, Uddevallában. Szerintem  az Egyesület által létrehozott Szülők Iskolája  remek lehetőség nekünk, szülőknek, hogy gyermekneveléssel kapcsolatos előadásokat hallgassunk, megbeszéljük a hallottakat, valamint véleményt cseréljünk. Együtt talán könnyebben találunk megoldást mind az egyéni gyermeknevelésben jelentkező, mind a körülményeinkből származó közös gondjainkra.
 
Hogyan oldjátok meg, hogy ne szakadjatok el a magyar kultúrától, hogy gyermekeitek ne csak megőrizzék, hanem fejlesszék is magyar nyelvtudásukat?
 
Mint azt már említettem, nagyon nehéz dolog kétnyelvűnek lenni egy idegen országban. Sokat küszködünk ezzel mi is. Számunkra természetes, hogy itthon, a családban magyarul beszélünk egymással, s csak akkor váltunk nyelvet, ha svéd vendégeink vannak és tekintettel akarunk lenni rájuk. Mikor hét évvel ezelőtt ideköltöztünk, mindent megtettünk annak érdekében, hogy gyermekeink svéd nyelvtanulását segítsük. Még Magyarországon beszereztünk svéd nyelvű videókat, zeneszámokat, könyveket, s amikor csak lehetett és a mi nyelvtudásunk megengedte, akkor gyakoroltuk velük a svéd nyelvet. Aztán teltek az évek, s rádöbbentünk, hogy a svéd nyelvet a gyerekek úgyis megtanulják az iskolában a társaiktól, illetve a tanároktól; a mi feladatunk, hogy megőrizzük a magyar nyelvet számukra, s a magunk számára is. Azonkívül biztosak voltunk benne, hogy ha a magyar nyelvet alaposan megtanulják, akkor sokkal nagyobb lehetőségük van arra, hogy a svéd nyelvet is jól elsajátítsák. Az egyetemi tanulmányaimból is emlékeztem, hogy milyen fontos a gyermekeknek az anyanyelv! Így váltottunk, s már nem kimondottan a svéd DVD-ket gyűjtöttük, hanem a magyarokat, s szigorúan a magyar nyelv az itthon, a családban használatos nyelv. Felfedeztük, hogy a gyerekek nagyon gyorsan tudnak alkalmazkodni, váltani egyik nyelvről a másikra, ha szükséges. Azt is fontosnak tartottuk, hogy ne csak megőrizzék, hanem fejlesszék is a magyar nyelvtudásukat, hiszen gyermekek még, s nagyon sok magyar szóval nem találkoztak eddigi életük során. Ebben csak mi felnőttek, szülők tudunk segíteni nekik. Sajnos, nincs a környékünkön magyar tanár, így ez is az én feladatom lett. Rendeltem magyar tankönyveket, s tanultunk magyar helyesírást, nyelvtant, kevés irodalmat. Sajnos, a történelem kimaradt, már nem jutott rá idő. Ezt ellensúlyozandó, igyekszünk minden évben egy új országrészt megismertetni velük Magyarországon. Minden nyáron hazautazunk, s legalább egy hónapot otthon töltünk. Ilyenkor lehetőség nyílik egy kis történelemtanulásra is, s természetesen azokra a találkozásokra, amiket egész évben hiányolunk - a nagyszülőkkel, a barátokkal. Úgy gondolom, attól, hogy ők magyarnak érzik magukat Svédországban is, csak többek, s gazdagabbak lesznek. Itt szeretnék valami nagyon jó lehetőséget megemlíteni.
Leányom 10 éves volt, amikor kiköltöztünk, és gyakran hiányolta a barátait, akik otthon maradtak Sopronban. Minden nyáron találkozik ugyan velük, de ez nem elég számára. S azonkívül néha arra is panaszkodott, mennyire más itt az iskola, biztosan nehezebb, mintha Magyarországon tanulna. Ebben az időben találkoztam egy szavalóversenyen Tångagärdén Tölli Balázs úrral, aki a soproni Berzsenyi Dániel Evangelikus Líceum igazgatója, és aki felajánlott egy csereprogramot. A program lényege, hogy magyar ajkú gyermekeket fogadnak a gimnáziumban egy-két hétre. Az elszállásolás egy olyan családnál történik, amely később maga is kiküldi gyermekét Svédországba. A szülőknek csak a repülőjegyet kell megoldaniuk.
E lehetőséggel élve lányom két évvel ezelőtt tíz napot töltött a soproni gimnáziumban, s a barátnője ugyanígy jöhetett 10 napra az itteni általános iskolába. Azt hiszem, mindkét kislány sokat gazdagodott e lehetőség kihasználása által. A lányom ízelítőt kaphatott az ottani gimnázium életéből, s rádöbbent, hogy ott többet kell tanulniuk a gyermekeknek... Maradandó barátságokat is kötött, a „cserekislány” pedig itt, Svédországban megerősítette angoltudását, s szintén megismerhetett egy számára ismeretlen oktatási rendszert. A svéd iskolaigazgatók szívesen fogadnak cserediákokat ,gyakorlatuk is van benne, hiszen más országok iskoláival is van kapcsolatuk. Szerintem érdemes kihasználni ezt a lehetőséget. Ha valakit ez érdekel, Tóth Ildikónál lehet érdeklődni a csere megoldásának módjáról. 
 
Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
 
 
Egyelőre itt élünk, s dolgozunk. Én nagyon boldog vagyok, hogy hét év után végre elkezdhettem dolgozni. Itt mindenünk megvan, amit az ember kívánhat magának, az anyanyelvi tábor révén barátokat is szerezhettem. A szívem mégis haza, szülőhazámba húz, szívesen költöznék vissza, ha a gazdasági helyzet megengedné. Idős szüleinknek is szükségük lenne ránk. Szóval, ez a kettős érzés van most bennem, s nem tudom mit hoz a sors. Szeretnénk biztonságban felnevelni a gyermekeinket. Közben igyekszünk gyakran hazautazni, segíteni a szüleinknek, s persze feltöltődni, együtt lenni az otthoni barátainkkal.
 
Kérdezett: Tóth Ilona
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2022. december 27.
Uraji köd / Fotó: Antal József Kedves Híradó Olvasók!
Tovább
Tao Te King

Tao Te King

Könyvespolc 2022. december 27.
Pár útravalót már felpakoltam erre a képzeletbeli könyvespolcra azokból az olvasmányokból, melyek az embert az olvasás örömén túl, mintegy segítőtársként kísérhetik életútján. Szóba került már jó pár meghatározó név, eszme, vallás, de ma álljon itt egy igazi klasszikus, amely immáron…
Tovább
„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

Képzőművészet 2022. október 23.
2022 Angi István: Hegyek napsütésben, akril - vászon 2022.07.07 – 08.31. Bárczay kastély galériája, Felsőzsolca. Mintegy két tucat frissen készült olajfestmény és körülbelül ugyanennyi, főleg fából készült kisplasztika fogadja a látogatót Angi István kiállításán. A képek figuratívak, a legelvontabb alkotásokon…
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább
„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

Portré 2022. október 23.
Jégkorong kapus, többszörös magyar válogatott, egyben az első magyar játékos, aki az észak-amerikai jégkorong ligák legfelső osztályában játszott (NHL). 2008-ban tagja volt a szapporói jégkorong-világbajnokság győztes csapatának, de részt vett a 2009-es A csoportos jégkorong-világbajnokságon is. Kisgyerekkorban kezdett jégkorongozni, hatévesen…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Mindössze néhány héttel a rendkívül jól sikerült SOMIT családos tábor után egy hétvége erejéig (2022. október 21. és…
Újra elindulóban az ifik társasága

Újra elindulóban az ifik társasága

A tavaszi közgyűlésen bemutatkozott hat magyar fiatal, akik akkor lelkesen meséltek a jövőbeli céljaikról és arról, hogy miképpen…
Pedagógusok a házban

Pedagógusok a házban

A jó pedagógus olyan, mint a télen a kamrában lógó szárazkolbász, szalámi: minél több van belőle, és minél…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME