„Magyarnak lenni nem a szó,
A név, az ősök, az élet,
Magyarrá szív tesz és a lélek,
Nyelvében él a nemzet.”
(Széchenyi)
Ha nyár, akkor Tångagärde? Igen, sokak számára ez már összekapcsolódott fogalom. De miért is jó Tångagärdén? Mert családias, mert baráti, mert hangulatos, mert lehet igazi karikás ostort készíteni és használni, de lehet nemezelni, rajzolni, festeni, mert lehet jókat játszani, énekelni, megismerni az erdőt, a botanika alapjait és ahol a magyar nyelv használatán túl számos hasznos és szórakoztató ismerettel is lehet gazdagodni. Ebből a szülők a záróműsor keretében maguk is részesednek. És kinek ne csillanna fel a szemében a könnycsepp, ha azt hallja, látja, hogy gyermeke a magyar nyelv nehézségeivel megküzdve ősei anyanyelvén mesél Álmosról, édesanyjáról Emeséről, vagy énekli a gyermekdalokat, mondókákat, szavalja a verseket.
A "nagy csapat" a tångagärdei Gyülekezeti Otthon előtt
Idén, a 14. alkalommal megrendezésre került tångagärdei táborban augusztus 6-tól 14-ig 50 táborozó, köztük négy, már ifjúkorú segítő és több mint 20 felnőtt töltötte együtt az idejét. Mind a gyerekek, mind a felnőttek között sokan voltak a visszatérők. De természetesen többen voltak az újoncok is. Megható volt mind a felnőttek, mind a gyermekek részéről, hogy milyen nagy szeretettel fogadták egymást a rég nem látott ismerősök, barátok és hogy milyen könnyen, pár óra alatt ismerősökké váltak a most először látottak is.
A tábor minden korosztályt szívesen fogad. Az idei legifjabb táborozó még nem volt 3 éves, az ifi vezetők pedig már lassan felnőttkorba lépnek. És az is megoldható volt, hogy néhány szülő is itt lehessen a gyermekével. Az időjárás talán lehetett volna kissé kegyesebb is hozzánk, de az eső sem szegte a kedvét senkinek, pezsgett az élet a táborban. Fő mottó lett a programok tervezésénél: „Márpedig holnap jó idő lesz!”
Lampert Bálint mesél
A nagy korkülönbségek ellenére remek csapatok alakultak ki a táboron belül, és a legkisebbek ugyanúgy megállták a helyüket, mint az idősebb társaik akár a sorversenyekben, akár az akadálypályán, akár a játékos vetélkedőben, a Ki-mit-tud?-on, a számháborúban, az erdei felfedező sétán vagy az egyéb programokon. A helyhiány persze nehezítette a dolgunkat, de megküzdöttünk a hely szűkössége miatti nehézségekkel. Persze a gyermekek „munkára nevelését” sem hanyagoltuk el. Két dologban kértük a segítségüket és kaptuk is meg azt. A szobarendről, a hálótakarításról maguknak kellett gondoskodni és voltak naposok, akik az étkeztetés előkészítésében, a megterítésben segítettek. A szobarend megtartása idén is nagy kihívás volt, részbeni sikerekkel, de hála Istennek a naposi feladatok ellátása már majdhogynem kiváltságos feladattá minősült. Akik megkapták a lehetőséget az asztalok terítésére és az étkezés utáni rendbetételre, azok a gyerekek felelősen el is látták ezt. Ez mutatja, hogy a gyerekek, a felnőtt vezetése mellett szívesen és örömmel végeznek házimunkát, csak bátornak kell lennünk a nekik illő feladatok kiosztásában.
A hétpróba egyik állomása
A tábor – a hagyományokhoz híven – ismét megismertette egy történelmi időszakkal a fiatalokat. Az idei téma a magyar nép eredete, őstörténete volt, Szent István király uralkodásáig. Az ifjak előadásokat hallhattak a magyarság Honfoglalás előtti történelméről, és lehetőség volt korabeli ruhák és fegyverek készítésére is. Csodás nemezsüvegek, tegezek, tarsolyok és egyéb kiegészítők születtek a tábor ideje alatt. Készültek kések, pallosok, íjak is. És úgy tűnik, hogy az ostorfonás – ami már tavaly is kedvenc foglalatosság volt – idén is olyan népszerűségre tett szert, hogy nem maradhatott el. Van még valaki, akinek nincs ostora? Ha igen, a jövő évi táborban hozzájuthat. Csak időben jelentkezzen. De emellett voltak egyéb foglalkozások: szövés, karkötő készítés, nemezelés, üvegfestés is. Amikor pedig az időjárás megengedte, levonult a tábor apraja-nagyja a tó partjára. Ki-ki napozott, fürdött, kenuzott. A délelőtti istentisztelet és daltanulás a tábor hagyományos és fontos programja, minden táborozó közösen vesz részt ezen. Tábori lelkészünk idén is Palcsó Attila volt, aki a Felvidékről érkezett. Segítségére voltak a tábor ifjú segítői, akik jelmezt öltve játszották el az Attila által mesélt Noé történetet. A daltanítás, közös éneklés vezetője pedig Császár Sándor táborvezető volt, aki gitárkísérettel színesítette ezt a fontos délelőtti programot.
Idén járt először a táborban Lampert Bálint, aki Győrből érkezett, ő a természettel, a természeti értékekkel ismertette meg a fiatalokat. A gyermekek bejárták vele délutánonként a tábor környékét. Gyógyhatású, fogyasztásra is alkalmas vagy éppen ártani is képes (pl. csalán) növényekkel ismerkedhettek, rovarokat figyelhettek meg és sok-sok érdekességet tanulhattak a természetről. Ki hallott már ilyet, hogy valaki örül egy szúnyogcsípésnek? Márpedig most ez történt, hisz megvan a szúnyogcsípésre való természetes gyógymód, a megrágott széles levelű útifű. Mondanunk sem kell, a fél tábor zöld feltétekkel díszelgett a kirándulás másnapján. A délutáni szabadidős tevékenységek közül kiemelkedően fontos volt a métázás, focizás, számháborúzás, tollaslabdázás. Ezeken a fizikai aktivitásokon túl idén is megrendezésre került a hétpróba, ráadásul két alkalommal is! Egy esős délutánon az ebédlőben került megrendezésre az elméleti-ügyességi vetélkedő, ahol a vegyes csapatok apraja-nagyja egyaránt kapott testhez illő feladatot. És az idén is volt mindenkinek „Titkos” barátja, akinek írhatta, rajzolhatta a névtelen leveleket. A titkos láda meg is telt rendszeresen, sok üzenet készült. A tábor zárónapján fény derült arra is, hogy kinek ki volt a „titkosa”.A tábor további hagyományának számít még az álarcosbál és a ’Ki mit tud?’ vetélkedő is. Az esős idő kiváló volt a videózásra, a projektor és az erősítő segítségével a hozzáértők remek mozit varázsoltak az ebédlőből. Volt mesefilm vetítés (Magyar népmesék), de az érdeklődők megnézhették A Pál utcai fiúk című magyar filmet is. Kihagyhatatlan a beszámolóból a táncház és a disco. A táncházban néptánctudásukat csiszolhatták az érdeklődők, az azt követő discoban pedig hódított a „szabad stílus”.
Este van már késő este
Minden tábor láthatatlan lelke a konyha. Nem volt ez másképpen az idei táborban sem.
A napi ötszöri étkezés mindenki számára bőséges volt és finom. Az utóbbi mindennél fontosabb. Hiszen a jóízűen fogyasztott finom étel mindenki hangulatát pozitívan befolyásolja. Itt is nagyon fontos volt annak a sok „láthatatlan” munkának az elvégzése, amivel a konyha ellátása járt.
Végezetül szóljunk az ifik szerepéről, arról, hogyan váltak segítőinkké a tudásörökítésben, hogyan viselik a felelősséget, ami például a telefonok összeszedésében és kiosztásában is megjelent. (Tapasztalatunk szerint a gyermekek tábori nyugalmát elősegíti, ha nincs velük a telefonjuk.) Ezért döntöttünk a telefonok egységes összeszedése és esti kiosztása mellett) Ugyanakkor azt is tapasztaltuk, hogy a fiatalok még elsősorban az azonnali eredményt hozó feladatokba vonhatóak be. Öröm az, ahogy felnőtté válásukat, a felelősségük kiteljesedését mi magunk és talán Ők maguk is megtapasztalják. Emberré ugyanis közösségben válik az ember. Így felnőtté is a közösség teszi a tagjait. És nem mindegy, hogy milyen felnőttjeink lesznek. Mi a mieinkre büszkék lehetünk.
Véget ért a nyár. Benne ismét véget ért a Kékvirág Anyanyelvi Tábor, a fiataloknak ismét elkezdődött a tanév.
Jelenet a záróünnepélyből
Tångagärde. Egy szó és mégis mennyi minden. Csak egy kék virág. Írásunk elején ez a cím szerepel. Mert ez a tábor dala, a tábor indulója. Csak egy kék virág, ennyi a jelünk, ezt énekeltük, szinte minden nap. Tényleg nincs másunk, csak egy kék virág, ennyik vagyunk. Ha bárki tud tenni valamit Tångagärdéért, akkor kék virág lesz maga is. Hozzánk tartozó, a tábor szeretetét megkapó kék virág.
Ézsiás Anikó és Fehér Miklós, Budapest
- Ézsiás Anikó és Fehér Miklós
- Találatok: 2522
