A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Élt egy öreg kecske, és a kis gidója.
Drága szemefénye, aranyos bimbója.
Hajnalban fürdette, széltől is féltette.
Ezüst patak partján szedett, lágy fűvel etette.

Nagy fogú farkasról mesélt neki sokat,
Elviszi a gidót, hogyha szót nem fogad.
Viszi az erdőbe, hamm, bekapja ottan,
Hallod, hogy ordít, most is a vadonban?

Hallgatott a gida, a mesére szépen,
Kis fejét lehajtja, az anyja ölében.
Ugye én jó vagyok, nem visz el a farkas?
Jó vagy kicsi gidám, csak mindig rám hallgass!

Én most megyek a mezőre füvet szedni,
Jól bezárd az ajtót, ne jöjjön be senki.
Megy az öreg kecske, pillangós mezőre
Már az erdőszélen, fehérlik a szőre.

Míg szedi a füvet ezüst patak partján,
Kopogtat a farkas, mint egy szelíd bárány.
Gidócskám, gidócskám, aranyos szentecském,
Hajnalban született, cukros, kicsi kecském.
 
Eressz be, bocsáss be, aranyos kis szentem.
Zölderdőben fehér gyöngyvirágot szedtem.

Megköszönöm szépen a jóságát bácsi,
De én a virágra nem vagyok kíváncsi.

Édesanyám mondta, hogy be ne bocsássam,
Tágasabb odakint, követem alássan.
Jön az öreg kecske, látja, hogy mi történt.
Szalad batyujával, a vadászhoz tüstént.

A vadász a nagyfogú farkast lelőtte,
mert ez a kis család, kedves volt előtte.
Úgy örült a kecske, ugrált a gidócska,
Tetejézve hullott rá, édesanyja csókja.

 

ForrsPixabay

 

 

Úgy is kezdhetném a történetemet, hogy hol volt, hol nem volt, valamikor réges-régen… Mondom, így is kezdhetném, mert tényleg nagyon régen történt első találkozásom a szentjánosbogarakkal.

Az úgy volt, hogy kisgyerekkoromban a mi családunk ritkán utazott el ismeretlen helyekre. Egyrészt mert nem lehetett, mindenkinek abban az országban kellett élnie, ahova született. No meg pénz se nagyon volt, beosztással kellett élni. Nem is vágytunk távoli helyekre, úgy volt jó nekünk, ahogy volt. Unokatestvéreimmel, öcsémmel legtöbbször nagyszüleinknél töltöttük a vakációt. Egyszer a hegyekben nyaraltunk, az is felejthetetlen élményt nyújtott számunkra, és egyszer a szülővárosunkhoz közeli nyaralóhelyen, Sztánán. Erre az alkalomra nem is a szép táj miatt, hanem egy igazán különleges élmény miatt emlékszem olyan élénken és szívesen. A sztánai nyaralóhely tulajdonképpen pontosan azt adta, amire kitalálták: pihenést és kikapcsolódást. Egy elég nagy területen, egymástól jó távol álló, fákkal ölelt, szép kis emeletes házakban nyaranta szobákat bérelhettek a városi életben megfáradt családok. Itt tényleg csak pihenni lehetett, a kiránduláson kívül semmiféle más szórakozási lehetőség nem adódott. Ezért aztán édesanyám, hogy az öcsémmel ne unjuk magunkat, kitalálta, hogy délutánonként sétáljunk le az állomásra, vonatot várni, ugyanúgy, ahogyan a többi nyaraló is tette. Az állomás ilyenkor amolyan alkalmi kaszinóként szolgált. Míg befutott a kolozsvári, majd a váradi vonat, az üdülő közönsége ismerkedett, barátkozott egymással, a távozóktól elbúcsúztak, megnézegették az újonnan érkezőket, kicsit pletykálkodtak. Mikor besötétedett, csapatosan visszasétáltunk a villákba. A vasúti fények – a mindenféle figyelmeztető- és jelzőlámpák –, meg a ritkásan felállított villanyoszlopok segítettek eligazodni, nehogy tiltott területre tévedjünk.

Egyik vasárnap a nyaralók testületileg elhatározták, hogy belátogatnak a faluba. Hazafelé menet a jókedvű társaság rábeszélte anyánkat, hogy ne a rendes úton térjünk szállásunkra, hanem tartsunk velük a némileg hosszabb úton, mely az erdőn vezetett keresztül, és sokkal szebb volt, mint a vasút melletti. Mikor útnak indultunk, már szürkülődött, mire a fák közé értünk, már kimondottan sötét lett. És ahogy mind bennebb haladtunk az erdőben, egyre sötétebb. Elcsendesedve, fáradtan botorkáltunk, mi gyerekek kicsit riadtan is, mikor az egyik útszéli bokor felől felvillant egy kis zöld fény.

– Milyen érdekes – gondoltam –, ez egy nagyon pirinyó kis lámpa lehet. Zöld – tehát szabadot jelez. De itt az erdőben minek, kinek, miért? Túl alacsonyan is volt ahhoz, hogy értelme lett volna a jelzésnek. Már éppen meg akartam kérdezni anyánkat, vajon mit jelez az a kicsi lámpa, mikor mintegy varázsütésre, egymás után gyúltak fel a hasonló kis fények. És összevissza, rendszertelenül: az egyik majdnem a földön, a másik a bokor hegyén, a bokrok ágain szétszórva! Rengeteg! Egymillió! Káprázatos volt! Elbűvölve kérdeztem:

– Mi ez?

