A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Minap munkámmal kapcsolatban az utcákat jártam. Egy kereszteződésben feltűnt egy ember, aki a járókeretén ülve bámult, látszólag a semmibe. És eszembe jutott András. András, a mindenki Andrása, az utca Andrása.

Nem mindig laktam ugyanitt. Régebben egy másik város utcáit róttam ugyanígy, munkaügyben. Akkor kerültem kapcsolatba Andrással.

András egy 50-es évei közepén járó férfi volt, akinek az élete teljesen megváltozott az utolsó két évben. András nem volt mindig az az ember, akinek én megismertem. Andrásnak volt családja, munkája, lakása, élete. Aztán megfordult vele a világ. Beteg lett.

Az első, aki hátat fordított neki, a családja volt. Nem tudtak együtt élni a hangulatingadozásaival, a romló egészségi állapotával. Aztán a munkahelyéről is elbocsátották, finomabban szólva nyugdíjazták. Az addig rendszeres társadalmi életet elő ember, egyszerre eltűnt. Már csak a szociális alkalmazottak és az egészségügyiek nyilvántartásában szerepelt.

Lakásából, az addig kényelmes otthont adó fészekből, már csak a hideg, bútoraitól, szőnyegeitől lecsupaszított, négy rideg fal maradt, de mindez természetesen a saját biztonsága érdekében (mondták a beavatottak).

András egyre több időt töltött az utcán, a sarkon. Már csak akkor ment haza, amikor a szociális munkások jöttek, hogy ételt melegítsenek, vagy a gyógyszereit beadják. Nem szeretett otthon lenni.

Eleinte próbálták rávenni, hogy menjen haza, mert hideg van, mert esik, mert meleg van, mert fúj, mert, mert… de Andrásnak már nem volt hova hazamenni. A lakás már nem volt az otthona, az élete már nem volt a sajátja.

Kinn ült a sarkon, a járókereten. Aki csak felületesen szemlélte, vagy épp csak egyszer arra járt, azt is hihette, hogy a buszra vár, mert mindig a buszmegálló közelében ült. De mi, akik rendszeresen arra jártunk, vagy akik arra laktak, mi tudtuk: András, lélekben, ott lakott.

Hónapokba, talán évekbe telt, mire ez kialakult, de így történt. Eleinte csak az ismerős arcoknak köszönt és azoknak, akik szóba álltak vele. Később mindenkinek. Ha valaki visszaköszönt, azt megjegyezte magának.

Lassan mindenkiről tudta, hol lakik, mikor jár arra, sőt sokaknak a nevét is megjegyezte. Volt, akit idegesített, volt, aki észre sem vette Andrást. De András nem adta fel. Rendületlenül kitipegett nap mint nap a reggeli gyógyszer után a sarokra.

Eltelt néhány év. András a kerület része lett. Ha valami okból késett, a közértben már aggódva emelték szemöldöküket az eladók: – „Láttad ma?”

Mert András nemcsak megkérdezte illemből, jólneveltségből, hogy: hogy vagy? – a válasz érdekelte is. András nem azért köszönt kitartóan, akár morcos, akár derűs arccal közelítettek felé, mert cserébe elvárt valamit, hanem mert András tudta, hogy milyen az, amikor az emberre még rá sem köszön senki. És András meghallgatta az embereket, anélkül, hogy ostoba kérdésekkel félbeszakította volna, és őszintén együttérzett mindenkivel. András nem mesélte el rögtön a legjobb barátjának, amit éppen akkor hallott, de még a szomszédjának sem. Senkinek. Mert Andrásnak senkije nem volt. Csak az utca. A legnagyobb örömöt neki nem az ajándékok jelentették, hanem egy „jó reggelt András!” kiáltás az utca másik oldaláról, vagy egy barátságos integetés az elhaladó autókból.

És ahogy ezt a bácsit néztem ebben a városban, rájöttem: sokunknak, ha nem mindannyiunknak, szükségünk van egy Andrásra. Különösen így Karácsony közeledtével, amikor oly sokan vagyunk egyedül. Egy őszinte, cserébe semmit el nem váró „Boldog Karácsonyt” jókívánságra.

 

Örsi Klára

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME