forrás: pixabay
Telt, múlt az idő, Danika sok érdekes dolgot hallott, és tanult az óvodában, egyre ügyesebb, okosabb lett. Otthon naponta kiment a kertbe az apukájával, figyelte, hogy a fákon a virágok hogyan hullatják el a szirmaikat. A virágok csupasz kelyhében boldogan fedezte fel a pinduri alma-, körte-, és szilvakezdeményeket. Az eperágyást is érdemes volt naponta felkeresni.
A ribizlibokrokon nagyon hamar kifejlődtek a szőlőfürthöz hasonló, fényesen csillogó, apró, először rózsaszín, majd lassan pirossá váló gyümölcsök. Danika megcsodálta őket is, lopva bekapott egy-két nagyobb szemet.
– Jaj, Apa! Valami majdnem rámszállt!!!
A ribizlibokrok körül méhecskék röpködtek, hiszen a bokrok körül ott virítottak a konyhakerti virágok.
– Látod Danika! – szólt Apa. – Mindenki dolgozik, a szorgos méhecskék gyűjtik a virágport, meg a nektárt, amiből mézet készítenek.
– Igen, tudom, a méz nagyon egészséges, mondta is az óvónéni, hogy mikor fáj a torkunk, együnk mézet, igyunk citromos teát mézzel. Az használ, ugye Apa?
– Igaz, kisfiam – mondta az apukája és megsimogatta okos kisfia fejét. – Gyere, nézzük meg, mi újság a fecskék fészke körül, mert már kibújtak a kis fiókák.
– Apa, mondtad, hogy a cinkék nem az eresz alá raknak fészket. Akkor nézzük meg, vajon az ő fészkük hol van?
– Az nem biztos, hogy látni fogjuk, mert mint már mondtam neked, a széncinegék faodúkba raknak fészket. Nekünk meg nincs a kertben olyan odvas fánk.
– De Apa, akkor nem is látom a széncinkét? – kérdezte Danika szomorúan.
– Dehogynem látod – mondta Apa. – Csak figyeljünk, akkor mindennap láthatjuk, hiszen ő a legszorgalmasabb segítője a kertnek. Azt is javára írhatjuk, hogy egész évben itt marad, nem költöző madár, mint a fecske.
– Tényleg Apa – örvendett a kisfiú –, mondtad, hogy majd ősztől kell jobban odafigyeljünk, hogy kapjon ennivalót. Télen még inkább, mert akkor hideg van és megfagy, ha nem kap enni. De egyelőre nyár van, megfigyelésükre ugye elég csak csendben sétálgatni a kertben?
– Így van – helyeselt Apuka, majd óvatosan leguggolt Danika mellé, és azt suttogta:
– Figyelj kisfiam, nézd, a szilvafa ágán máris ott az egyik cinege. Figyeld csak, hogy röpköd a friss levelek között! Keresi a bogarakat, meg is találja, és jót lakmározik belőlük.
– Jót lakmározik belőlük? – dehát a bogár nem finom! Brr!!
– Az bizony finom – felelte Apuka. – A madárkának bizony finom, igazi csemege, és minél többet fogyaszt belőlük, annál több egészséges alma, körte, szilva jut neked, kisfiam. Ha másként lenne, akkor ősszel te kukacos almába harapnál bele.
– De Apa, én nem akarok a kukacos almába harapni! – pityeredett el a kisfiú. – Mondd, én mit tehetek, hogy minél több cinege legyen a kertünkben, de fecske is, hogy minél több bogárfogyasztónk legyen??
– Hogy mit tehetsz ? – csodálkozott Apa. Már beszéltünk róla. Késő ősztől tavaszig gondoznunk kell a cinegéket, hogy legyen mit egyenek. A fecskék fészkeit nem szabad levernünk, ők tavasszal visszajönnek és megigazítják, vagy ha nagyon tönkre ment a hideg tél alatt, újat készítenek. A széncinkéknek meg ácsolunk majd kis mesterséges faodúkat, olyanokat, amilyeneket a szomszéd bácsi és a barátod rakott ki a kertjük fáira.
Danika megnyugodva ment Apával a lakásba, hogy ő is elfogyassza a finom ebédet.
– Apa, arra gondoltam, vajon a madárkák mit csinálnának, ha azt kellene egyék, amit mi? Ők az én főzelékemre mondanák, hogy „Brrrr”?
(Folytatása következik)
Spádáné Veress Ildikó
- Spádáné Veress Ildikó
- Találatok: 834