– Szentjánosbogarak – felelte anyám.

Azonnal meg szerettem volna nézni közelről is ezeket az élő kis lámpásokat, de ahogy az öcsémmel a bokrok felé csörtettünk, a lámpácskák egymás után kialudtak. Anyánk intésére csendben maradtunk, mozdulatlanul vártunk, hátha meggondolják magukat a kis valamik és újra fényleni kezdenek. Nem kellett sokáig várni. Közelebbi, és alapos tanulmányozás végett megpróbáltunk összeszedni egy párat. Egy üres gyufaskatulyába gyűjtöttük össze a puha potrohú, lapos kis bogarakat, mikor szállásunkra értünk, anyánk tanácsára egy picit megnyitottuk a dobozt, hogy levegőhöz jussanak, és kitettük a nyitott ablakba. Éjjel arra ébredtünk, hogy az ablakkeret kísérteties, erős zöld fénnyel világít. A bogaraknak sikerült megszökni, és elárasztották az ablakot is keretező repkény ágait, leveleit. Annyira erős volt a fényük, hogy nem tudtunk visszaaludni miattuk.

Kénytelenek voltunk összeszedni őket, anyánk pedig levitte a kertbe és szélnek eresztette valamennyit. Szóval nem éppen szélnek, mert szárnyuk az nem volt, de eleresztette őket, menjenek Isten hírével. Azért a kíváncsiság hajtott minket, szerettük volna nappali fényben is látni ezeket a kis lámpás bogarakat, de hiába kutattunk utánuk, nem leltünk rájuk. Este azonban boldogan fedeztük fel, hogy nem mentek el, ott vannak a kertben, és világítanak nekünk. Sztánai tartózkodásunk esti programja ezzel megoldódott. Alig vártuk, hogy besötétedjen, hogy öcsémmel egymással versenyezve, számbavehessük a kert szentjánosbogár-állományát! Felosztottuk egymás közt a bokrokat, és versenyeztünk, melyikünk bogarai világítanak fényesebben! Szerettünk volna hazavinni belőlük, de anyánk nem engedte, azt mondta, nem tudhatjuk, jól éreznék-e magukat az idegen környezetben. Azzal vigasztalt, hogy majd jövőre újra láthatunk szentjánosbogarak szolgáltatta díszvilágítást.

Azóta már többször láttam szentjánosbogarat, de olyan sokkal és olyan erős fényűekkel többé nem volt szerencsém találkozni.

 

Tóth Ildikó

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2022. március 16.
Kedves Híradó Olvasók! Minden márciusban annak öröme tölt el, hogy hamarosan itt a tavasz – a természet újjáéled, a tavaszi hérics, a leánykökörcsin, a hóvirág, az erdei szellőrózsa, a különféle kosborok, májusban pedig a piros kígyószisz bontja szirmait. Eszembe jut,…
Tovább
Sötétség (Dark)

Sötétség (Dark)

Könyvespolc 2022. március 16.
Pár éve egyszer már rákattantam erre a sorozatra, de az első évad nyitva hagyott befejezése után kikerült a fókuszból, valahogy nem kerestem rá, hogy lett-e folytatás. Mostanában viszont német nyelvgyakorlásként lepörgettem pár sorozatot a Netflixen, így került elő ismét a…
Tovább
Galériák kínálata Göteborgban télvíz idején

Galériák kínálata Göteborgban télvíz idején

Képzőművészet 2022. március 16.
Grafik i Väst galéria Göteborg. Fia Kvissberg „Játék a színekkel és a formákkal” 2022.01.29.–02.16.
Tovább
„Nekünk, fiataloknak fontos, hogy az érveink eljussanak a döntéshozókhoz!”

„Nekünk, fiataloknak fontos, hogy az érveink eljussanak a döntéshozókhoz!”

Portré 2022. január 01.
Beszélgetés Rácz Zsófia helyettes államtitkárral. Budapesten született 1997-ben, tanulmányait jogász szakon végzi az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, dolgozott az Alapjogokért Központ elemzőjeként, de Magyarország ENSZ ifjúsági delegáltjaként számtalan közösségi szerepvállalás is fűződik a nevéhez. Rácz Zsófia helyettes államtitkárt kérdeztem családról, hitről,…
Tovább
Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Portré 2021. július 06.
Úgy éreztem, a kulturális-közéleti szervezéssel talán többet adhatok vissza a közösségemnek azokból a szellemi javakból, amelyeknek legfőképpen azáltal lettem birtokosa, hogy magyarnak születtem. 1977-ben született Kolozsváron. Régész, történész, közösségszervező, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke. Nős,…
Tovább

Egyesületek

Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

Sajnos a 2021-es év vírushelyzetére való tekintettel egyesületünk tagjai ritkán találkozhattak.
Talpra, göteborgi magyar!

Talpra, göteborgi magyar!

Több generáció együtt a Márton napi sokadalomban Sokféleképp lehet „talpra állni” és tenni, cselekedni egy közösség összekovácsolásáért, megtartásáért.…
Bereczky-Veress Biborka 2021. október 23-i beszéde

Bereczky-Veress Biborka 2021. október 23-i beszéde

Helyszín: Stockholmi Magyar Ház. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója ünnepi szónokának Lakatos Mihály Budapesten élő írót,…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME