A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

2014. március 8-án Göteborgban jótékonysági estre került sor. A kezdeményezés Tompa Orsolya és Szabó Tibor, a jönköpingi Hungária Klub vezetőségének részéről indult. 
 
Mindketten aktívan részt vesznek a Svédországban évente megrendezésre kerülő Anyanyelvi tábor szervezésében, lebonyolításában, melynek a Hällebergában lévő Svédországi Ifjúsági Központ (SIK) ad helyet. Bennfentesként mindketten tudták, hogy az ingatlan fenntartásához, fejlesztéséhez támogatásra is szükség van, nem elegendő a rendelkezésre álló keret. Ebből kiindulva kapott szárnyra egy rendezvénysorozat ötlete, melynek célja, hogy az eseményen résztvevők összefogásával további támogatáshoz juthasson a SIK.
 
A gyűjtés eredménye
 
Az elképzelés megvalósításához minden erejüket, anyagi lehetőségüket latba vetve, időt és energiát nem kímélve, első állomásként Göteborgot szemelték ki. Márciusban sor került az első jótékonysági rendezvényre egy zenés-táncos est keretén belül. A résztvevőknek vacsorát is felszolgáltak, előjelzés alapján három variációból lehetett választani.
A legnagyobb közösségi portálon meghirdették az eseményt, továbbá szájról szájra járt a híre, ennek köszönhetően rengeteg felajánlás, segítő kéz jelentkezett pénztárosnak, konyhásnak, felszolgálónak, takarítónak.  

Maday Tünde újabb két arannyal és két ezüsttel gyarapította érmei számát

A két évenkéntmegrendezett műugróMasters svéd bajnokságon, amely nemzetközi versennyel volt összekötve, Maday Tünde újabb bátorságról tanúskodott, amit magas pontokkal is díjaztak a bírók.

Serdülő korában ugrotta utoljára versenyen az egyik legszebb, de veszélyes ugrást: az Auerbach fejest, nyújtott testtel. Most 45 évvel később úgy felbátorodott, hogy megkockáztatta mindkét magasságból. Úgy érzi, hogy 3 méterről még jobban sikerült, mint 1 méterről, mivel 3 méterről több idő áll rendelkezésre a repüléshez. Ez lett a kedvenc ugrása. A maximálisan adható 10 pontból, két bíró is 7 pontra értékelte a teljesítményt.

A következő nagy verseny a holland Eindhoven városban rendezendő Európa Bajnokság, Tünde ott is szeretne eleget tenni a kihívásoknak.

2013. május 25-én a SYMA Csarnokban a kiküldött meghívók alapján sokan gyűltek össze a Svédország bemutatkozik c. programra.

Országpavilon a világfalu közepén

A Pesti Nemzeti Színház jeles színművésze, Szűcs Sándor konferált Észak Fényei tükrében, illetve mutatta be a szereplőket. A Svéd-Magyar Panoráma Világklub elnöke, a dupla elnök (a Pannonia Klubban is) Rosenheim Ilona, a 2012. február 22-én megalakult Svéd-Magyar Panoráma Világklubról, a svédországi magyarok klubéletéről tartott beköszöntő előadást. A szünetben sokan megkeresték, hogy jobban megismerkedjenek Svédországgal, a svéd-magyar élettel.

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME